2018.05.02. 08:11:21 11138 340

Helyes kézmosással a betegségek ellen – Sosem árt feleleveníteni!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Bölcsődés és kis óvodás korú gyerkőcök anyukái és nagymamái bőszen bólogatni fognak a következő kijelentésre, miszerint hiába hagytuk hátunk mögött a telet, szegény gyermek az újból és újból erőre kapó köhögést és tüsszögést nem felejti. Amint érett rá a kicsi, erőltessük a zsebkendő önálló használatát, és ne felejtsük a kézmosás fontosságát sem! Hiszen azt is nekünk kell megtanítanunk a gyereknek, hogy az elkerülhető fertőzéseket ne kaphassák el a közösségben.

Kézmosás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Kézmosás

A baktériumok, mint például a szalmonella és az E. coli két óránál is tovább életben képesek maradni a kilincsek, a játékok, az asztalkák vagy akár a kisszékek felületén. A jó hír azonban az, hogy – megelőzésként - nagyon jó eredményeket érhetünk el az óvodai, iskolai és nem mellékesen a munkahelyi közösségekben terjedő fertőzések megfékezésében a helyes kézhigiénia elsajátításával. A kis korban kialakított helyes kézmosási szokás egy egész életen át elkíséri és segíti az embereket, de felnőtt korban is kialakítható jó szokás!

Amikor nem árt kezet mosnunk:

  • Miközben, mialatt és miután el(ő)készítettük az ételt.
  • Étkezések előtt.
  • Orrfújás, köhögés és tüsszentés után.
  • Állatokkal való érintkezés után.
  • Betegápolás során sűrűbben.
  • Továbbá minden olyan esetben, amikor a kezünk piszkos.

Hogyan érdemes kezet mosni?

A kezünket olyan meleg vízben mossuk meg, amilyen meleget csak elbír a bőrünk. Használjunk (folyékony) szappant, és alaposan dörzsöljük össze a kezeinket. Mossuk meg az alkart is könyékig! Ezután alaposan öblítsük le a habot magunkról. A kézmosásnak legalább 20 másodpercig kell tartania. Közben ne feledkezzünk meg a körmök alá került szennyeződések eltávolításáról sem! Érdemes külön gondot fordítani a szappantartó és a szappan tisztán tartására.

Kézmosás után szárítsuk fel az összes nedvességet a bőrünkről. A közös törölközők használatát a felülfertőzés kockázata miatt jobb kerülni. Ahol lehet, ott rendszeresítsünk magunknak saját kéztörlőt vagy használjunk inkább papírtörlőt erre a célra.

Ha nem áll módunkban a hagyományos módon megtisztítani kezünket, használjunk kis fertőtlenítő lapocskákat vagy alkohol tartalmú kézfertőtlenítő gélt, esetleg még nedves kéztörlőkendő is jó lehet helyette.

Forrás: extension.psu.edu/prevent-illness-in-schools-with-proper-hand-hygiene

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...