Egy átlagos májusban a tavaszi virágok legtöbbje már el szokott elvirágzni, így már itt az ideje a nyári virágmagok vetésének, illetve a palánták ültetésének. Had pompázzon a virágoskert!
Elmondhatjuk, hogy minden hónapnak megvannak a maga csodálatos virágai. Azonban a májusi virágok nem csak a szemünket kápráztatják el, hanem az illatuk is elvarázsol bennünket. Számos növény virágzik májusban, viszont mi most a két kedvenc májusi virágunkat hoztuk számotokra.
A gondozott udvarok és előkertek tavasszal és a nyár elején mutatnak a legszebben. Nekünk sem kell megelégednünk a gyorsan karban tartható gyeppel. a járdaszegélyek mentén mulccsal fedett virágokkal beültetett sávot is kialakíthatunk, és ha kis kerti tó nem is fér el, de egy praktikus sziklakert biztosan feldobja a látványt.
Amennyiben bejuthatnánk a legújabb trendek alapján kialakított lakásokba, korántsem biztos, hogy semleges színekkel és minimalista stílussal találnánk szembe magunkat. Ehelyett élénk színeket és jókedvre derítő mintákat látnánk a legmodernebb helyeken.
Bár még sokat kell várnunk a valódi tavaszra, de a lelkünk már nagyon vágyik a melegre és a sok zöldre, a természetre, a napsütésre. Szerencsére most, az enyhe télnek köszönhetően többet süt a nap, de ez nem helyettesíti a növények üde és pihentető zöld színkavalkádját. A jó hírünk azonban az, hogy a saját lakásunkban körülvehetjük magunkat olyan szépségekkel, amelyek minden téren a tavaszra emlékeztetnek bennünket.
A virágok azért olyan különlegesek, mert szépségük rendkívül változatos. Nem hiába olyannyira kedveltek a virágkompozíciók és a virágmintás szövetek! Életterünket az illatozó és mutatós kis csokrok és cserepes virágok mellett a megszokottól eltérő vázákkal is feldobhatjuk.
A méhecskék a tudomány mai állása szerint annyira fontos részei a világunknak, hogy 1-2 évvel eltűnésük után az emberiség is eltűnne a Földről. Szerencsére nem tartunk itt, de az elmélet jól mutatja, milyen fontosak is a méhecskék nekünk. A következő tényeket pedig lehet, hogy korábban nem is tudtad róluk!
A rózsa igazi klasszikus, bármilyen új kerti divat üsse is fel a fejét, a rózsák mindig a legelegánsabb, legszebb virágai maradnak kertünknek. Azonban mielőtt az ültetésbe kezdünk, érdemes körülnézni a lehetőségeket illetően, hiszen sokféle rózsából választhatunk!
A virágok a teljes életciklusunkat végig követik: A születésünktől, a neves napok át – névnapok, születésnapok és esküvő – egészen a halálunkig jelen vannak. Az élet, a szeretet és az elmúlás rövid életű hírnökeinek azonban számos más sajátos üzenete is van.
Az adott fajtájú virágok jelentése egy kis szorgalommal elsajátítható. Ennek nem megfelelő ismeretével kínos bakit lőhetünk egy-egy csokor vagy szál virág átadásakor. Nem elég a virág fajtájára figyelnünk, a színeknek ugyanolyan fontos üzenete van. A leggyakrabban csokorba kötött virágokkal meg is kezdhetjük az ismerkedést!
Jogosan gondolod, hogy az ültetés időszaka inkább a hűvösebb idő, de ne aggódj, ha nincs türelmed kivárni azt a pár hetet, amíg ideális őszi idő lesz. Fogd a kertész felszerelésed és irány a kert!
Jól ismert közmondás eredetije is igaz volt, ám mostantól már használhatnánk a fenti formában is! Ugyanis a virágok erőteljes és tiszta ereje pontosan az, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat.
Tegye fel a kezét, aki karácsony táján ünnepli születés- vagy névnapját! Esetleg házassági évfordulótok van december végén? Nocsak, milyen sokan vagytok! Azok pedig, akiknek valamelyik szerette mást is ünnepel a szereteten kívül, az bátran vigyen neki az alább ajánlott bokréták közül!
Melyik hölgy ne örülne egy csokor illatos virágnak? Vagy akár csak egy szálnak is? Ha nem is minden héten, vagy hónapban, azért úgy alkalmanként, mondjuk név- vagy születésnapra, évfordulóra, mi, nők szívesen gyönyörködünk néhány szál illatos rózsában, szegfűben, tulipánban.
Ugyan viszonylag enyhe telet tudhatunk magunk mögött, egyedül talán a február bánt el velünk kicsit. Mindettől függetlenül, szerintem a legtöbbünk már nagyon várta, hogy a naptár márciusra váltson és gyönyörű virágoktól illatozzanak a közeli rétek, no és persze az otthonunk is!
A legtöbb hobbikertész által ismert problémakör az évelő növények teleltetése. Mivel mindenki megpihen a téli időszakban – legalábbis ideális esetben – az évelő virágok is megpihennének. A probléma abban rejlik csak, hogy hova, hogyan, mennyire sötét, mennyire hűvös helyre kell őkelmüket aludni tenni.
Virágot kapni mindig öröm. De így ősszel, ahogy odakint egyre inkább szürkül minden, sokszor sűrű ködben kell megtennünk a napi kilométereket, talán még jobb érzés, ha otthon, az irodában egy színpompás csokor fogad minket. Csak kár, hogy olyan hamar elhervad!
Sétálgattam az utcán, sorra rácsodálkoztam az immár virágzó fákra, bokrokra, és nagyon jó érzés kerített hatalmába. Gondoltam összeszedek nektek egy-két tavasszal virágzó cserjét, hátha éppen azon gondolkoztok, mivel dobjátok fel a kertet, hogy még csinosabb legyen jövő ilyenkor!
A Nemzetközi nőnap ma már inkább a virágokról szól, ám nem volt ez mindig így. 1857. március 8-án sokkal inkább a lázadásról, az elégedetlenségről, a kilátástalanságról és a textilipari női dolgozók New York-i tüntetéséről szólt ez a nap. Magasabb bér, jobb munkakörülmények – erről szólt a demonstráció, ami elindította azt a lavinát, melyet senki nem tudott megfékezni.
Tudtad, hogy Magyarország hivatalos nemzeti virága a tulipán? Nem véletlenül imádjuk annyira, az egyik leggyakoribb növény, ami egyaránt előfordul a kis kertekben és a köztereken, illetve parkokban. A kézműves iparban is gyakori szimbólumunk.