2016.12.25. 17:44:19 10000 250

Bakancslista újdonsült szülőknek – Vagy valami olyasmi:-)
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Bakancslistája mindenkinek van. Lehet, csak egy egészen rövid, apró, ám könnyen kivitelezhető álmokkal. De van olyan is, akinek annyi megvalósításra váró terve van, hogy a következő két életére is elég lenne. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy volt egy listája. Még a gyerek előtt…:-)

Család babával - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Család babával

Mert ez a felsorolás egy gyermek családba való megérkezésével eltűnik. Vagy talán megvan még valahol, a kakispelushegyen, a hisztitengeren, és a vidám babakacajjal tarkított mosolyerdőn túl, az előző, vagyis a gyerkőc előtti életünk álmodozással töltött perceiben, óráiban.

Amikor minden megváltozik…

Mert a picurka szeretetcsomag megérkezésével teljesen más dolgok lesznek a fontosak. Persze, elsősorban az, hogy mindent, de mindent megadjunk neki, amit apró teste és érzékeny babalelke megkíván. De azért néha-néha előbújik belőlünk régi énünk, és szeretne ő is egy kis teret kapni. Az alapvető szükségletek, mint evés (na jó, csipegetés), alvás (na jó, bóbiskolás), fürdés (na jó, egy alaposabb kéz- és arcmosás:-)) kielégítésén túl az ifjú szülő is vágyik egy kis extrémitásra. Íme néhány vágyálom, ha mondhatjuk, a szülői lét bakancslistája. (Figyelem, a lista tájékoztató jellegű! A felsorolás a gyermek életkorának emelkedésével, illetve a gyermekek számának növekedésével változhat, bővülhet! A listában történő változásokért senki sem vállal felelősséget!:-))

1.Egy nyugodt ebéd

Az, hogy az első pár hétben, amíg gyermekünk szokja a földi lét viszontagságait, mi pedig az apróság létezését:-), szinte természetes, hogy olyan, hogy reggeli, ebéd, vacsora nincs. Az ember bekap valamit, amikor ideje van: két etetés, két pelenkázás vagy két cukimuki gyereksírás között. De a nyugodt evést egy időre utána is elfelejthetjük. Azt, hogy a párunkkal eszünk egy időben, egy asztalnál, az szinte lehetetlen. De előnye ennek is van: megtanulunk értékelni minden finom és kevésbé finom falatot, amit nyugalomban költhetünk el, illetve újra örömmel tölt el minket egy párunkkal elfogyasztott finom ebéd. (De a gyerkőccel való együtt evés biztos nagy buli lesz később is.:-))

2.Egy kis olvasás

Nem, nem egy könyvre gondolunk! Nem, nem is Örkény valamelyik egypercesére. De még csak nem is a kedvenc magazinunk egyik cikkére. És a megyei napilap kétsoros horoszkópja sem fordul meg a fejünkben, amikor az olvasásra gondolunk. Ezek mind egy következő bakancslista pontjai. Valami egészen mást lapoz, vagyis lapozna fel az újdonsült szülő, ha egy kis irodalomra vágyik. Ez pedig nem más, mint egy többoldalas izgalmat nyújtó „mű”, tele nagy, színes képekkel, minimális szöveggel. Igen, a friss szülők szórakozató képregényéről beszélünk, a hetente újdonságokat kínáló reklámújságról. De egy ideig ennek végiglapozása is csak álom marad. Vagy felébred az apróság, vagy éhes, esetleg szimplán csak társaságra vágyik, de valamiért biztosan le kell tennünk ez az érdekfeszítő alkotást. Vagy csak szimplán belealszunk a nagy olvasásba. Uncsik azok az akciók, na.!:-)

3.Egy laza „bjútidéj”

Vagy nem kell egy egész nap a szépítkezésre, elég egy, maximum két órácska, amikor az ember nyugodtan lezuhanyozhat, hajat moshat, meg is száríthatja (nem, nem frizurát csinál, csak szimplán szárít) a nedves tincseket, esetleg még a körmeit is levághatja vagy/és(!) lereszelheti (nem, nem kell a lakk). És ha még a nemkívánt szőrszálaktól is megszabadíthatja magát, az maga a csúcs. Az apukáknál hasonló a helyzet, csak ők a borotválkozással vannak így. Habár, kedves Apukák, itt jegyezném meg, hogy mostanság nagy divat a szakáll. Nem kell azzal a „beretvával” bíbelődni, ide, ide és ide nézzetek, micsoda frankó dolgokat lehet művelni azzal az „archajjal”.

4.És a végén pont

Hihetetlen, de ilyen is van! Ifjú szülőként egy idő után már nem arra vágyunk, hogy egy beszélgetést befejezhessünk. Csodás lenne egy mondat végére érni. Nem három soros, többszörösen összetett, alá-, fölé-, „közérendelő” viszonyban lévő tagmondatokkal tarkított mondatokra gondolunk, hanem valami egészen egyszerűre. Alany, állítmány, tárgy, és ennyi. De egy idő után nem megy. Mert vagy beleordít a gyerkőc, esetleg elfelejtjük, mit is akartunk mondani. Vagy egészen egyszerű módon elalszunk a mondat közepén. (Valós eset alapján állítjuk mindezt!:-))

5.Az a gyönyörű, szívet melengető házimunka

Talán az egyik legkönnyebben megvalósítható pont a listán, de azért ez sem egyszerű. Igaz, hogy a gyerkőccel eltöltött perceket, órákat semmi sem pótolhatja. Mert nincs is annál csodásabb pillanat, mint amikor boldog babakacaj ragyogja be a lakás minden szegletét. És nagyjából az imádnivaló babamosoly az, ami feldobja otthonunkat, mert egy idő után - minden igyekezetünk ellenére - eluralkodik a káosz, és kupi kupi hátán lesz mindenhol. Hát, a tisztaság terén is van mit javítani, de elbír az a szekrénysor még néhány réteg port. De azért az ember lánya egy idő után kicsit kezdi unni ezt a helyzetet, már-már vágyik rá, hogy kitakarítson. Többhetes szervezés, rákészülés után ez rendszerint sikerül is. Az, hogy a vasalnivaló hegyekben áll, csak akkor tűnik fel, amikor kedves párunk, gyermekünk apja könyörgő kutya szemekkel néz ránk, hogy ugyan, fussunk már végig azzal a vasalóval egy pólón, vagy ingen, mert a munkahelyén már elég furcsán néznek rá…

Persze, ezek nélkül mind-mind lehet élni, legalábbis jó ideig elviselhető az élet olvasás, evés, szépségápolás, „házimunkálkodás” nélkül. Mert az a babakacaj tényleg sokmindenért kárpótol…:-)

Összeállította: ssz

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...