Már mindenki javában készülődik az esti bulira, csillogó rucik, extrém frizurák, vagány sminkek már várják, hogy vidáman, kisebb vagy nagyobb társasággal búcsúztassák az óévet. Te idén egyedül töltöd az év utolsó éjszakáját? Mutatjuk, miért nem érdemes emiatt bánkódnod!
Végre, végre és végre! 2 év után felszabadultan, társasággal búcsúztathatjuk a régit, és köszönthetjük az új esztendőt. Nyilván egy-egy üveg alkohol is előkerül az este, éjszaka folyamán és valószínűleg le is csúszik majd néhány pohárkával. Ha azonban a néhányból jó néhány lesz, na, abból lesz a macskajaj!
Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók.
Valljuk be, amikor friss a szerelem, szívesebben bújunk el kedvesünkkel egy meghitt helyen, ahelyett, hogy nagy társaságban kellene viselkednünk - másoknak kicsit sok lehet ugyanis az egymás felé irányuló érintések és csókok özöne. A régebbi szerelmespárok már inkább anyagi okok miatt nem vesznek részt az éttermek és egyéb szórakozóhelyek által szervezett évbúcsúztatásban.
Néhány nap és köszönthetjük az új évet. Van, aki rendezvényre hivatalos, más baráti társasággal ünnepel és az is elképzelhető, hogy a családdal koccintunk éjfélkor. Bárhogy is legyen, érdemes erre az alkalomra felkészülnünk testileg és lelkileg is. Nem csak a ruhánk és a sminkünk számít, ha jól szeretnénk magunkat érezni. Nézzük, mire figyeljünk oda, hogy az új évet mi is ragyogva köszönthessük.
Akár a közösségi oldalakra, akár csak úgy magadnak, de biztosan lőni fogsz egy-két képet a szilveszteri buliban, nemdebár? Nézz ki elbüvőlően minden fotón! Ha már felvesszük a bulizós szettet, ragyogjon az arcunk is, ne csak a ruhánk!
Azt hiszem, sokan vagyunk, akik szinte minden évben csodálkozva tapasztalják, hogy bizony újra itt a december, az év vége, megint eltelt egy év. A húszas éveink után mintha begyorsult volna az idő, a gyerekek születésével ez csak fokozódott. Pedig érdemes néha megállni, számot vetni, esetleg újrakezdeni. Mondjuk, szilveszter környékén.
Az év utolsó napjaiban mindannyian számot vetünk az elmúlt időszak történéseiről. Mit tettünk jól? Mit kellett volna másként csinálnunk? Mi lesz jövőre más? Mely terveink valósultak meg és mit szeretnénk valóra váltani a következő évben?
Folytatódik a télies időjárás, többfelé lehetnek mínuszok és helyenként további ónos eső, havazás is várható. Ezzel együtt erősödik a nappali felmelegedés, a következő hétvégén néhol 15 Celsius-foknál is melegebb lehet.
Bevallom, sokáig idegenkedtem a vöröslencsétől, mert olyan „furcsa” volt. Elsőként a gyerkőceimnek készítettem, aztán rájöttem, hogy ezt mi, felnőttek is szeretni fogjuk. És ha már decembert írunk, és közeledünk az év vége felé, újra terítékre kerülhet ez a szuper alapanyag!
Az óév újévbe fordulását több babona övezi a világ minden táján, mint bármely más időszakot. Itthon is és más nemzeteknél is számos szerencsetárgy, jelkép kötődik a Szilveszterhez, bár jelentésük már feledésbe merül. Kéményseprő, gomba, malacka - miért éppen ezek a szerencsehozó jelképeink?
Idén elmaradnak a fergeteges szilveszteri partik, nem lesz nagy koccintás az összes barátunkkal, hajnalig tánc és napfelkelte hazafelé a ködös, jeges utcán. Idén egy kicsit máshogy lesz, de szórakozni azért lehet – kicsit másként.
Bár a szilveszter nem a tortázásról szól, de ezzel a csodás külsejű és ízletes édességgel garantál a szilveszter éjszakai pezsgés, legalábbis az ízlelőbimbóinknak biztosan.
Nemcsak az újévi kívánságok listája hosszú, hanem a szilveszteri babonák is hiedelmek felsorolása is. Amennyiben, ha hihetünk a néphagyományoknak, akkor nagyon meg kell gondolnunk, mit teszünk és mit nem teszünk az év utolsó napján és január 1-jén.
Hagyjuk hátra az előző évet és kezdjük az új évet olyan ételek fogyasztásával, amik a népi babona szerint egészséget, gazdagságot és jólétet hoz nekünk az új esztendőre.
Szeles, de enyhe idővel kezdődik a hét, többfelé 10 foknál is melegebb lesz. Az év utolsó napjaiban borús, csapadékos idő várható, szilveszter napján néhol hó, havas eső is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hagyjuk hátra az előző évet és kezdjük az új évet olyan ételek fogyasztásával, amik a népi babona szerint egészséget, gazdagságot és jólétet hoz nekünk az új esztendőre.
További egy hónapig, január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a közösségi oldalán. Az operatív törzs döntéséről beszámolva azt is elmondta, hogy a szentestét érintő korlátozásokról később döntenek.
Ismét elindult egy év, újra rengeteg szilveszteri élménnyel és jópár újévi fogadalommal lettünk gazdagabbak! Az első pár napban nagy a lendület, készek vagyunk tűzön-vízen át végigvinni az elképzeléseinket. Aztán ahogy telnek és múlnak a napok, mintha nehezebben menne az a fogadalom.
A tűzijáték hang és fényhatásai, petárda ijesztő robbanásai a kutyák számára óriási stresszt jelentenek. Nem minden kutyus reagál rá egyformán, ráadásul ugyanaz a kutyus is teljesen másképp reagálhat rá a különböző időszakaiban. Így bánj az kutyáddal Szilveszter éjjel, hogy biztonságban és nyugalomban lépjetek át a következő évbe!