2018.01.16. 15:37:50 11852 366

Idén ünnepeld meg te is a magyar kultúra napját!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Országszerte számos településen kapunk lehetőséget arra, hogy egy kicsit a nemzeti tudatunk, az elfelejtett hagyományaink és a gazdag - a múltat (is) idéző - szellemi értékeink felé fordulhassunk, ugyanis 1989 óta január 22-én ünnepelhetjük meg a magyar kultúra emléknapját.

Magyar kultúra - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Magyar kultúra

Fasang Árpád zongoraművész felvetésére anno azért éppen ez a nap lett kiválasztva, mert egy korabeli kézirat tanúsága szerint 1823-ban január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, letisztázását. Tehát a magyar himnusz születésnapját is ünnepeljük ekkor! 1993 óta pedig a magyar kultúra napjához köthető rendezvénysorozatok keretein belül díjazzák a kiemelkedő pedagógiai és oktatási szakembereket is.

"A magyar kultúra örök harc a hagyomány (népi műveltség) és a nyugati kultúra között. Béke csak úgy lehet, ha a népkultúra nő fel magas kultúrává, saját törvényei szerint, Európától csak azt veszi át, ami erre kell, s ezt is szervesen magába olvasztja...” (Kodály Zoltán, 1939)

Számodra mit takar a „magyar kultúra” fogalma? Talán bármely magyar ember által létrehozott „dolog” ide tartozhat: a díszes épületek, az egyéb műalkotások, a színes folklór és maga a csodálatosan fordulatos magyar nyelv is.

2018.01.22-én és a környező napokon rengeteg művészeti és kulturális rendezvényen részt vehetünk számos vidéki nagyvárosban. Többek között tárlatok, könnyű és komolyzenei koncertek, könyvbemutatók és versmondó estek várják az érdeklődőket.

Ha nincs lehetőséged egyik programon sem részt venni, keresd elő kedvenc (kortárs) magyar költőd, esetleg íród hozzád közel álló művét, és belemélyedve ünnepeld meg velünk mindazt, ami értéket ad napjainknak.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...