2017.01.29. 14:04:53 12141 384

Az alvászavar nem válogat – Időskori panaszok és lehetséges megoldások
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Órákon keresztül forgolódni, félálomban, vagy éppen teljesen ébren számolni a bárányokat és várni, hogy végre álomba szenderüljünk, persze sikertelenül, idegesítő, szörnyű dolog. Másnap persze alig áll az ember a lábán, mert éjszaka ismét nem sikerült pihennie.

Alvászavar - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Alvászavar

Minden életkorban előfordulhat, hogy az ember alvászavarral küzd, ám idős korban talán még gyakoribb, és bizonyos szempontból még zavaróbb is lehet. Ha nagyon erősen akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, ez a jelenség a korral jár. Meglehet, az altatók könnyű megoldást kínálnak, de ha nem szeretnénk azonnal gyógyszer után nyúlni, érdemes kisebb vagy nagyobb változásokat beiktatni az életünkbe.

Akkor ez normális?

Az tény, hogy idős korban már kevesebb alvásra van szükségünk, mint fiatalabb éveinkben. És sajnos az is igaz, hogy a mély, pihentetőbb alvási szakasz is jóval rövidebb a kor előrehaladtával. Ám pont ez a szakasz lenne az, amikor testünk, elménk is igazán pihenni tudna.

Mit tehetünk?

Ha szerencsénk van, néhány apró változtatás megoldja a problémánkat.

Csak nyugodtan!

Ha szeretünk este tévézni, válasszunk olyan jellegű műsort, amin nem idegesítjük fel magunkat. Ne a kalandfilmek, krimik, politikai műsorok repertoárjából válasszunk! Ezek a műsorok ugyanolyan nyugtalanító hatással bírnak, mintha este úgy fekszünk le, hogy nem zártunk le egy vitát a párunkkal. Igyekezzünk mindkét „veszélyforrást” kerülni.

Legyen könnyű a vacsora!

A finom, ám kissé zsíros falatokat inkább hagyjuk meg a következő napra, este egy könnyű vacsora után könnyebben jön majd az álom a szemünkre.

Fitten idős korban is!

Természetesen a fittség, illetve az ahhoz vezető út nem ugyanaz fiatal, illetve idősebb korban, de minden életszakaszban nagyon fontos! Egy kiadós séta, egy kis kertészkedés, télen egy kicsi hólapátolás, vagy egy nagy játékparty az unokákkal a szőnyegen – a test karbantartásának remek forrásai lehetnek idősebb korban is.

A napirend ismét fontos lesz!

Míg fiatalkorban, a munka-szórakozás-sport háromszögében nehezen alakítunk ki napirendet, sőt, egész jól elvagyunk nélküle is, gyerek mellett ez újra fontossá válik. Aztán a gyerkőcök felnőnek, meglesz a saját életritmusuk, és lehet, nálunk újra borul egy kicsit minden. Ám idősebb korban nem árt újra törekedni arra, hogy legyen egy kis rendszere a mindennapjainknak. Legyen a felkelés, reggeli, otthoni teendők, ebéd, a délutáni programok, a vacsora, zuhanyzás, lefekvés nagyjából ugyanabban az időpontban. Ha összevissza éljük a mindennapokat, az éjszakáink sem lesznek nyugodtak. Ha szeretnénk délután is szundikálni egy picit, bátran aludjunk akkor is, de azért ne órákat pihenjünk! 20-30 perc elegendő. Ha lehet, inkább a kora délutáni órákra igazítsuk a lazítást, mert minél későbbre tolódik, annál nehezebben megy majd az esti elalvás.

Iktassunk ki minden zavaró tényezőt!

Sokaknál a televízió csak úgy szól, egyszerű háttérzajként. Törekedjünk arra, hogy csak akkor kapcsoljuk be a készüléket, ha tényleg nézni is szeretnénk, különben csak egy zavaró „valami” a háttérben. A hálószobából kerüljön ki minden, ami a munkára, mindennapi teendőkre emlékeztet minket: a vasalódeszka, ruháskosár be biztos, hogy odavaló. Ehelyett dekoráld, díszítsd a hálót olyan tárgyakkal, ami a szívednek kedves: gyertyák, virágok, képek, ahogy Te szereted. Minden életkorban fontos a jól megválasztott matrac, illetve ágy a kényelmes, pihentető alváshoz. Mielőtt álomra hajtanánk a fejünket, egy gyors szellőztetés nem árt – friss levegőben jobban esik az alvás.

Ha mégsem megy…

Ha mindezek ellenére sem megy az elalvás, és valamilyen „szerhez” kell nyúlnunk, inkább a természetesebbekre essen a választásunk! De orvossal mindenképpen konzultáljunk előtte! Addig is még néhány tipp a természet, háztartás „patikájából”, hátha ezek segítenek:

  • Egy meleg fürdő lefekvés előtt kellemesen ellazít majd! A finom illatú fürdősók, olajok, tusfürdők csak fokozzák az élményt.

  • Egy pohár langyos, mézes tej alkalmanként szintén nyugtatóan hat.

  • A levendula nyugtató hatása régóta ismert, használhatjuk álmatlanság, nehézkes elalvás esetén is. Készíts vagy vásárolj egy apró levendula párnácskát, ami a párnád alá helyezve megnyugtat, ellazít elalvás előtt.

Forrás: haushaltstipps.net

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...