2022.03.11. 08:33:39 6687 218

Négynapos programsorozattal várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeum
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Rendhagyó tárlatvezetésekkel, történelmi sétákkal és kézműves foglalkozásokkal idézi meg a forradalom hangulatát március 12. és 15. között a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM).

Kokárda - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Kokárda

A résztvevők történelmi séták keretében megtudhatják, milyen lehetett 1848. március 15-én végigjárni a pesti belváros utcáit a változást kívánó tömeggel, hogyan alakult Széchenyi, Kossuth, Batthyány és Petőfi hitvesének élete a szabadságharc leverését követően, valamint az is, hogy mit jelentett a kor emberének a múzeum idén 175 éves épülete.

A Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen meghirdetett séták például a Károlyi grófok egykori palotájától indulnak az első magyar múzeumnak otthont adó épületbe, ahol szombaton egy különleges, élőszereplős tárlatvezetésre, vasárnap pedig egy épülettörténeti sétára várják az érdeklődőket.

A "Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben!" című séta során kiderül, hol és ki mellett ébredt a forradalmi nap hajnalán Petőfi Sándor, és milyen lehetett 1848. március 15-én végigjárni a pesti belváros utcáit a változást kívánó tömeggel.

A "Négy nő egy órában" program az 1848-as forradalom korába vezet, négy rendkívüli egyéniség, négy életút bemutatásával. M. Lovas Krisztina történész élő múzeumi programmal egybekötött tárlatvezetése során Széchenyi, Kossuth, Batthyány és Petőfi hitvesének életútjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Vasárnap a történeti séta után az érdeklődők a Nemzeti Múzeum épületéről tudhatnak meg többet, amely idén 175 éve, 1847-ben készült el.

A Nemzeti Múzeum állandó kiállítása részletesen mutatja be március 15. eseményeit, látható többek között a 12 pont, a Nemzeti dal egy példánya és Petőfi kokárdája is. Az intézmény múzeumpedagógusainak csaknem egyórás tárlatvezetésén a látogatók megismerhetik a forradalom titkait, és azt is megtudhatják, hogy miben különleges a magyar kokárda, hogyan bontakozott ki a szabadságharc, és milyen úton jutott el a szabadságharc később Világoshoz.

A gyerekeket március 15-én forradalmi tárgykészítő foglalkozásra hívja a múzeum, ahol csákók és párták mellett mindenki elkészítheti saját kokárdáját is. Az MNM részletes ünnepi programja a https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/programok-magyar-nemzeti-muzeumban linken érhető el.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ezeket az illóolajokat használhatod szorongás ellen

A szorongás a világ leggyakrabban tapasztalt mentális zavarai közé sorolható, mely világszerte több száz millió embert érint. Nem titok, hogy a szorongás tünetei már nem csupán a felnőtt korosztály esetében jelentkeznek, hanem a gyermekek és a serdülőkorban lévő fiatalok körében is. Amennyiben az aggodalom, a feszültség, a félelem- és tehetetlenségérzés intenzívvé és túlzottá válik, nagymértékben hat a viselkedésre, a közérzetre, valamint a kognitív képességekre – pl. gondolkodás, figyelem, emlékezés stb. – egyaránt. Szerencsére ma már a szorongás kezelésére számos természetes megoldás közül lehet választani.

A lakberendezés pszichológiája

Az otthon a személyiség egyik legkézzelfoghatóbb és legszembetűnőbb kifejezője. A lakberendezés erőteljes hatást gyakorol a közérzetre, a hangulatunkra, a kreativitásunkra és a motivációinkra egyaránt. Ahogy a dal is mondja: Ezek csak házak, az otthon az valami más. De vajon mitől válik mássá? Mi teszi egyedivé, személyre szabottá? Mi az a többletérték, aminek a jelenlétében azt mondhatjuk: „az enyém”? És milyen szerepet játszik mindebben a lakberendezés?

Ne keverd össze! – 3+1 érzés, ami már/még nem szerelem, vagy soha nem is volt az

Te is beleestél már abba a hibába, hogy annyira szerettél volna már szerelmes lenni, hogy már-már bemesélted magadnak ezt az érzést, és teljesen úgy tűnt, hogy tényleg szerelmes vagy? Aztán persze egy helyzet, egy reakció, egy döntés miatt jött a felismerés: ez nem is szerelem!