Mit tanultam a karanténból?
A koronavírus elleni védekezés egy szakasza lezárult, túl vagyunk a vidéki, fővárosi lazítások utáni hónapon is, úgyhogy tudjuk már, milyen is szigorú és kevésbé szigorú szabályok között élni. Nem egy leányálom, az biztos, de elviselhető.
Sokan úgy vetünk számot ezzel az időszakkal, mintha csak az évet zárnánk le. Mit az, amit sikerült megvalósítani, mi az, amit nem. Mi az, amit megtanultunk ebből az időszakból? Mi a következőket! És Te?
Koronavírus, korlátozás, és ami mögötte van
Csupán néhány apróság, amit megtanultam a mögöttünk álló hetekből, hónapokból. Ha ügyes vagyok, további életem során ezt a tudást simán kamatoztathatom.
Apróságokon tényleg nem szabad fennakadni! Most mostál fel és a család sáros lábbal gyalogol végig a műveden? A mosogató állandóan tele van, pedig mintha egész nap mosogatnál? Ma (sem) lesz általad főzött ebéd, mert megcsúsztál a délelőtti teendőkkel, ezért jöhet a menürendelés? Hát ez van, ezeknek és egyéb apróságoknak is néha, de akár gyakran is bele kell férniük a mindennapi életünkbe és nem szabad ezeken idegesíteni magunkat.
Plusz 10 perc mese miatt nem omlik össze a világ! Mivel abban a nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy viszonylag kötetlen munkaidőben tudok dolgozni, így én oszthattam be, mikor foglalkozom a munkával, így panaszra egyáltalán nincs okom. Viszont nem mindig sikerült időben felkelnem, hogy a munka nagy részét még a gyerkőc ébredése előtt megcsináljam. Úgyhogy, volt, hogy az apróság reggelente 10, de alkalmanként 20 perccel is tovább nézett mesét.
A „Mindenhol jó, de a legjobb otthon” csak majdnem mindig igaz.... Jó volt itthon lenni, jó volt a családdal lenni. Persze, jobb lett volna, ha a bezártság tényleg az együtt töltött időről, és nem a home office, home ovi, home suli időszakáról szól, de hát ez van. De az is igaz, hogy azért jó visszazökkenni kicsit a normális életbe. Csakhogy a „Mindenhol jó…” mondásnak újra értelme legyen.
Minden tiszteletem az óvónőké! Mivel csak ovis korú gyermekem van, így csakis róluk jelenthetem ki ezt, de minden bizonnyal hasonló tisztelettel lennék a tanítók, tanárok felé is, ha a nagy fiam már iskolába járna. Voltak napok, hogy már délelőtt azon gondolkoztam, mit is csináljunk aznap, hogy az örökmozgó gyerkőc energiáit lekössem, tanuljon valami újat és szépet. És előfordult, hogy már reggel elvesztettem a türelmemet az aprósággal szemben. Most jöttem rá, hogy óvónő mindennapjai micsoda fizikai és lelki erővel, türelemmel, kitartással kell, hogy teljenek.
Milyen fontos is az énidő, a gyerekkel, a párunkkal töltött idő. Jópár hetet voltunk összezárva, a mindennapok gondjai közösek lettek, a problémákat közösen érzékeltük, mert bizony ha apa/anya feszült volt, azt a gyerek is átérezte, nem is kicsit. Volt, hogy kicsit összefolytak az órák, napok, pedig jó lett volna néhány percre, órára csak a gyerekre, csak a párunkra, csak magunkra koncentrálni. De ami késik, az jön, lassan beindulni látszik a régi életünk.
