A tetoválás, mint testöltöztetés
Egyes vadásznépek esetében a tetoválás fő célja eredetileg nem esztétikai, hanem gyógyászati volt. A csuklóra, a láb- és kézfejre, a vállakra és a mellre tetovált formáktól azt várták, hogy a betegség, esetleg az átok az ember helyett ezekbe menjen át. A testrajzaik között leginkább geometrikus alakzatok, – főként kör, négyszög és vonal – valamint különféle állatok, elsősorban madarak – veréb, nyírfajd, cinke stb. – szerepeltek. Az igen régi múlttal rendelkező bőrdíszítés, bőrrajzolás számos nép esetében kiemelt helyhez jutott.
A mesterséges hegek elsődleges célja a közösséghez tartozás egyik legerőteljesebb kifejezőjeként volt számon tartva. Ugyanakkor egyes törzsek esetében presztízs értéket is képviselt – ezzel is kimutatták a csoportban elfoglalt helyüket, rangjukat, személyes érdemeiket stb. A későbbiek során mindez mágikus és kultikus vonásokkal is gazdagodott. Az ősi egyiptomiak egyik figyelemre méltó szokása a halottak tetoválása volt. A feltételezések szerint minderre azért kerülhetett sor, hogy a különféle testen szereplő szimbólumokkal távol tartsák a holtak lelkeitől az ártó szellemi lényeket.
Egy történetíró a Brit-szigeteken élő (germánok előtti) népekről jegyezte fel, hogy a bőrük különféle állatalakokkal volt díszítve, melyekre rendkívül büszkék voltak. Mint kiderült, az ilyen jellegű bőrrajzokkal kizárólag a legrégebbi nemesek rendelkezhettek, akik a feljegyzések szerint az acéltűkkel képzett sebekbe növénynedveket cseppentettek. Még Darwin is foglalkozott a tetoválás – vagy, ahogyan akkoriban nevezték: a tatuálás – jelenségével az ősi népek körében. Meglátása szerint egyes esetekben akár szexuális oka is lehet egy-egy ilyen jellegű bőrfelszín-dísznek. Ez utóbbi jelleg elsősorban a fiatal nőkre volt jellemző, akik ilyen módon is fel kívánták hívni magukra a férfiak figyelmét. A férfiak viszont a dominanciájukat, a bátorságukat kívánták nyilvánvalóvá tenni. Ezért a tetoválás több helyen is kultikussá vált, szertartások fűződtek hozzá.
Ez a majdhogynem hat évezredes szokás mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Ez utóbbi kijelentés számos adattal támasztható alá. Csak az Egyesült Államokban több mint 200 ezer tetoválószalon működik; már két évtizeddel ezelőtt is a keresőmotorokba beírt egyik legkeresettebb kifejezés a „tetoválás” volt; a fejlett országok fiataljainak több mint 30 százaléka már rendelkezik legalább egy tetoválással. A férfiak leginkább a válluk felső részét, a nők a bokájukat tetováltatják leggyakrabban. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a tetoválást a későbbiek folyamán sokkal több nő bánja meg, mint férfi.
Hérodotosz, a görög historikus feljegyezte, hogy háborús időkben a tetoválást titkos üzenetek továbbítására is használták. Visszaemlékezése szerint egy fogvatartott előkelőség a saját rabszolgájának fejére tetováltatta üzenetét, majd megvárta, míg a haj elfedi az írást. Az üzenet olvasója leborotválta a rabszolga haját, és elolvasta a titkosírást. A bronzkori vadász, Ötzi – az 5000 éves jégember – mumifikálódott testén is találtak néhány tetoválást, éspedig: egy keresztet a bal térd belső oldalán, a derekán pedig hat egyenes vonalat. A tengerészek körében elterjedt szokássá vált a védelmező tetoválás készítése, mely hitük szerint óvta őket a vízbefulladás veszélyeitől. Ennek elkerülése érdekében az egyik lábukra disznót, a másikra kakast tetováltak. Bizony, egyik állat sem tud úszni, és éppen abban reménykedtek, hogy emiatt segítik gyorsan a partra evickélni a vízbe esett tengerészt.
A test önmagában beszél az emberről, az egyénnel együtt változik, formálódik. A természetes módon jelentkező testi „üzenetközvetítések” kiegészülhetnek mesterséges üzenetekkel is, melyek személyes történeteket, jeles eseményeket közvetítenek mások felé. A test így válik egyfajta egyénre szabott, különleges „életnaplóvá”.
