A gyász 5 állomása - az érzelmek hullámain
Talán már Veled is megtörtént, talán eddig kimaradt az életedből, de a gyász valamilyen formában sajnos mindenkit utolér. Jó lenne abba a hitbe ringatni magunkat, hogy tragédiák csak a hírekben vannak, csak másokkal történhetnek meg, de az élet kiszámíthatatlan. Gyászolni pedig muszáj.
Elizabeth Kübler-Ross és David Kessler nyomán a gyásznak 5 szakaszát szokták megkülönböztetni, ezek pedig a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás, belenyugvás. Nem vagyunk ugyan tankönyvi példák, és minden ember más és más, így a gyászmunka is különböző lehet. Szélsőséges érzelmeket élhetünk át, akár egyik pillanatról a másikra is, de fontos, hogy tudd, ez teljesen normális, csak hagyd, hadd vigyenek az érzelmeid, éld át a gyászt, éld át a fájdalmat, mert csakis így lehet feldolgozni - ha fel lehet egyáltalán. Egyesek szerint soha nem lépünk túl szeretteink elvesztésén, pusztán beletörődünk, hogy nincsenek többé, de attól a hiányuk örökké fájni fog, nem várt pillanatokban törhet ránk újra és újra a fájdalom.
Nemcsak akkor gyászolunk, ha egy közeli hozzátartozónk hagy itt minket. Hasonló dolgokat élünk át szakítás után, válás után - a gyermek is! -, sőt bántalmazás, erőszak után is. Lássuk, mit élhetünk át a gyászmunka alatt A Kübler-Ross modell szerint.
1. Tagadás
A hír hallatán először nem hiszünk a fülünknek, fel sem fogjuk, hogy mi történik. Nem értjük a szavak jelentését, nem érezzük a fájdalmat. Lehet, hogy még éjszaka is arról álmodunk, hogy az elhunyt él, és csak álom volt az egész.
2. Düh
Miután már nem lehet tagadni a történteket, és el kell fogadni az igazságot, hirtelen nagyon frusztráltak leszünk és dühösek. Először valószínűleg magunkra, aztán az egész világra, sőt, akár az elhunytra is haragudhatunk. Keressük a hibást, akit okolni lehet, akire joggal lehetünk dühösek.
3. Alkudozás
Talán egy példával a legkönnyebb illusztrálni. Kübler-Ross és Kessler szerint, amikor elérünk ebbe a szakaszba, rendszerint átgondoljuk, hogy mi az, amit másként csinálnánk. Mit adnánk azért, hogy az elhunyt újra köztünk legyen. Ez amolyan köztes állapot, mintha tényleg lehetőség lenne arra, hogy visszakapjuk azt, amit elvesztettünk, ha valamit másként csinálnánk.
4. Depresszió
Az alkudozás után, rájövünk, hogy az események visszafordíthatatlanok, akit elvesztettünk, már soha többé nem tér vissza hozzánk. Ilyenkor depresszióba zuhanhatunk, a saját életünket is értelmetlennek érezhetjük. Lehet, hogy felkelni sincs kedvünk, kerüljük a társaságot, saját halandóságunk is tudatosul bennünk. Ez a mélyrepülés is teljesen normális, természetes, hogy depressziósnak érezzük magunkat, ugyanakkor nem szabad, hogy ebben a fázisban benne ragadjunk. A gyászmunka egyik fontos állomása ez, teljesen átéljük a fájdalmat, a szomorúságot. Fogadjuk el az érzéseinket, ám keressünk segítséget, ha úgy érezzük, hogy túl hosszadalmas ez a szakasz, és nem érzünk javulást.
5. Beletörődés
Ez a végső állomás, ami talán soha nem ér véget, hiszen egy közeli hozzátartozó elvesztése mindig fájni fog. Aktívan eltereljük a gondolatainkat, elfoglaljuk magunkat valami mással, belekezdünk valami újba. Egyre kevesebbszer jut ugyan az eszünkbe, de olyan nem lesz, hogy soha. Nem lesznek semleges érzéseink vele kapcsolatban, és nem fogunk túljutni rajta, pusztán belenyugszunk a megváltoztathatatlanba.
Forrás: grief.com, wikipedia.org, pszichologus-maganrendeles.hu
