2017.11.11. 11:24:19 8634 268

Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel - állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány.

Mellrák - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Mellrák

A mellrák visszatérésének kockázata azoknál a pácienseknél a legnagyobb (40 százalék), akiknek nagy tumoruk volt és a rák átterjedt a nyirokcsomókra is - írták a kutatók a New England Journal of Medicine folyóirat aktuális számában publikált tanulmányukban.

A kutatók 63 ezer nő kórtörténetét követték húsz éven át. Minden páciens a mellrák leggyakoribb formájában szenvedett. A kórnak ez a típusa a fokozott ösztrogénhormon-termeléssel mutat kapcsolatot, mert a hormon serkentő hatással van a rákos sejtek növekedésére és szaporodására.

A vizsgálatban résztvevő páciensek mindegyike olyan kezelést kapott, amely blokkolta az ösztrogén hatását, valamint elzárta a hormonutánpótlást.

Bár ötévi kezelés után eltűnt a mellrák, a következő 15 év elteltével számos páciens tapasztalta, hogy a rák egész testükben elterjedt.

Azoknál a nőknél, akiknek kisebb tumoruk volt és a rák nem érte el a nyirokcsomóikat, 10 százalék volt a kockázata annak, hogy 15 év után felbukkan és tovább terjed a daganatos betegség.

Hongchao Pan, a kutatás vezetője, az Oxfordi Egyetem tudósa szerint "figyelemre méltó, hogy a mellrák ilyen sokáig képes alvó állapotban maradni és hosszú évek után újra terjedni kezd. A kockázat nagysága szoros kapcsolatban áll az eredeti daganat méretével, valamint azzal, hogy a rák átterjedt-e a nyirokcsomókra".

A BBC News által ismertetett tanulmány szerint a rák visszatérésének megakadályozására tíz évig kellene alkalmazni a terápiát.

Ugyanakkor a hormonkezelés olyan mellékhatásokkal jár - klimaxra jellemző tünetek, csontritkulás, ízületi fájdalmak és csuklótáji alagút-szindróma -, amelyek befolyásolják a páciens életminőségét, ezért sokan abbahagyják a tabletták szedését.

Fontos, hogy a betegségből meggyógyult nők folyamatosan figyeljék állapotukat, és ha a legkisebb jelét is tapasztalják állapotuk romlásának, feltétlenül forduljanak szakemberhez - figyelmeztettek a kutatók.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Feszült vagy? – 2+1 instant tipp a gyors nyugalomért

Van az úgy, hogy minden összejön, és a stressz-szinted az egekben. Azt veszed észre, hogy egész nap be vagy feszülve, és lassan már nem tudsz koncentrálni, mert annyi a megoldandó feladat, hogy úgy érzed, egyszerűen belefulladsz. Van az a pont, mikor Neked kell eldöntened: elsüllyedsz a stressztengerben, vagy megállsz egy pillanatra és megpróbálsz megnyugodni.

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

„Szabad szappanozni…” – Erre használd a szappant a kézmosáson kívül!

Lehet szögletes, kerek, kicsi, vagy nagy, boltban vásárolt, kézműves, vagy akár házilag, általad készített. Az illatát nézve pedig a variációk száma végtelen. Naná, hogy a szappanról van szó, ami nem csak bőrünk ápolására szolgál, hanem a háztartás, otthonunk számos pontján bevethető még!