2016.05.21. 15:51:37 15509 343

Mit jelent, ha álmunkban beszélünk?
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Bárkivel előfordulhat, hogy álmában beszél egy kicsit, de vannak olyan emberek, akikre kifejezetten jellemző. Ez néha csak értelmetlen motyogás, esetleg egy-egy szó vagy félmondat, de akár egész párbeszédek vagy monológok is elhangozhatnak, sőt, az is lehet, hogy a saját kiabálásodra vagy éneklésedre ébredsz, de miért csináljuk ezt?

Alvás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Alvás

Nekem személy szerint rengeteg álmom van, olyan is előfordult már, hogy jósló álmom volt, és valóban bekövetkezett, amit megálmodtam, sőt, nap közben megoldhatatlannak tűnő feladatot is oldottam már meg ily módon, volt olyan, hogy egy matek példát. Szóval én elég nagy jelentőséget tulajdonítok az álmaimnak és az álmoknak úgy általában. Ilyen háttérrel gondolom nem fog meglepetésként érni, hogy gyakran beszélek is álmomban, sőt, legutóbb állítólag énekeltem. :) Egyszóval, engem nagyon foglalkoztat, hogy mi az oka ennek. Szerencsére a tudósoknak erre is van válaszuk, igaz, nem egyértelmű, és személyenként más és más lehet az indok. No, de lássuk, mit mondanak.

Mi is az az alvabeszélés?

Akárcsak az avajárás, az alvabeszélés is egyfajta alvási rendellenesség. Nemcsak a hangok kiadása, hanem abnormális mozgás, viselkedés és furcsa álomképek is kísérhetik. Az NREM és REM fázisok közötti gyors váltás időszakában fordulhat elő általában. A gyors szemmozgásos alvás (REM fázis) támogatja a tanulást és a memóriát, ahogy idősödünk egyre kevesebb lesz a REM szakaszban töltött alvásidő. Az alvási ciklus kb. 90-120 perc, mely alatt 4 NREM és 1 REM fázis zajlik le. Úgy gondolják a kutatók, hogy az álom a nap során történő információ feldolgozása és szelektálásának a kivetülése. A beszéd alvás közben pedig általában mindössze 30 mp-ig tart, és lehet, hogy alig érhető halandzsa vagy motyogás éppen, ami hozzájárulhat eme információ szelektáláshoz, a nap közben ért ingerek, stressz helyzetek feldolgozásához.

Mi okozza, ha beszélünk alvás közben?

Azt szoktuk mondani, hogy álmunkban beszélünk, pedig ez egy gyakori tévhit csupán. Nem feltétlenül esik egybe a beszéd az álommal. Nemcsak maga az álomkép válthatja ki, hanem stressz, depresszió, alvásmegvonás, alkohol, láz, vagy akár gyógyszerek is. Sokan úgy vélik, hogy az alvabeszélés örökletes is lehet a családon belül. Egyéb alvászavarral is együtt járhat, mintegy kísérő jelenségként. Kísérhet rémálmokat, rugdosással, vergődéssel és sikoltozással.

Kell tenni ellene?

Az alvabeszélés általában ártalmatlan dolog, azonban ha úgy gondolod, hogy befolyásolja az alvásod minőségét, esetleg zavaró a környezeted számára, vagy arra gyanakszol, hogy súlyosabb probléma állhat mögötte (depresszió, idegesség), akkor érdemes szakember felkeresni. A legtöbb, amit tehetsz, hogy csökkented a stresszt, próbálsz nyugodtabb életet élni és minden éjszaka kialszod magad. Ha ez sem segít, és zavaró jelenséggé válik, akkor keress fel szakembert.

Forrás: goodhousekeeping.com

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.

Mihez kezdj az avokádóval! – Tudunk egy tuti receptet Neked!

Bárhol nyaralunk, a helyi piacra már-már kötelezően ellátogatunk. Történt ez egy olasz városkában is, ahol – persze, csak átvitt értelemben – utánunk dobtak egy nagy adag avokádót. Zárás előtt voltunk, túl kellett adni a portékán. Először nagy volt a boldogságunk, aztán jött a kérdés: mégis mit csinálunk egy ekkora adag „zöldséggel”?