2024.07.25. 12:46:44 5688 166

Gurulj két keréken a jobb létért
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A kerékpározás sokak szívébe és mindennapi sporttal egybefonódó hobbi tevékenységébe belopta magát. Sokan úgy vélik, hogy a kétkerekes mozgásforma bizonyult az egyik legjobb döntésnek az életükben, mely segítette őket egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet kialakításában. Milyen hatásokkal számolhatunk, ha felpattanunk a fémparipánkra?

Bringázni nagyon jó - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Bringázni nagyon jó

A Sass Tibor, László István és Antal Zoltán által készített „A magyar sport kézikönyve” című munkában arról írnak, hogy a feltalálókat több évszázadon át foglalkoztatta az a kérdés, hogy miképpen lehetne egy olyan közlekedési eszközt megalkotni, aminek a működéséhez az emberi izomerőre lenne szükség. Az első lépéseket ez irányba olyan kreatív elmék tették meg, mint például Karl Drais, egy 19. századi német báró, aki a fából fabrikált, két kerekű „futógépével” elindított egy folyamatot, mely tulajdonképpen az ülve futást tette lehetővé. A továbbfejlesztők között olyan nevek is szerepelnek, mint Bolyai Farkas, aki az 1800-as évek elején egy „önhajtotta szekérnek” nevezett eszközt tervezett. Ám a kerékpár ősének titulálható kétkerekű velocipédet végül a francia Ernest Michaux és munkatársa, Lallement alkotta meg 1805-ben.

A biciklizés minden korosztály számára megfelelő mozgásformát biztosít

Azóta a kerékpározás sokak életében életmóddá formálódott, ami nem csoda, hiszen amellett, hogy egy rendkívül szórakoztató, megnyugtató tevékenységről van szó, még számos egészségügyi előny is jár ezzel. A Better Health szerint a biciklizés segíthet megvédeni olyan betegségektől, mint a szélütés, a szívroham, a cukorbetegség, az ízületi gyulladás, az elhízás és a depresszió. Ez a fergeteges közlekedésforma, mely megköveteli az optimális egyensúlyozást, enyhe vagy közepes erőkifejtést igényel, és minden korosztály számára megfelelő. A mindennapi rutinok során megfelelő eszközként szolgál - legyen szó bevásárlásról, munkahelyre vagy iskolába való eljutásról, vagy délutáni, feszültség és stressz levezető „örömsportról”.

Minek köszönheti kedveltségét?

A rendszeresen fémparipára pattanók száma világszerte növekedést mutat - a becslések szerint naponta egymilliárd ember biciklizik kikapcsolódás, sportolás és közlekedés céljából. Kedveltségét tovább fokozza költséghatékony és környezetbarát mibenléte. Az egészségügyi oldal szerint heti kettő-négy óra kerékpározással javulást érhetünk el az általános egészségünkben. Számos sportággal ellentétben a kerékpározás nem igényel speciális és magas szintű fizikai felkészültséget - szoktuk is mondani és hallani, hogy aki egyszer megtanulja a biciklizést, azt soha nem felejti el.

További egészségügyi előnyei között megemlíthetjük, hogy növeli az állóképességet, aerob tevékenységként jót tesz a szívnek, az ereknek és a tüdőnek egyaránt. Továbbá a rendszeres kerékpározással rugalmasabb izmokra, jobb ízületi mobilitásra, csökkent stressz szintre, javult testtartásra és koordinációra, megerősödött csontozatra tehetünk szert. Ezenfelül csökken a testzsírszint, megelőzhetővé válnak a betegségek, valamint mérsékelhető a szorongás és a depresszió.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Diplomával a zsebben: valóban el kell menni vidékről, ha karrierre vágyik az ember?(X)

Elérkezik az a bizonyos nyári pillanat, amikor a pécsi egyetemisták kezébe nyomják a diplomát, a helyi fiatalok pedig hivatalosan is kilépnek a munkaerőpiacra. Ekkor szinte mindenkinél felmerül a nagy kérdés: merre tovább? Sokan reflexből úgy gondolják, hogy a szakmai siker és a modern karrier elengedhetetlen feltétele a költözés és a bőröndök bepakolása. De vajon megállja még a helyét ez a berögződés, vagy a vidék fejlődése átírta a játékszabályokat? Amennyiben alaposabban megvizsgáljuk Pécs jelenlegi gazdasági és kulturális ökoszisztémáját, egy már-már meglepően versenyképes kép rajzolódik ki.

„Unatkozom!” – Hogyan kezeld kreatívan a gyerekek nyári unalmát?

Ahogy beköszönt a nyári szünet, a kezdeti lelkesedést gyakran hamar felváltja egy ismerős mondat: „Unatkozom!” És bár elsőre ez kihívásnak tűnhet, valójában egy nagyon értékes lehetőséget rejt magában. Az unalom ugyanis nem ellenség, hanem a kreativitás egyik legjobb kiindulópontja.

A burgonya elkészítési módjától is függ a cukorbetegség kockázata

Egy nagyszabású vizsgálat szerint a burgonya egészségügyi hatásai jelentős mértékben függenek az elkészítés módjától: míg az olajban sült hasábburgonya fogyasztása egyértelműen növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, addig a főtt, sütőben sült vagy pürésített burgonya esetében nem mutattak ki ilyen összefüggést.