2016.09.24. 14:46:03 10367 226

Támad a zöld szemű szörny! – Mit tehetünk féltékenység ellen?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Egy kis egészséges féltékenység mindenkiben lakozik. Mert igen, féltjük a párunkat, mert szeretjük, fontos nekünk, ő a támaszunk, a másik felünk. Persze, hogy (egészséges határokon belül) csak magunknak akarjuk. De előfordul, hogy valamiért átesünk a ló túloldalára, és eluralkodik rajtunk ez az érzés.

Féltékenység - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Féltékenység

De miért érezzük?

Meglehet, nyomós okunk van rá. Vagy az előző, vagy a jelenlegi kapcsoltunkban tett olyat a párunk, ami miatt megingott a bizalmunk, benne és sajnos saját magunkban is. Magunkban, hiszen ilyenkor az önbizalmunk is jócskán megcsappan, magunkban keressük a hibát, ahelyett, hogy közösen próbálnánk kitalálni, mi is vezetett odáig, hogy az egyik fél félrekacsintott. Van, aki eleve kevés önbizalommal rendelkezik, és hiába bizonygatja a párja, hogy csakis ő a fontos számára, a kevés önbecsüléssel rendelkező félnek állandó kétségei vannak a másik hűsége felől. Ennek oka, hogy nem tartja magát méltónak, elég jónak partnere számára, úgy érzi, a másik jobbat érdemel. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy ő bárki számára is értékes legyen, vagy méltó lehessen bárki szeretetére. És pont ezzel a viselkedéssel marja el magától a partnerét…

Honnan ered?

Ezek a negatív érzések, gondolatok, hogy nem vagyunk elég jók a másik számára, még gyermekkorból eredhetnek. Egyrészt lehet oka az egykeség, amikor is a szülők minden szeretete, figyelme csakis egy gyerkőcre irányul. Ehhez aztán hamar hozzászokik a legkisebb és viszi tovább ezt a szükségletet felnőtt korban is. Másrészt oka lehet az is, hogy gyermekkorban azt tanultuk meg, hogy minél jobban, többen szeretnek minket, annál értékesebbek, jobbak vagyunk. Vagyis az önbizalmunk, a magunkba vetett hitünk nem tőlünk, hanem a külvilágtól függ. És ha a világ nem úgy reagál, ahogy mi szeretnénk, akkor magunkba roskadunk, az önbizalmunk pedig a béka segge alá kerül. A megcsappant önbizalom oka lehet még egy-egy személyes válság, mondjuk elveszített munkahely miatt. Ha hagyjuk, hogy ez teljesen letörjön minket, mindez rányomja majd a bélyegét párkapcsolatunkra is. Kezdetben csak magunkban, aztán majd a másikban sem bízunk.

Mi lehet a megoldás?

Tulajdonképpen mindennek az alapja az egészséges önbizalom. Ha azzal rendben vagyunk, akkor nagy baj már nem érhet minket. Kezdetben jó, ha tisztázzuk, miért is nem bízunk kellőképpen magunkban, így könnyebben megtaláljuk a megoldást, könnyebben elűzhetjük a féltékenységet

  • Ha egy előző, rossz kapcsolat miatt vagyunk betegesen féltékenyek a párunkra, tudatosítanunk kell magunkban, hogy annak már vége, már egy új ember van mellettünk, és ez egy új kapcsolat. Legyünk őszinték partnerünkkel, mondjuk el neki, miért kínoz minket ez a rossz érzés. Ha szeret minket, megért, és közösen megtaláljuk a megoldást.

  • Ha a jelenlegi partnerünkben csalódtunk, mert egyszer „eltévedt”, de ő megbánta és mi megbocsátottunk, megbeszéltük, akkor viszont csakis előre nézzünk, próbáljunk meg újra bízni a másikban. Ehhez persze az ő segítsége is kell. De ha nem megy, azt is be kell látni, és külön folytatni.

  • Jó, ha megtanuljuk szeretni önmagunkat, a pozitív és a negatív tulajdonságainkat egyaránt. Ne mástól várjuk, hogy szeressen minket és attól majd értékesnek tartjuk magunkat, hanem higgyük el, hogy mi úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk.

  • Keressünk új kihívásokat! Arra azonban figyeljünk, hogy elérhető célok legyenek ezek. Mondjuk kezdjünk el sportolni, illetve kezdjünk el egy új sportot. Egy új hobbi is sok örömet és kihívást rejthet. Ha igazán bátrak vagyunk, és úgy érezzük, ez előbbre visz minket, akár a munkahelyváltás is szóba jöhet, de egy új másodállás is kihívással kecsegtet. A lényeg, hogy legyen sikerélményed, mert ezekből erőt és önbizalmat is meríthetsz.

Forrás: fitforfun.de

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

A lovasterápia csodája

Az ember és az állatok kapcsolata évezredekre nyúlik vissza. Kezdetben az állatok a túlélésünket szolgálták, táplálékot, ruhát és munkát biztosítottak. Az idők során azonban ez a kapcsolat sokat változott, fejlődött. Ma már egyre többen tekintenek az állatokra segítőként, társként, családtagként. Elképesztő módon lehet kötődni, az ember minden rezdülésére figyelő, érzékeny állatokhoz. És éppen a fent említett hiperszenzivitásukat kihasználva, számos terápiás célra is alkalmazzák őket. Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, ennek apropóján ejtsünk néhány szót a velük kapcsolatos egyik legcsodálatosabb módszerről, a lovasterápiáról.

Pofonegyszerű tészta recept – Az ősz jegyében

Amikor az őszi hideg estén hazaérsz, és a gyomrod hangosabban korog, mint a szél az ablakon túl, nincs is jobb megoldás, mint egy gyorsan összedobott, ízletes tésztaétel! Az őszi ízekkel megspékelt tészták, mint a sütőtökös, gombás vagy éppen diós-sajtos változatok, pillanatok alatt melegséget varázsolnak a családi asztalra.

Őszi energiabomba, variációk céklára – isteni finom brownie recepttel

Az ősz egyik kedvelt superfood-ja a cékla. Nem csupán finom, hanem egészséges és sokféleképpen elkészíthető zöldség, amely a mindennapi étrendünk fontos része lehet. Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban, különösen C-vitaminban, folsavban, vasban és káliumban. Jótékony hatású az immunrendszerre és a vérnyomásra is.