2024.09.15. 15:28:48 5494 191

Jövő pénteken kezdődik a háromnapos Miskolci Piknik
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Jövő pénteken keződik a három napon át tartó Miskolci Piknik a vármegyeszékhelyen, ahol többek között a német lemezlovas, Alle Farben is fellép.

Koncert - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Koncert

A rendezvényen a tavalyi évtől eltérően idén csak két színpadon - a Szent István téren és a Villanyrendőrnél - lesznek koncertek. Az Erzsébet térre a szervezők egy "gasztro szigetet" állítanak fel, ahol a helyi vállalkozások és séfek mellett Rácz Jenő és Mede Ádám is látványfőzést tart majd.

A piknik első napján a délután fél háromkor kezdődnek el a zenei programok, a Szent István téri nagyszínpadon mások mellett fellép Csordás Tibi, Bréda Bia és Manuel is, a színpad utolsó előadója pedig a német lemezlovas, Alle Farben lesz.

Ezen a napon a Villanyrendőrnél található színpadon többek között Markus Greg, a Loving Arms és Regán Lili szórakoztatja a közönséget, míg az Erzsébet téren este hattól egyebek mellett a Borsod Burger látványfőzésén vehetnek részt az érdeklődők.

Szombaton a legkisebbeknek is tartogatnak programot a szervezők, fellép a Farkasházi Réka és a Tintanyúl, de gólyalábas műsort is megnézhetnek a gyermekek. Később mások mellett Pullmaxx, majd Desh gondoskodik a jó hangulatról, akit az est fő fellépője, Majka követ a Szent István téren.

A Villanyrendőrnél többek között a Groovehouse és a Bonbon koncertezik majd, míg a gasztro szigeten a látogatók több látványfőzésen - köztük a Rácz Jenőén - is részt vehetnek.

A vasárnapi program szintén gyermekprogramokkal kezdődik a Miskolci Piknik nagyszínpadán, délelőtt tíztől Horagus mester cirkuszán, utána az Alma együttes koncertjén, majd az Alkalmi Csibészek gólyalábas csoport előadásán vehetnek részt a kicsik.

Délután ugyanezen a helyszínen lép majd fel a Here We Are és a Hauber Zsolt x Bonanza Banzai is, a színpad programjait pedig Geszti Péter Rapül az idő című performansza zárja.

A Villanyrendőrnél többek között Bebe lép fel, majd Erős vs Spigiboy djformáció zenél, az Erzsébet téri gasztro szigeten pedig a Karám és Mede Ádám látványfőzésén vehetnek részt a látogatók.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Amire a sztárok is esküsznek, avagy a matcha bűvös ereje

Néhány éve itthon még alig lehetett hallani arról, hogy mi az a matcha tea. Mára viszont ennek a különleges italnak egyre nagyobb kultusza van hazánkban is. Az egyedi ízvilágú, porrá őrölt zöld tea Japánból ered, amelyet ott hagyományosan teaszertartásokon fogyasztanak. Nemcsak kellemes íze, de egészségügyi előnyei miatt is közkedvelt. Ma már a világ számtalan pontján kapható, és egyre többen választják azok, akik az egészséges életmódra törekszenek. A hírességek közül is sokan isszák, színészekről, énekesekről, műsorvezetőkről olvashatjuk, hogy esküsznek a matchára. De mi a titka, és mitől olyan trendi?

Csak a hajadat fesd, ne a ruhádat! – Így szedd ki a hajfestékfoltot a ruhákból!

Az otthoni hajfestés remek választás lehet, hiszen időt és pénzt spórolhatunk meg vele, ráadásul a saját tempónkban végezhetjük. Azonban, mint minden DIY projekt, ez is tartogathat néhány kellemetlen meglepetést. Például, amikor a festék véletlenül a kedvenc ruhánkra csöppen, és kétségbeesetten próbáljuk kiszedni a makacs foltot.

Amit lehet, hogy nem tudtál az articsókáról – finom vegán recepttel

Az articsóka eredetileg a mediterrán térségből származik, ahol már évezredekkel ezelőtt is termesztették, ám mára világszerte népszerű alapanyaga lett a különböző nemzetek konyháinak. Változatosan felhasználható zöldség, amely nemcsak finom, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy látványban is mennyire különleges, sziromszerű levelei egyedi formát kölcsönöznek a növénynek.