Anyós-meny (v)iszony…
A Kedvesemmel még a „járunk” periódusban voltunk. Szerelmes, éjbe nyúló beszélgetéseink során szőttük nagyreményű közös terveinket, mint minden „rendes” pár, midőn képbe lép a „vele akarom leélni az életem” megingathatatlan elhatározása...
A kezdetek
Egy nap bemutatott a szüleinek. Az apa kedvesen távolságtartó volt, az anya már a bemutatkozásnál barátnőként közeledett hozzám, és elkoccintottuk a pertupoharat.
Ismerőseim, barátaim, rokonaim le voltak nyűgözve attól, hogy én milyen szerencsés vagyok, hogy a páromnak ilyen nagyszerű szülője van.
Jelek, amelyekre nem ártott volna figyelnem…
Amikor a kezébe került egy finom ital és egy szál cigaretta, akkor mindent elmesélt nekem az életéről… olyan dolgokat is megvitatott velem, amelyeket még a legközelebbi barátnőmmel is csak pironkodva tártunk fel egymás előtt.
A párom furcsának titulálta a viselkedését, egészen rendhagyónak és különösnek, és én az asszony pártjára álltam, mert valamiféle bűbájos szómázzal bevont engem, és a cukros-ragadós zománctól nem láttam a valóságot.
Csicsergett, nevetgélt, nem röstellt elbódulni a jelenlétemben, és kibeszélni ballépései fejezeteit… megtisztelőnek éreztem nyitottságát, nagyszerű kapcsolat kirajzolódását láttam felvirulni, és örömóda zengett bennem azzal kapcsolatban, hogy végre meginog a feketelistás anyós-meny (v)iszony… naiv lelkesüléssel engedtem belefolyni magam abba a révületbe, hogy talán a kettőnk kapcsolata kirántja a szőnyeget a baljós berögződések lábai alól.
Változások időszaka…
Teltek az évek… apró szögek kandikáltak ki rozsdásan az együttlétek zsákjaiból… szavak voltak ezek, és mosolyba, viccbe csomagolt döfések, szúrások. Túl fiatal és szerelmes voltam ahhoz, hogy észleljem a veszélyt, és az új kezdet, a párommal való közös élet napfényes fejezete elpalástolta a fájdalomérzést, a megbántottságot…
Egy alkalommal beköszöntött az ideiglenes különélés (pénzgyűjtős) időszaka, amikor a férjem külföldön, én és a gyerekek itthon tartózkodtunk. Segítség és támogatás ígérete keringett a levegőben, én pedig megnyugodva hajtottam a fejem a párnára, nem is kételkedve az adott szóban.
Nem ez lett… teljesen egyedül maradtam. Tudom, ez nem egyedi példa, de bennem ott csengett a „de hát megígérte nekem” bágyatag érzése. Olyan apró lépések, tettek, nézések, elejtett szavak mérgezték meg a kezdeti barátságot, amelyek teljesen átírták a közös történetünk lapjait, és kisatírozták az oldalakról a bizalmat.
A keserű ízek a párommal való kapcsolatba is bekúsztak, akár a kígyóméreg, és lassan, kis dózisokban adagolták a romlott gondolatokat, a meggondolatlan tetteket.
Nem, ezt nem lehet így… gondoltam, és rávettem magam arra, hogy kicsit az anya szemével szemléljem a helyzetet. Arra jutottam, hogy talán jobb lett volna mindennek, a történteknek fordítottja (úgy véltem, azt jobban elviseltem volna…), hogy tudniillik az elején legyen olyan, amilyen most, hogy kezdetben méricskéljen és döngöljön engem földbe, hogy szófegyvereivel többszörösen legyőzzön az anyós-meny „csatamezőn”. De valamiért nem így történt. A hiba valószínűleg nem csak egyoldalról (vagyis az anyós oldaláról) való.
Magamban is meg kell lelnem a miérteket, ahogy a bölcs mondásunk állítja, ha nem is egyébért: „a békesség kedvéért.” A férjem anyjáról van szó… kell hogy legyen valamilyen megoldás, amellyel megszelídíthető a ketrecbe dobott női oroszlánerők megállíthatatlan összecsapása.
Ehhez azonban nincsenek receptek… nem kapjuk szalaggal átkötött nászajándék gyanánt az „útmutatás az anyóshoz és/vagy menyhez” című kézikönyvet, amelyet szorgalmasan rongyosra olvasunk, de megtehetjük azt, hogy megadjuk a második esélyt, és százszázalékos odaadással kihozzuk a legjobbat magunkból…
Amennyiben „az a másik,” a férjem számára érthetően fontos asszony is áll elébe a kihívásnak, akkor nagy esélye van annak, hogy valahol, a hétköznapok kavicsokkal teleszórt talaján csúszhatott el a béke… ha nem, akkor is kell lennie egy köztes megoldásnak, amellyel elkerülhető a bicskanyitogatós családi együttlétek kellemetlenné fajult légköre… Talán igazam van… Bízom abban, hogy igazam van…
