2020.01.08. 10:17:20 10877 336

Újabb rákellenes, természetes védelmi rendszert ismertek fel
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Újabb rákellenes, természetes védelmi rendszert ismertek fel az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport munkatársai - olvasható az ELTE Természettudományi Karának MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Ráksejtek - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Ráksejtek

Mint írják, az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport munkatársai, Grajzel Dániel biofizikus doktorandusz és Szöllősi Gergely csoportvezető, valamint Derényi Imre, az ELTE TTK Biológiai Fizika Tanszék vezetője legújabb kutatásukban rákos daganatok kialakulását gátló, új szöveti mechanizmus leírásával tettek alapvető elméleti előrelépést. Eredményeik - amelyeket a világ második leghivatkozottabb tudományos lapjában, a PNAS folyóiratban publikáltak a napokban - segítenek annak megértésében, hogyan védekeznek a soksejtű szervezetek a daganatok ellen - olvasható a közleményben.

Mint írják, mintegy egymilliárd évvel ezelőtt az egysejtű élőlények mellett megjelentek az első soksejtűek. Az új élőlényeket felépítő, együttműködő és megújuló sejtek szövedéke minőségileg új szintet jelentett. Ára is volt a fejlődésnek, hiszen a többsejtűek folyton osztódó sejtjeiben halmozottan jelentkeztek az örökítőanyag replikációs hibái, a káros mutációk pedig felhalmozódhattak.

Legveszélyeztetettebbek a folyamatosan megújuló szövetek kényszerűen sok osztódáson áteső sejtjei (a bőr és a bél hámsejtjei vagy a vér megújuló sejtjei), hiszen náluk nagyobb az esély olyan, a többi egészséges sejttel szemben osztódási előnyt nyújtó mutációk kialakulására, amelyek a sejt utódainak túlszaporodásához és rákos daganatok kialakulásához vezethetnek. A megújuló szövetek azonban évmilliók alatt kifejlesztettek több védekező mechanizmust is. Néhány éve már sikerült felismerni és leírni ezek közül kettőt, amelyekkel a folyamatosan megújuló szövetek a sejtek osztódásából származó mutációs terhelést mérsékelni tudják, sőt, az osztódási előnyt nyújtó, káros mutációk "kiseprésére" is képesek.

Most a szövetek védekező rendszerének újabb védvonalára derítettek fényt a magyar kutatók. A szövetek hierarchikus szintjeit vizsgálva arra a felismerésre jutottak, hogy ha a szöveti hierarchia (azonos érettségű, de még nem működőképes sejtek) bizonyos szintjén kellően kevés sejt található, akkor hiába jutnak egyes mutáns sejtek osztódási előnyhöz, még azelőtt kisöprődnek a rendszerből, hogy a rák kialakulásához szükséges mutációk összegyűlhetnének. A modell szerint ugyanis osztódási előnyük nem ér el egy bizonyos küszöbértéket, amely kevés sejt esetében magasabb. Több sejt esetében ugyanezen a hierarchikus szinten alacsonyabb lesz a küszöbérték, így nagyobb az esély a káros mutációk felhalmozódására, és daganat kialakulására.

A teljes cikk a https://ttk.elte.hu/content/biofizikusaink.t.2661 linken érhető el.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

„Szabad szappanozni…” – Erre használd a szappant a kézmosáson kívül!

Lehet szögletes, kerek, kicsi, vagy nagy, boltban vásárolt, kézműves, vagy akár házilag, általad készített. Az illatát nézve pedig a variációk száma végtelen. Naná, hogy a szappanról van szó, ami nem csak bőrünk ápolására szolgál, hanem a háztartás, otthonunk számos pontján bevethető még!

Szépítsd a kerted, töltsd fel a lelked

A kert és a kertészkedés fizikai és mentális egészségre gyakorolt számos pozitív hatásáról már többször értesülhettünk. Van azonban a kertekben valami misztikus szépség, valami őserő, amelynek mi magunk is alkotóivá, formálóivá válhatunk. Hihetetlen élmény gyönyörködni a munkánk szó szerinti és átvitt értelmű gyümölcsében és pompájában, elégedetten és elérzékenyülten mustrálni a kertünkbe varázsolt parányi paradicsomi hely folyamatosan megújuló szépségét.