Kikhez fordulhatsz, ha szükséged van motivációra
Nincs ember, aki időnként ne merengne el azon: mi az élet értelme? ki vagyok én és mi a „küldetésem”? Belegondolni abba, hogy az életünk véges lehet: fájdalmas. Ugyanakkor ez arra sarkall bennünket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból, megismerjük saját valónkat és lehetőségeink, adottságaink mértéke szerint másoknak is segítséget nyújtsunk valamiben. Az őszi atmoszféra ideális alkalom az elmélkedésre, az átgondolásra és a lelki-szellemi töltekezésre.
Ha ez a motivációnk, akkor nem kerülhetjük meg Hamvas Béla bölcsességeit, aki eredeti gondolatokkal, új megközelítésekkel vezeti a mélygondolkodás ösvényeire a mindenkori olvasókat. Az ókori filozófia és a keleti misztika iránti érdeklődésének köszönhetően olyan becses írások kerültek ki a keze alól, mint példaként az Anthologia humana. Ez a szöveggyűjtemény minden éjjeliszekrényen és nappali asztalon kiemelt helyet érdemel, mert olyan gondolat kincseket tartalmaz, amelyek örök forrásként szolgálnak, sőt - mint fogalmaz - vezető irányelvekként tekinthetünk rájuk.
Ezek a több száz éven át érlelt gyöngyszemek az emberi létezés majd minden kérdésére válasszal szolgálnak, és az olvasó-elmélkedőt továbbgondolásra, egyéni meglátásaik és tapasztalataik hozzáfűzésére bátorítják. Sokakat említhetnénk az antológiába Hamvas által beválogatott bölcsek közül, viszont erre nem vállalkozhatunk, így ezúttal Epiktétoszra esik a választásunk, aki több szempontból is méltó lehet a figyelmünkre.
A görög filozófus a kegyetlen Néró császár testőrének rabszolgájaként került Rómába, ahol ura végül felszabadította és kitaníttatta. Gyakorlatias, a személyes megtapasztalásból edzett meglátásai teszik őt ma is érvényessé. Óva int a rang- és hírnév hajhászásától, a vagyonhalmozástól. Meglátása szerint az egyéneket nem a dolgok nyugtalanítják, hanem igazából az azokról alkotott képzeteik. Fontosnak tartja, hogy nehézség tapasztalása esetén az okot soha ne másban keressük, hanem önmagunkban.
„A műveletlen azzal leplezi le magát, hogy másoknak tesz szemrehányást, ha dolga rosszra fordul… a művelt ember és a bölcs senkinek sem tesz szemrehányást” - jegyzi meg. Senkinek, még önmagának sem. Nézetében az ítéletekkel, az ítéletalkotással óvatosan kell bánni, hiszen elhamarkodottan nem lehet megvizsgálni a kiváltó okokat. Nem érdemes a sorssal küzdeni, mert ez akadályt gördít a sokak által vágyott belső béke elérésének útjába. És kimondta, hogy az élet nem más, mint egy színház, ahol egy „színházigazgató” parancsol a szerepet játszóknak, így a feladat az, hogy a ránk osztott szerepet jól játsszuk; viszont a szerepeket nem mi választjuk ki a magunk számára.
