Gyermeknapon, május 31-én rendezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar Zenei vásár és családi nap című ingyenes rendezvényét koncertekkel kicsiknek és nagyoknak, sok kézműveskedéssel, tánccal, közös alkotással és játékkal.
Több száz kiállító, köztük 150 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, amely idén tizenegy napig tart.
A barátság lesz a központi témája az idei SopronFestnek, amelyet ezúttal a szokottnál később, július 2. és 4. között rendeznek meg a Lőverekben. Június 26-tól, a felvezető napokon városszerte 80 helyszínen mintegy 300 program várja a látogatókat - jelentették be a szervezők csütörtök délutáni soproni sajtótájékoztatójukon.
Muzsikál az erdő a Hírös városban címmel május 16-án a kecskeméti Nyíri erdőben, május 17-én pedig Lakitelek-Tőserdőn várják a közönséget.
Gyermekfoglalkozások, neves művészek és növendékek koncertjei is szerepelnek a Zeneakadémia szabadtéri nyílt napjának programjai között május 16-án.
Harmincöt évvel ezelőtt készült, eddig kiadatlan lemezével ünnepli a Föld napját a Kaláka együttes. A Kupaktanács című album április 26-án 11 órától a MOMkult szabadtéri színpadán debütál koncert formájában.
Mintegy 150 programot, közte koncerteket, kiállításokat és előadásokat kínál a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál május 2. és 17. között.
A legendás amerikai énekesnő, Janis Joplin dalai hallhatóak március 27-én a Várkert Bazár Rendezvénytermében. Az est vendége Keresztes Ildikó lesz - közölték a szervezők.
Különleges műsorral és sztárvendégekkel várják a közönséget december 21-re a Zeneakadémia Nagytermébe, ahol dupla karácsonyi koncertet tartanak.
Évzáró KFT-koncertet rendeznek december 28-án a Magyar Zene Házában. Az Elmúltak az ünnepek című esten a zenekar azonos című korai slágere mellett minden ismert dal elhangzik.
Flo Rida, Timbaland, az Earth, Wind & Fire, Samantha Fox, Bonnie Tyler, valamint a 90-es és 2000-es évek számos más sztárja koncertezik a Deja Vu fesztiválon, amelyet június 10-13. között rendeznek az Újszegedi Partfürdőn.
A 100 legfontosabb magyar lemez bemutatására tesz kísérletet a napokban megjelent vaskos kiadvány, amely 1968-tól 2023-ig kiadott hazai albumokból válogatott.
Megújult fényshow-val, koncertekkel, kiállításokkal, karácsonyi gasztronómiai kínálattal és kézműves termékekkel várja a látogatókat november 28. és december 23. között az Advent Győrben programsorozat.
Budapest sörözőiben, kávéházaiban, bisztróiban és kulturális tereiben adnak koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai november 20-án, a A zene éjszakája című program keretében.
2026-ban ismét megszervezik a Katona József Színház és a Budapest Park közös műsorát, a Csinibaba Táncdalfesztivált, melyen az 1980-as évektől a kilencvenes évek közepéig tartó időszak világa elevenedik meg a nagyközönség előtt.
Kulináris élményeket, táncelőadásokat, koncerteket, családi programokat is kínál a Siófoki Halfesztivál, amelyre október 10. és 12. között kerül sor a Balaton-parti városban.
Húsz év után második budapesti koncertjére készül Eric Clapton. A legendás brit gitáros-énekes 2026. május 2-án az MVM Dome-ban fog fellépni.
Nyitott pincék, dűlőtúrák és kulturális események várják az érdeklődőket október 3. és 5. között a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokon, Magyarország egyik legrégebbi szüreti fesztiválján.
Pénteken kezdődik a harmadik Miskolci Piknik a vármegyeszékhelyen, ahol a rendezvény három napja alatt látványfőzések, dj-k, utcazenészek és egész napos sportprogramok is várják az érdeklődőket.
Mintegy százhúsz bortermelő várja szerdától a helybélieket és a városba érkező turistákat Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon.