2020.10.28. 17:40:24 13380 346

10 reggeli szokás, amellyel kilókat veszíthetsz
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Ha reggel csak felhörpintjük a kávénkat és már rohanunk is, azzal nem sokat tettünk sem az egészségünkért, sem a kilóinkért. A Healthline a következőket tanácsolja. Először is: vegyük komolyan, hogy a reggeli egy fontos étkezés. De előtte minden nap mérjük meg a testsúlyunkat, hogy ellenőrizni tudjuk, hol tartunk.Egy 47 emberen végzett tanulmány megállapította, hogy azok, akik naponta mérlegelték magukat, 6 hónap alatt körülbelül 6 kg-al többet fogytak, mint azok, akik ritkábban álltak a mérlegre.

Vízivás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Vízivás

Proteinben (fehérjében) gazdag reggelit együnk (mint a tojás, görög joghurt, a túró, a dió és a chia mag) mert ez részint csökkenti az éhségérzetet, részint a fogyáshoz is hozzájárul. Az utóbbit azzal, hogy csökkenti az étvágy fokozásáért felelős ghrelin, az „éhség hormon” szintjét. Egy vagy két pohár víz (még a reggeli előtt) úgyszintén hozzájárul a fogyáshoz. Egy tanulmány szerint fél liter víz elfogyasztása átlagosan 30 százalékkal növelte az anyagcserét.

Egy másik tanulmány kimutatta, hogy a túlsúlyos nők, akik naponta egy liter fölé növelték a vízbevitelüket, csupán ezzel, egy év alatt 2 kg-ot veszítettek testsúlyukból anélkül, hogy bármilyen más változást követtek volna el az étrendjükben vagy a testmozgásukban.

Ébredés után engedd be a napfényt! Ez is segíthet a fogyás megindításában, részint a D vitamin miatt. Egy tanulmányban 218 túlsúlyos és elhízott nő egy évig D-vitamin-kiegészítőket vagy placebót szedett. A vizsgálat végén azok, akik megfelelő a D-vitamin szintet értek el, 3,2 kg-al többet veszítettek a súlyukból, mint azok, akiknek a D-vitamin szintje nem volt megfelelő. Egy másik tanulmány 4.659 idősebb nőt követett négy éven keresztül és megállapította, hogy a magasabb D-vitamin szint kisebb súlygyarapodást eredményez.

A reggeli testmozgás szintén hozzájárul a vércukorszint állandó fenntartásához a nap folyamán. Az alacsony vércukorszint számos negatív tünetet eredményezhet, beleértve a túlzott éhséget. Egy, 35, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő emberrel végzett tanulmány kimutatta, hogy a reggeli edzés valóban javítja a vércukorszintet. Ez ügyben azonban további kutatásokra van szükség. Mindenesetre, egy 15 777 ember bevonásával végzett tanulmány kimutatta, hogy a reggeli után, tömegközlekedéssel, gyaloglással vagy a kerékpárral való munkába járás csökkenti a testtömeg-indexet és a testzsírszázalékot, szemben azzal, ha mindig a saját kocsinkkal megyünk be dolgozni.

Végül a meglepetés! Ha lehet, ebédre is házi kosztot egyél, avagy vidd magaddal otthonról az ebédedet. Egy 55.554 emberrel végzett kísérlet szerint azok akik minden hétköznap házi kosztot ettek a vendéglői vagy gyorséttermi helyett, 28 százalékkal kevésbé voltak túlsúlyosak mint azok akik csak háromszor ettek házi kosztot ebédre.

Forrás: healthline.com/nutrition/weight-loss-morning-habits

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Külső és belső méregtelenítés természetesen

Ki ne szeretne a reggeli ébredéskor erőtől duzzadóan kipattanni az ágyból? Jó lenne a fásultságot, levertséget, bágyadtságot, ingerültséget, valamint az emésztési zavarokat, fejfájást, a különféle bőrbetegségeket csak hírből ismerni? Marie Farquharson könyvében, a Természetes méregtelenítésben arra hívja fel a figyelmünket, hogy az, ahogyan a saját bőrünkben érezzük magunkat arról a testi képességünkről fest képet, ahogyan a mérgekkel bánunk.

Poke bowl, ízletes és színes tál Hawaiiról

A Poke bowl, vagy más néven csak "poke", az utóbbi évek egyik legnagyobb ételtrendje lett világszerte. Ez a Hawaii-szigetekről származó étel a friss, nyers halat, zöldségeket és szószokat kombinálja egy tálba helyezve. Annak ellenére, hogy eredete a ’70-es évekre nyúlik vissza, a poke mostanra újra divatossá vált, különféle variációkban jelenik meg az egész világon, így Magyarországon is.

Az Auchanból vásárolt szénsavmentes vizet hívott vissza a Szentkirályi

A Szentkirályi minőségellenőrző laboratóriuma jelezte, hogy a palackozás során a 1,5 literes szénsavmentes Szentkiralyi termékbe csekély adagban tisztitószer került, ezért a Szentkirályi Magyarország kéri a fogyasztókat, akik múlt pénteken, március 22-én bármelyik Auchan áruházban olyan 1,5 literes, szénsavmentes (rózsaszín kupakos) Szentkirályi ásványvizet vásároltak, amelynek a palack nyakán látható lejáratai ideje 21.03.2025, hogy ne fogyasszák el azt, hanem vigyék vissza az áruházba, ahol vásárolták.