Augusztus 25-én kezdődik a Szemle Plusz programsorozat a Városmajorban
Augusztus 25-én kezdődik a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozata, amely vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt. A versenyprogramban hat nagyszínpadi és hat kamaraelőadás kap helyet, az OFF programban hét színiiskola hallgatói mutatkozhatnak be.

A Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér teret ad a pályakezdőknek, különösen a fiatal előadóművészeknek és középiskolásoknak - emelik ki a szervezők közleményükben.
A Szemle Plusz augusztus 25-én a Városmajorban a Domonkos István műveire épülő Szedjetek szét című produkcióval indul, amely az 1970-es években, Jugoszláviában játszódik. A vajdasági Zentáról érkező előadás Mezei Kinga rendezésében látható.
A Városmajorban augusztus 28-án mutatják be a Spiró György provokatív és szórakoztató szövegére épülő Árpád-ház című előadást. A Keszég László rendezte szabadkai produkcióban hat színész látható harminc szerepben és ötven év száz percben.
Augusztus 30-án látható Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettje, a nagyváradi Szigligeti Színház előadása Novák Eszter rendezésében. A szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata Tracy Letts Augusztus Oklahomában című darabjával, Alföldi Róbert rendezésével érkezik szeptember 2-án a Városmajorba.
A Szolnoki Szigligeti Színházból Vladimir Anton rendezésében egy Shakespeare-parafrázist, a Vízkereszt vagy bánom is én című előadást láthatja a közönség szeptember 4-én. A versenyprogram városmajori előadásainak sorát szeptember 7-én a Miskolci Nemzeti Színház társulata zárja, amely Weöres Sándor A kétfejű fenevad című művét a szerző különleges nyelvezetéhez és mondataihoz hűen szólaltatja meg Szőcs Artur rendezésében.
A Kristály Színtéren kamaradarabokkal várják a nézőket. A Katona József Színház Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készült előadást mutat be augusztus 27-én. Az Orlai Produkciós Iroda 29-én a Halász Rita azonos című regénye alapján készült Mély levegő című produkcióval érkezik a Margitszigetre. Ezt követően, augusztus 31-én, a Nick Hornby-novellájából Bodor Géza rendezte helyszínspecifikus múzeumi-színházi produkció, a CiciKrisztus látható Ficzere Béla előadásában.
A Gólem Színháztól egy lágernapló feldolgozása, A Tíz hónap Babilon-ügy című darab látható szeptember 1-jén Fullajtár Andrea előadásában a Kristály Színtéren, míg 3-án Keresztes Tamás rendezésében, Udvaros Dorottya és Medveczky Balázs főszereplésével mutatják be a Bástya Színház Minden jót, Leo Grande című produkcióját. Szeptember 5-én a Pinceszínház zárja a versenyprogramot a Kristály Színtéren Székely Csaba MI vagyok című művével, amely arra keresi a választ Bakonyi Csilla szereplésével, hogy mit jelent a mesterséges intelligencia korában embernek lenni.
Az OFF programban hét intézmény – a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium, a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés, a Freeszfe Egyesület, a kaposvári MATE Művészeti Intézet és a Pécsi Művészeti Gimnázium – mutatkozik be vizsgaelőadásaival. A bemutatók után az érdeklődőket közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések várják.
A Szemle Plusz, amellett, hogy színházi körkép, szakmai versenyprogram is, a neves színészekből és színházi szakemberekből álló zsűri nyolc kategóriában oszt díjakat. A Városmajori Szabadtéri Színpad programjait négyfős zsűri kíséri figyelemmel, amelynek tagja Benkő Nóra, a Színpad ügyvezető igazgatója mellett Sodró Eliza és Mácsai Pál színművész, valamint Nánay István kritikus, egyetemi tanár, míg a Kristály Színtér darabjait Benkő Nóra mellett Hámori Ildikó és Seress Zoltán színművész díjazza.
Forrás: MTI