A hosszú párkapcsolat 5 mumusa
A szerelem hajnalán még örömittasan úszunk az egymás látványától, illatától, jelenlététől, szerelmétől, simogatásától, érintésétől, csókjától érzett mámor rózsaszín egén. Aztán telnek a hónapok, a szerelem még megvan, de már nem ugyanaz. Valami megváltozott…
Persze, a rózsaszín köd elmúlt, már olyannak látjuk a másikat, amilyen valójában. És már azért szeretjük, amilyen, nem azért, amit bele- vagy hozzáképzelünk. Összecsiszolódtunk, megszoktuk és elfogadtuk a másik rigolyáit. Külső szemmel szinte megkezdhetetlen kapcsolatok ezek, ám lehet, belülről már közel sem olyan rózsás a helyzet.
Ami megingathat egy hosszú kapcsolatot
A féltékenység
Végülis mi más lehetne? Ám nem mindegy, hogy okkal vagy ok nélkül féltékenykedünk. Ha rossz tapasztalat, a másik egyszeri (rosszabb esetben többszöri) félrekacsintása miatt lesz úrrá rajtunk a zöld szemű szörny, akkor érdemes megbeszélni, miért is történt a megcsalás. Mi vitte rá a másikat, hogy ezt tegye velünk? Ha csak pillanatnyi „elmezavar” volt, közösen kell megtalálni az okot és a megoldást is. Ha nem csak egyetlen eltévedés, akkor bizony nagyobb a baj. Valószínűleg már nem érdemes a közös jövőt tervezni… Ha az egyikőtök kevés önbizalmából fakad az állandó féltékenykedés, jó, ha szintén közösen keresitek a megoldást. Ám a kevéske önbecsülésen az ember csak saját maga segíthet új kihívásokkal, pozitív életszemlélettel.
Drága Mama…
Az lehet, hogy partnerünk személyében megtaláltuk az igazit, de a családjával, leginkább a szüleivel nem biztos, hogy ki vagyunk békülve. Mert mindenbe beleszólnak, mert ők aztán jobban tudják, és különben is, miért nem talált az ő kicsik fiúk/lányuk Nálad jobbat? Ez aztán rengeteg konfliktushoz vezet. Persze, a legideálisabb az lenne, ha a szerető szülők belátnák, hogy már nem kellene a gyerekük életébe beleszólni. De persze, ez általában nem így van… A lényeg, hogy igyekezzünk egyenesek lenni „anyós- és apóspajtárssal”, ne a legjobb barátnőnknek, a párunknak panaszkodjunk róluk. Határozottan, ám kedvesen mondjuk el a véleményünket, érveinket. Előbb vagy utóbb beérik a fáradozásunk. Ha másért nem, partnerünk miatt is érdemes a békésebb utat választani: számára szörnyű lehet mindig két tűz között állni.
Ha mások az elképzeléseink
Ha két ember közös jövőt tervez, természetes, hogy hasonlóak a céljaik. Apróbb különbségek persze adódhatnak, ám ezeket igyekeznünk kell „lefaragni”. Sőt, az is lehet, a cél ugyanaz, csak a sorrend különbözik. Meglehet, az egyik fél már gyereket szeretne, a másik még utazgatna kicsit, vagy családi házat szeretne először. Ezt sem árt megbeszélni és közös nevezőre jutni. Ám ha nem sikerül sem a célokban, sem a sorrendben megegyezni, lehet, érdemes elgondolkozni a „Vége” főcímen…
Az a fránya meló!
Ha valamelyikőtöknek éppen nincs, az mind lelki, mind anyagi okokból szörnyű lehet. Hiszen az otthon lévő fél elkezdheti magát haszontalannak érezni, a munkakeresés során őt érő kudarcok leépítik önbizalmát, az ebből fakadó bizonytalanságot, feszültséget pedig a másikon vezetheti le. Ha pedig a munkanélküliség még a családi kasszára is kihat… Ha pedig ennek pont az ellenkezője a probléma, mindkettőtöknek van munkája, ám az egyik, vagy másik munkahelyén problémák, feszültség, stressz a jellemző, az néha, rosszabb esetben sokszor az otthoni hangulatra is rányomja a bélyegét. Ilyenkor lehet, egy esetleges munkahelyváltás lesz a megoldás. De ha ki-, illetve meg tudjátok beszélni a problémákat, az már fél siker.
Mindennapi apróságok…
A felhajtva felejtett WC-deszka, és már megint nem érünk oda időben, és ha egyszer kérted, akkor miért nem hozott azt a boltból, amit mondtál neki. És már megint ez az ebéd? Mindennapi apró bosszúságok, bosszankodások, a másik folyamatos „zrikálása”, melyek lassan megölik a kapcsolatot. A megoldás: kompromisszum, kommunikáció.
Forrás: brigitte.de
