A tavaszi fáradtságnak még nem jött el az ideje. Legalábbis a divatos életmódcikkek szerint. Akkor vajon miért érezzük úgy, mintha reggelente ólompillák nehezednének a szemeinkre, amelyek valahogy nem képesek felemelkedni? Az ágyból kikecmergés hajnalonta számomra csak az esti, még mindig fázós és didergős paplan alatti plüss pizsamában kucorgásnál tűnik rosszabbnak. Néha úgy érzem, egy hetet is képes lennék végigaludni szemrebbenés nélkül. Mégis mi az oka ennek a teljes enerváltságnak? Mit tehetek ellene?
Van egy célod. Szuper! De vajon teszel érte minden nap? Szerinted, ha minden egyes nap minimum egy percet foglalkoznál vele, az segítene? A japánok szerint igen!
Kedvenc tevékenységed munka után az, hogy hazamész, elnyúlsz a kanapén és csak bambulsz ki a fejedből? A tévében igazából nincs semmi értelmes, csak kapcsolgatod a csatornákat, és érzed, hogy ennél hasznosabban is el lehetne tölteni az időt – hopp, már meg is találtuk azt az időszakot, amit nyugodtan edzésre fordíthatsz! Nem lehet kifogás az időhiány, a lustaság pedig tudod, hogy nem mentség.
Hogy volt-e már valaha szerencsém igazán lusta emberhez? Talán még nem, vagyis egy bizonyos Pató Pálról természetesen olvastam én is, de a költemény főhőse még nem elevenedett meg előttem. Hogy kiszúrjam a vérbeli lustaságokat, ezekre mindenképp érdemes odafigyelnem.
Mindenkivel megesik, hogy néhanapján tart egy lustanapot, amikor sokáig alszik, a nap nagy részében pizsamában flangál, esetleg a család aznap szendvicset ebédel, mert az emberlányának nincs kedve főzőcskézni. De léteznek olyanok, akiknél ezek szinte minden napos esetek. Na, ők aztán az igazán lusták!
Eltervezni sem könnyű egy egyszerű, nem bomba testtel született földi halandónak, hogy hetente többször beiktasson valami rendszeres testmozgást az életébe, hát még ezt a rendszerességet tartani. Nem kis meló! Pedig micsoda kifogásokat vagyunk képesek kitalálni, hogy kihagyjuk egy-egy edzést.