Nincs időnk a pazarlásra! A pazarlás ezer arca
Feltettük már azt a kérdést, hogy milyen előnyei vannak fogyasztásra berendezkedett új társadalmunknak? Igen, előnyei. A kérdés azért fontos, mivel általában az ellenkezőjét dívik fennen hangoztatni, ám mégis érdemes vázolnunk egynéhány pozitívumát, hogy ne titulálhassuk később magunkat egyoldalú szemlélőknek.
Mindannyian áru(cikke)k és szolgáltatások fogyasztói (gyakorta pedig túlfogyasztói) vagyunk. Fogyasztásunknak azonban az individualista (önző) és a Maslow-i vágykielégítés-típusain túl akad egynéhány pozitív foganata is. Kiragadásképpen ilyen a gazdaság teljesítménynövelése, a munkahelyteremtés, a széles választék, az emberek életminőségének és életkörülményeinek javítása, élelmiszerforrások biztosítása.
No, de most nézzük az (fogyasztói) érem másik, jóval beszédesebb oldalát. A tényeket, melyek a legkevésbé sem ismeretlenek számunkra, hogy: a jelenlegi társadalmi rendszerünk hosszú távon nem működőképes; a túlfogyasztás egyik szembeötlő rákfenéje az, hogy a termékekből roppant gyorsan hulladékok válnak. Olyan globális kihívásokkal kell farkasszemet néznünk, mint:
az erdők kivágása (2016-tól évente átlagosan közel 30 millió hektárnyi erdőt vágnak ki);
a vadon élő állatfajok megdöbbentően gyors ütemű pusztulása (a fajok több mint 20%-a a kihalás szélére sodródott);
az üvegházhatás és a klímaváltozás (ha már ma nem lesznek előrelépések e téren nagy az esélye annak, hogy pár évtized múlva 5 Celsius-fokkal emelkedik a hőmérséklet);
a vízkészlet, a termőföldek, a levegő szennyezettsége (a talajvíz-szennyezettség például az 1960 és 2000 közötti négy évtized alatt megkétszereződött, nem beszélve arról az elrettentő tényről, hogy évente közel 9 millió ember hal meg levegősszennyezés miatt.)
Ezek a kritikussá vált jelenségek oly mértékűek, hogy az egyén hajlamos önmagán túlnőtt falatnak tekinteni. Pedig valahol mindannyiunk keze és ökológiai lábnyoma ugyancsak mélyen belenyomódott ebbe az egyetemlegessé duzzadt slamasztikába. Az overconsumption (túlfogyasztás) jelensége pedig már régen átlépte a gazdaságtudományos kifejezések határait, és általánossá, mindennapossá vedlett.
Hányféleképpen lehet pazarolni? Hányféleképpen lehet mértéken túli könnyelműséggel megnyilvánulni, takarón túli tartományokba nyújtózkodni? A fentebb ecsetelt értékes természeti kincseken és erőforrásokon túlmenően, lehet tékozolni szellemi javakat, fizikai és lelki erőt, időt és szavakat (lásd például a fecsegés során) egyaránt. A napjainkban shoppingolásnak, avagy szellemesen boltkórnak (shopaholic) becézett jelenségnek már korábban is volt neve: pazarvágy – szenvedélyes túlköltekezés, herdálás.
Hogy mennyire nem bánunk kegyesen a rendelkezésünkre bocsátott korlátozott idővel, szólaltassuk meg a számokat:
az időtolvajok fővezérévé lehetne kinevezni a videós megbeszéléseket és értekezleteket, melyekkel a – főként vezető beosztásban lévő emberek – akár heti 23 órát is eltöltenek (a kiábrándító az, hogy a beszámolók 72%-a szerint az ilyen jellegű tevékenységek zöme eredménytelennek bizonyul);
egy újabb időmumus a csak-még-ezt kezdetű tevékenységsorok (ide tartoznak az e-mail-megválaszolások, csevegőüzenetek, „rövidre szabott” telefonbeszélgetések);
néhány egyszerű intézkedéssel kiküszöbölhető adminisztratív feladatsorra, elavult munkamódszerekre egy alkalmazott napjának több mint 25%-a megy rá;
végezetül pedig nem hiányozhat az időrabló listáról a tévénézésre és a különféle streaming szolgáltatásokra (Netflix, Hulu, Amazon Prime stb.) szánt átlagos napi 6-7 óra (az erre szánt időmennyiséget fordíthatnánk edzésre, erdőben tett sétára, főzésre, jótékonysági tevékenységekre, olvasásra).
Időnk véges, erőforrásaink pedig korlátozottak, ezért érdemes arra törekednünk, hogy napjainkat minőséggel, életünket értékkel telítsük.
