Mit tanultunk a vírushelyzet alatt?
Minden embert, családot megvisel a hónapok óta tartó készültségi helyzet. Tavaly február végén gyökeresen nagyot fordult világ. Ez azt jelenti, hogy szembesülnünk kellett a helyzet komolyságával: nem csak néhány hétig kell odafigyelnünk magunkra és egymásra, hanem nagy a valószínűsége, hogy ez a vírus megváltoztatta az életünket. Mégis hogyan?
Az első időszakban még valahol titokban reménykedtünk abban, hogy a szigorú karantén valóban csak néhány hétig tart, és a vírus, ahogy jött, hipp-hopp, egyszer csak eltűnik. Mint a varázslat, térünk majd vissza a régi, jól megszokott és biztonságos éltünkhöz. Szabadon találkozhatunk bárkivel, és újra eljárhatunk szórakozni, moziba, vagy színházba. A nyár alatt kicsit lazábban kezeltük a helyzetet. Sokan fittyet hánytak minden veszélyre és boldogan nyaraltak a Balatonnál, vagy külföldön. Ennek sajnos később elég komoly következményei lettek, mert rohamosan nőtt a fertőzöttek száma az ősz beköszöntével. Így vissza kellett térjünk a már korábban, és villámgyorsan megtanult szigorú szokásainkhoz.
Most már szinte mosolyogva emlékszem vissza a pánikszerű takarítási és fertőtlenítési rohamaimra. Tavasszal, amikor a szigorított időszakban a négy fal közé szorulva találtuk magunkat a családdal, egy valódi érzelmi hullámvasúton ülve éltem meg a bezártságot. Egyik pillanatban elöntött a „mind meghalunk, itt a világ vége” hangulat. Másik pillanatban a lakásban száguldozva vadul, mindenféle spray-vel és fertőtlenítő szerrel felfegyverkezve „lövöldöztem” a láthatatlan vírusellenséget, mint egy hibbant szellemirtó. Majd fáradtan és kimerülten roskadtam a kanapéra és reménytelenül néztem magam elé: ennek sosem lesz vége!
Majd nagyon lassan kitisztult a kép és megszűnt a pánikhangulatom. Elkezdtünk új szokásokat kialakítani, és feltűnt, mennyire más lett a világ és az emberek viselkedése is körülöttünk. A kilenc éves kislányom is rettentő nehezen viselte a drasztikus váltást. Nehéz volt elmagyarázni és megértenie is, hogy miért nem szabad most játszótérre és játszóházba mennie. Miért nem találkozhat szabadon a barátaival.
Mindenki viseli a maszkot!
A legelső, ami nekem a vírushelyzet kialakulásával és a karanténnal kapcsolatban feltűnt, az a hihetetlen fegyelem és türelem volt az utca embere részéről. Türelmesen kerülgették egymást a boltokban. Néhány, kissé feszültebb napot leszámítva a karantén elején. A gyógyszertár előtt szigorúan tartották a másfél méteres távolságot, és csendesen vártak a sorukra. Ami pedig azóta is mindenütt és minden időszakban kérdés nélkül és szigorúan be van tartva, az a maszk viselése a közlekedési eszközökön és lassan már mindenütt, az utcán is, az emberek között. Ez pedig a gyermekekre is vonatkozik. Elfogadták és tartják a meghozott szabályokat, mindannyian, a saját és mások érdekében. Hónapok alatt sem hallottam, vagy találkoztam egyetlen vitával, emelt hanggal, vagy elégedetlen türelmetlenséggel a maszk viselése miatt. Ez, azt gondolom nagyon pozitív. Muszáj vigyáznunk egymásra.
Az iskolások fegyelmezetten viselkednek
A felsősök digitális oktatásával szemben az alsósok mégis a hagyományos iskolai órai tanítási rendszerben maradtak a vírushelyzet alatt is. Ez számukra, a hónapokig tartó otthoni tanulás után is nagy kihívást jelentett, hiszen sokkal szigorúbban kell betartaniuk bizonyos szabályokat, mint ezelőtt. Szerencsére úgy tűnik, ezzel is megbirkóznak. Szorgalmasan mosnak kezet. Az iskolákon belül is van, amikor hordaniuk kell a maszkot, a folyosókon, a közös helyiségekben. Tudomásul vették, hogy nem ölelgethetik egymást, és a tantermen belül is tartaniuk kell egy bizonyos távolságot egymástól. Ez, úgy tűnik mégsem nyomta rá a bélyegét a barátságaikra és kapcsolataikra. Elfogadták azt a furcsa helyzetet, hogy most az egymás iránti szeretet, gondoskodás és odafigyelés jele, hogy nem közelednek egymáshoz. Másképp fejezik ki egymás iránt az érzéseiket, ezzel pedig nem csorbulnak a személyes kontaktusaik. Sokkal többet és választékosabban kommunikálnak egymással. Sokkal jobban megbecsülik és kihasználják az egymással töltött idejüket.
Az új szokásokra figyelés és az egymás iránti tolerancia nem csak a közterületeken és az intézményekben növekedett. A családokon belül is sokkal jobban figyelnek egymásra. Gondosabban és óvatosabban viselkednek az idősebb családtagokkal. Az egymásra utaltság és a veszélyérzet növekedése nagyon sok embert elgondolkodtatott. Az az érésem, a lehetséges veszteségekkel való szembesülés mély érzelmeket és nagy szeretetet váltott ki az emberek többségéből. Remélem ez változás megmarad a vírushelyzet enyhülésével is, és erősen pozitív irányt mutat a jövőnkben.
