Kisgyerekként imádtam, amikor édesanyám fésülte a hajam, miközben kedvesen, suttogva beszélt hozzám. Később, immár egyetemi kollégistaként lenyűgözött, midőn sor került a délutáni közös olvasásokra, és fél-meditatív állapotba merülten hallgathattam a könyvlapozgatások idegsimogató hangjait. Akkor még nem tudtam, hogy erre a jelenségre pár év múlva egy művészeti ágazat fog épülni, melynek képviselőit ASMRtistsnek, azaz ASMRtistáknak fognak nevezni.
A kicsik figyelmének lekötéséhez a hangutánzó szavak és a vicces kifejezések nélkülözhetetlenek a gyerekdalokban. De fura dallamok és vicces hangok a nagyközönség fülének szánt zeneszámokban sem ritkák! Jöjjön pár komoly és komolytalan gyöngyszem ezek közül!
A hazatérés egyfajta nyugalmat, pihenést hivatott szolgálni többek közt az ember hétköznapjaiban. Természetesen ez csak akkor az igazi, ha otthon valóban csend és nyugalom vár. Márpedig ezt sokszor megzavarja a szomszéd kutyája vagy épp csiszolója. Sőt, a háztartás más zajai is. De mit tehetünk, hogy valóban csend honoljon otthonunkban?
Évek óta aggódunk a vízben és a levegőben lévő mérgező anyagok miatt, és nagyon kevés alkalommal foglalkozunk a zajhatás káros mellékhatásaival, pedig emberek tízezrei szenvednek végette egészségügyi problémáktól.
Örökösen megosztó, mindig újra előbukkanó téma a lakóközösségekben a zaj. Mindkét oldalnak kikezdhetetlen érvei vannak. Az egyik népes tábor tagjai csak hétvégén tudnak kikapcsolódni, vagy épp nem a klasszikus nyolctól négyig tartó munkaidőben dolgoznak, így joggal borulnak ki, hogyha végre pihenhetnének otthon, azonban ezt a tervet a szomszéd felújítása, vagy favágása húzza keresztül.