Hogyan lehet a pozitivitás mérgező?
Sokan megrémülnek a folyton mosolygó emberek láttán… Mintha csak a keep smiling! (mosolyogj!) arcukat minden reggel a gardróbszekrény egyik vállfájáról leakasztva öltenék magukra. Netán valami bajt sejtünk kitüremkedni Köpecen? (Bocsánat, de Stephen King egyik ikonikus alakja, Pennywise is folyton mosolyog, ám ilyenkor a legkevésbé sem az a vágy kezd csírába szökkenni kis szívében, hogy önkénteskedjen egy szeretetszolgálatnál…)
Egy időben (most is előfordul…) még a naiv módon legérintetlenebbnek hitt paránynincsi bükkerdő csermelyéből is az a mantra csordogált, hogy: csak optimistán! gondolkodj pozitívan! nézd a dolgok jó oldalát! csak pozitív rezgésekkel járj-kelj!
Nyomonként előfordulhat, hogy a kizárólag és kétségtelenül jó szándékú tanácsokból, kéretlenül felbukkanó és személyre szabott mini motivációs tréningekből – melyek szívós lelkesültséggel a pozitív életszemléletre ösztökélnek – is megárt a sok. (Sokk!)
A pozitivitás kizárólagosságát forszírozó, azt minden helyzetben ugyanúgy érvényesítő hozzáállás már nem csupán súrolja a mérgező pozitivitás küszöbét, hanem nagy ívben át is lendült azon. Ahogy mindennek az életben, úgy a pozitív attitűdnek is megvan a maga helye és ideje. Ha nem jó helyen és időben kapjuk elő a tarsolyunkban hemzsegő lelkes(ítő) szólamok egyikét, nagy az esélye annak, hogy veszélyes fegyverré vedlik, és balul sül el. Érzelemfogyatékosító, azt degradáló erővel bír. Végre kimondható: csak csínján azzal a folyton-pozitivitással!
Hogy egy példával is szemléletessé tegyük az előzőekben lejegyzetteket. Tegyük fel, hogy a munkahelyi kávészünetben az egyik kollégánk szomorúan odalép mellénk, és megosztja velünk, hogy meghalt a nagymamája, ráadásul alig pár perce értesült arról, hogy valószínűleg felmondják a szerződését. Mire válaszként felcsendül: a „Rá se ránts! Csak pozitívan! Előre, mégpedig emelt fővel! Hisz az élet megy tovább!”
Ezek a szavak vajon helyénvalóak ilyen helyzetben? Vajon nem durván érvénytelenítik a beszélő érzelmeit? Hasonló előfordulhat a bántalmazottak esetében is, midőn együttérzés és segítség helyett olyan válaszokkal szolgálnak azok, akikkel őszintén volt bátorságuk megosztani az általuk elszenvedett lelki és/vagy fizikai sérelmeket, mint példaképpen ez a gyöngyszem: „Légy hálás azért, amid van! Még jó, hogy létezik a világon olyasvalaki, aki képes gondoskodni rólad, aki etet és otthont biztosít számodra!” Ha ez a válasz elhangzik: nem biztos, hogy (időben) sor kerül egy újabb segélykiáltásra…
Van esély a toxikus pozitivitás kivédésére is. Ebben lehet segítségünkre:
az empátia – ami alapjában véve minden kapcsolat nélkülözhetetlen eleme (kellene hogy legyen);
annak tudatosítása, hogy a kizárólag jó hangulatban leledzés állapot erőltetettsége az elutasítás üzenetével társul, és negatív hatással van az emberi kapcsolatokra;
helyes hozzáállás és időzítés – bár a mérgező pozitivitáshoz gyakran nem szántszándékkal folyamodunk, hanem például azért, mert egyszerűen nincsenek megfelelő szavaink, mégis figyelnünk szükséges a konkrét helyzetre, időre és egyénre vonatkoztatható legmegfelelőbb szóhasználatra. Gyakran szavak helyett jobb a (meg)hallgatás, a (puszta) jelenlétünk biztosítása, vagy éppen a segítségünk, támogatásunk felajánlása.