2018.05.05. 13:21:01 11737 298

Biztos, hogy csípnek Téged? – Intő jelek a kollégáidtól
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Egy új munkahelyre bekerülve nem csak az új feladatokkal, új időbeosztással kell megküzdened, hanem bizony az új környezettel, új emberekkel is. Utóbbiakon, vagyis az új kollégáidon, illetve a velük kialakított kapcsolaton sok múlik. Akár az is, hogy maradsz-e az adott helyen…?

Rossz kollégák - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Rossz kollégák

Esetleg új munkahely után nézel – hiába felel meg minden más szempontból (munka, fizetés, időbeosztás) a jelenlegi. Mert olyan környezetbe, olyan emberek közé járni, akik nem biztos, hogy kedvelnek, nem éppen felemelő, még ha mondjuk a hónap elején a számlánkra érkező összeg elég motiváló is.

Habár az ember azért jó szemmel, a hatodik (vagy sokadik) érzékével előbb vagy utóbb észreveszi, ha valahol nem szívlelik, hiszen azért vannak intő jelek, amikre érdemes odafigyelni.

Véletlenül meghallottad, hogy egyszer kibeszéltek…?

Hát, akkor biztos lehetsz benne, hogy ez bizony nem csak egyszer fordult elő… Habár kibeszélni valakit a háta mögött nem túl szép dolog, de bizony sokan nem bírják megállni, van, hogy csak azért, mert éppen unatkoznak, vagy mert lételemük ez a fajta „szórakozás”. No, a lényeg, hogy ha egyszer megtörtént, megeshetett többször is, úgyhogy légy óvatos, mit osztasz meg velük…

Egy kis figyelmesség Tőlük? Az meg mi?

Míg egymást megköszöntik születésnapjuk, névnapjuk alkalmából, sőt, még karácsonykor is, Te valamiért mindig kimaradsz a buliból. Mert „Jajj, hát elfelejtettünk szólni!”… Nyilván, már többedszer. És valamiért Neked soha nem jut a lefőzött kávéból, ajándék csokikból, de még néhány kedves szó sem ér el Hozzád? Biztos, hogy közéjük akarsz tartozni…?

Túl sok e-mailt kapsz?

Feltűnt, hogy Tőled a legtöbben e-mailben kérnek mindent, még olyat is, amit személyesen is lehetne? Talán nem akarnak Veled beszélni, beszélgetni…?

A kollégák örülnek egymás sikereinek… vagy mégsem?

Előléptettek, esetleg sikerül egy, vagy több, a céged számára kedvező üzletet nyélbe ütnöd, vagy cselekedtél bármi pozitívat, ami akár az ő jövőjüket is befolyásolja, méghozzá jó irányba? Mégsem gratulál senki…? Hát, nem szép dolog, az biztos…

Személyes témák? Felejtsd el!

Az addig rendben van, hogy az ember a legféltettebb, legszemélyesebb titkait, gondjait nem a kollégáival beszéli meg, azért akarva-akaratlanul bekúszik néhány magánéleti téma is a mindennapok dolgos világába. Feltéve, ha engedik bekúszni… Amint egy kicsit személyesebb kérdések felé terelődik a beszélgetés, a kollégáid rögtön témát váltanak, vagy le is lépnek? Míg egymással igen, Veled nem osztanak meg semmi személyeset, és a Te magánéletedre se kíváncsiak? Esélyes, hogy nem vagy éppen a szívük csücske…

Közös programok… nélküled…

Ha a kollégáid amúgy szabadidejükben összejárnak, szerveznek közös programokat, ám erre Téged rendszeresen „elfelejtenek” meghívni, nagy valószínűséggel nem tartozol a kedvenceik körébe. Ha ez már Téged is zavar, akkor talán itt az ideje váltani… mármint munkahelyet.

Forrás: brigitte.de

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Nyári balkonélet – Hogyan használd jobban a kis kültéri tereket?

A nyári hónapokban szinte mindannyian vágyunk arra, hogy minél több időt tölthessünk a szabadban. Nem mindenkinek van azonban kertje vagy tágas terasza. Sokan egy kisebb erkélyen, loggián vagy akár csak néhány négyzetméteres balkonon próbálják megteremteni a saját nyári oázisukat. A jó hír az, hogy ehhez nincs szükség hatalmas térre. Egy apró kültéri sarok is rengeteg lehetőséget rejt magában, ha tudatosan alakítjuk ki.

Hogyan tölt fel a víz közelsége mentálisan? - Miért nyugtat meg bennünket?

Van valami különleges a vízben, ami szinte minden embert vonz. Elég néhány percet eltölteni egy tóparton, hallgatni a hullámok monoton morajlását vagy nézni egy lassan hömpölygő folyót, és máris úgy érezhetjük, mintha kicsit könnyebb lenne a lelkünk. Nem véletlen, hogy a nyaralások kedvenc célpontjai gyakran vízpartok, és hogy sokan ösztönösen keresik a tavak, folyók vagy tengerek közelségét, amikor pihenni szeretnének.

A nyári rendetlenség pszichológiája – miért nehezebb rendet tartani melegben?

Nyáron sokan tapasztalják ugyanazt a furcsa jelenséget: mintha a lakás gyorsabban rendetlenné válna, miközben a motiváció a takarításra és rendszerezésre valahogy eltűnne. A nappaliban megjelennek a strandtáskák, a konyhában a limonádés poharak, az előszobában a papucsok, a teraszon a pokrócok és a játékok. A rendetlenség szinte észrevétlenül költözik be az otthonba, és sokszor úgy érezzük, hiába pakolunk, másnap minden kezdődik elölről.