2017.01.09. 13:20:11 11845 330

Amit mindenképpen el kell mondanod – Mondatok a szüleinkhez
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A napok csak úgy rohannak, éppen magunkhoz tértünk az ünnepek sűrű forgatagából, máris belekerültünk az új esztendő mókuskerekébe. Rendszerint hajlamosak vagyunk ilyenkor felvenni a szemellenzőt, és nehezen látunk ki a család-háztartás-munka Bermuda-háromszögéből. Pedig néha jó lenne felnéznünk.

Szülő és gyerek - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Szülő és gyerek

És mondjuk megállni egy pillanatra, visszatekinteni a múltra, kinek köszönhetjük, hogy most azok vagyunk, akik. Hát persze, hogy elsősorban a szüleinknek. Néhány kedves szóval, mondattal érdemes, sőt, kell is számukra hangsúlyoznunk, mennyire fontosak nekünk.

Mondd el nekik…

...hogy csodálod őket!

Bevallom, amíg nem költöztem külön a szüleimtől, majd nem lett saját családom, fel sem fogtam, mennyire nem egyszerű gyerkőccel, férjjel, munkával, háztartással ellavírozni az élet sűrűjében. Aztán belegondoltam, hogy bizony a szüleiknek sem lehetett könnyű, sőt! Add tudtukra, mennyire csodálod őket, hogy amellett, hogy Téged felneveltek, az élet egyéb területein is megállták a helyüket.

... hogy köszönettel tartozol mindenért!

Minden gyerek igyekszik támogatni a szüleit, így megköszönve mindazt, amit értük tettek. Lehet ez a támogatás „fizikai”, anyagi, de jó néha egy kicsit lelkileg is erősíteni őket. Néha nem árt kimondani csak úgy is, hogy „Köszönök mindent!”.

... hogy szeretnél velük több időt tölteni!

Sőt, ha lehet, szánj is rájuk több időt, amilyen gyakran csak lehet, látogasd őket! Lehet, ez néhanapján csak egy „Hogy vagytok?” kérdés erejéig tart, de számukra minden perc kincs, amit velük töltesz.

... szereted őket!

Valószínűleg ezt nem is kell magyarázni, és ez az, amit nem lehet elégszer mondani. De azért érdemes próbálkozni.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.