Létezik „az” álommeló?
Fel tudod idézni, hogy kisgyermekkorodban milyen munkavégzés iránti vágy lebegett előtted? Milyen érzések keltek szárnyra ilyenkor leginkább? A gyermekkori munkával kapcsolatos elképzeléseinknek nem sok köze volt a valósághoz. Egy életérzést, egy általunk csodált életmódot, egy megmagyarázhatatlanul nagyra becsült jellemet próbáltuk keretbe helyezni. Ilyenkor nem sok elképzelésünk volt olyan elvontnak tűnő fogalmakról, mint a bevétel, a megélhetés, kiadások.
Későbbi tapasztalataink lassan lehámozták a képzelet világához tartozó rétegeket a munkáról alkotott nézeteinkről. Lassan fel kellett ismernünk, hogy az emberek azért dolgoznak, hogy biztosítsák a saját és szeretteik megélhetését. Mindehhez hosszú utat kell bejárniuk, mely alatt el kell sajátítaniuk egy sor készséget, mellyel a későbbiek során kellőképpen képesek lesznek állni a sarat.
Aztán szembejöttek velünk olyan álláspontok is, melyek a munka egy másmilyen aspektusára, minőségére is rámutattak. Ilyen volt példaképpen a munka nemesít, a munka dicséri mesterét, munka után édes a pihenés, vagy ez: ami szép és hasznos, azt munkával adják. A munka szükségessége, elkerülhetetlensége mögött ekkor kezdtük el keresni a célt és az értelmet. Lassan kezdtük kapiskálni, hogy J. néni, miért mondta egykor nekünk azt, hogy mivel nem tudja azt tenni, amit nagyon szeretne, illetve szeretett volna, így minden erejével azon van, hogy megszeresse azt, amit végez. Legtöbb esetben nem könnyű ezt napról napra véghezvinni.
A nagynevű elemző- és tanácsadó cég, a Gallup által végzett globális szintű közvélemény-kutatás szerint az emberek 85 százaléka utálja (erős szó, magas szám?) a jelenlegi munkáját. Legtöbben a munka és magánélet közötti egyensúlytalanság miatt jutottak erre a következtetésre, benyomásra. Ám gyakran képbe kerülnek az olyan tényezők is, mint a kedvezőtlen munkakapcsolatok; a munkahelyen uralkodó feszült légkör; annak elismerése, hogy csak azért végzik nemtetszéseik ellenére is ezt a munkát, mert szükségük van az itt kapott fizetésre.
Tény, hogy az átlagemberek életük nem kevesebb, mint egyharmadát munkával töltik, melyhez olyan járulékos „nyűgök” is hozzátartoznak, mint az ingázás. Ez a gyakran stresszes, türelemfeszegető, a potenciális forgalmi fennakadások miatt akár hosszúra is nyúló, heti öt alkalommal ismételt jövés-menés sokakat boldogtalanság-érzéssel tölt el. A felmérés szerint ez az érzés gyakran azokon az embereken is úrrá lesz, akik szívesen végzik a munkájukat.
Másokat a monotonitás, fizikailag és szellemileg ugyancsak kimerítő feladatvégzések tesznek kiábrándulttá, unottá. Az előbb felsoroltakhoz relatíve sokszor hozzákapcsolódhat a munkához való nem megfelelő hozzáállás és az alulmotiváltság; a kimerítő túlórák; az elismerések és a növekedési lehetőségek hiánya, avagy alacsony mértéke; az alapvetőnek tartott erkölcsi szabályok be nem tartása; a kollégák közötti bizalmatlanság, irigykedés.
