Az önbecsülés drága kincs - ne felejtsd el értékelni magad!
Tesszük a dolgunkat nap mint nap, sokszor automatikusan, és bele sem gondolunk, hogy másnak mindez erőn felülik tevékenységnek tűnhet... Egy jó szó egy idegentől ma rádöbbentett, hogy igenis jutalmat érdemel az, amit napi szinten végig csinálunk, de legalábbis egy vállveregetést saját magunktól!
Nálunk mindennapi rutin a következő jelenet. Felöltöztetem az épphogy totyogó gyereket, overállba, sálba, sapkába, cipőbe, aztán felöltözök én is - vagy akár az öltöztetés közben ide-oda cikázva az elcsászkáló gyerek és a ruhák között. Aztán magamhoz veszem a kutya pórázát, meg zacskókat, meg a gyerekholmikat, amelyek a sétához kellenek. Aztán adok a kutyára is ruhát, mert szerencsétlen ne ázzon teljesen el a hóban... Ekkor kinyitom az ajtót, és leslattyogunk a NEGYEDIKRŐL, négy emeletes panelben, lift nélkül, 10 kilós gyerekkel (én 50 vagyok :D), na meg a kutya, de ő legalább a lábán megy. Isteni szerencse, hogy senki nem szólt még be azért, hogy ilyenkor póráz nélkül jön le az eb - nem tudnám megtartani.
Aztán bekerül a gyermek a babakocsiba, persze ez is több körös történet mostanában, mert már sétálni akar, de annyit még nem tud, amennyit a kutyával kellene. Szóval beimádkozom a fiúcskát, bekötöm, aztán pórázra csatolom Samu ebet, és neki indulunk az utcának. Ott a gyerek már elvan, de kezdődik a huzavona a kutyával, aki nem tud, nem szeret és nem is akar egyenes vonalban közlekedni. Nyilván a mi hibánk, mi neveltük így, ilyen kis szabad lelkűnek (értsd: kajla), de akkor még nem gondoltunk arra, hogy egyszer majd babakocsival együtt kell vezetgetni. :D
Szóval jönnek a Samuuu! kezdetű bosszankodások, de azért alapvetően kellemes kis sétákat szoktunk mi így hármasban tenni. Persze a hó, az eső mindig nehézség, de meg szoktuk oldani - olyankor is muszáj lehozni a kutyát. Nem panaszkodom, igazából ez nekünk már tényleg a napi rutin része, szinte fel sem tűnik, hogy tulajdonképpen egy erőfeszítést igénylő mutatványról van szó. Kiváltképp télen. (Hétvégén viszont ugyanez édesapával kiegészítve már teljesen más tészta, közös családi program, amit mindenki szeret.)
Amikor egy idegen varázsolja szebbé a napod...
Ma elgondolkoztam rajta, hogy a külső szemlélő számára lehet, hogy talán túlságosan is nehéznek tűnik a mi kis rutinunk - pedig nem én vagyok az egyetlen babás-kutyás anyuka a környéken -, mert ma kaptunk egy elismerő mondatot: “Hűha, kutyát és gyereket is sétáltatni... Ez aztán a multitasking!” (Angolul nem értőknek: multitasking - több feladat végzése egyszerre)
Hirtelen lányos zavaromban csak annyit válaszoltam neki, hogy “Muszáj...” Igaz ebben a szóban minden benne volt: muszáj valahogy megoldani, muszáj sétálnunk, fel sem tűnik már a dolog, egyszerűen csak csinálom. Bevallom, jól estek a szavai, ritkán kapunk ilyen lelkendező kinyilatkoztatást, inkább szánakozó pillantásokkal szórnak meg minket. (Mondjuk nem igazán értem, hogy miért... mindegy.) De ez a kis felkiáltás tényleg szebbé tette a napomat, és legalább elgondolkoztam azon, hogy igen is, amit mi nap mint nap végig csinálunk az figyelemre méltó, és ha mástól dicshimnuszt nem is kapok érte, de magamtól mindenképpen megérdemlem azt a képzeletbeli vállveregetést és az elismerést.
"Hétköznapi hősök"
Az anekdotám lényege az lenne, hogy mindannyian véghez viszünk csodálatos dolgokat, még ha úgy érzed, hogy az csupán egy hétköznapi feladat a számodra. Sőt, néha a legnagyobb hőstett az, amikor a hétköznapi dolgainkkal meg tudunk birkózni, hiszen valljuk be, manapság egyre több teher nehezedik a családokra.
Gondold csak végig Te mennyi mindent elvégzel egy nap alatt! Tartsd ezt szem előtt, és ne azokat a dolgokat, amelyekkel nem jutottál egyről a kettőre. Például: lehet, hogy nem főzők mindennap három fogásos ebédet, de ma is sikerült egy nagyot sétálni a család apróságaival, sőt, még mostam, takarítottam is. :) Van olyan ország, ahol ezért simán fizetnének nekem!
Hidd el, Te is egy hős vagy a közvetlen környezeted számára! Jár az elismerés saját magadtól is, és az a bizonyos képzeletbeli vállveregetés, esetleg némi jutalom. (Mondjuk egy kis csoki? :)) Semmi esetere se becsüld le magad!
