Mindenki úgy szép, ahogy képes elfogadni és jól érezni magát. Ezt az állítást főleg akkor kell ízlelgetnünk, amikor nem vagyunk tökéletesen elégedettek önmagunkkal. A strandszezon elején főként a hölgyek tudnak elszomorodni, és a sarokba dobni a bikinit, pedig egy jól megválasztott fürdőruhában ők is jól érezhetik magukat a vízparton.
Én tényleg igazán próbálom, de tényleg! Idén biztosan túl korán álltam neki a diétának, mert célomat elérve sajnos volt még elég időm, hogy visszanyerjem a kiindulási állapotomat… Tehát nem kezdem június elsejét tökéletes beachbody-val. De ez rajtam kívül igazából nem is zavarhat mást!
Mivel a testünk könnyebben hízik, minthogy fogyna és izmosodna, kijelenthetjük, hogy az idei bikiniszezonra már csak iszonyatosan sok vér és verejték árán tudnánk a nyár vége előtt felkészülni. Mi tehetünk, ha mi sem ébredtünk fel időben és nem érezzük azt, hogy bátran viselnénk fürdőruhát nagyközönség előtt?
Az emberek közül egyre többen - részben azért, hogy jobban érezzék magukat, de legfőképpen azért, hogy jobban nézzenek ki - edzeni járnak. Habár a rendszeres testmozgásnak számos hasznos hozadéka van, nem éri meg csak úgy belevetnünk magunkat egyetlen sportágba sem.
Feltűnt már neked is, hogy a kórosan sovány embereket kevesebb verbális bántalom éri, mint túlsúlyos embertársainkat? Mindkettő szélsőség mögött komoly (testi vagy lelki) betegség állhat, ami éppen elég legyőzendő akadály az adott személynek, a többiek ítélkezésére végképp semmi szükségük.
Valóban rátaláltál a tökéletes táskára, vagy csak azt hiszed, hogy rátaláltál? Mert a legjobb táska nemcsak tökéletes méretű és jól megy a ruhatárunk legmarkánsabb darabjaihoz, hanem még előnyösebbnek is mutatja az alakodat!
Ha eddig félve léptél be a fehérnemű boltba, amikor bikinit kellett választanod, mert nem tudtad, mi illik az alkatodhoz, akkor ne habozz! Olvass tovább és csináld meg tesztünket, melyből megtudhatod, melyik a legelőnyösebb fazon a számodra. Fussuk át, mi lesz idén nyáron a trendi, majd tesztünk segítségével Te is könnyen kiválaszthatod a hozzád illő bikinit, tankinit, fürdőrucit!