Fordíthatjuk tekintetünket a világ bármely részére, mindenhol meggyőződhetünk „az ember társas lény” örökigazságáról. Egymagában a teremtés koronájaként méltatott emberi lény gyenge, örökös célpontja a veszélynek, fenyegetettségnek. Ezért emberi kapcsolatok és együttműködések bázisára épülő társadalmat rendezett maga köré, melyben megosztotta a tevékenységeket, szorosabbra fűzte az ember-ember köteléket. Mindeközben észlelte, hogy bizonyos kapcsolattípusokért érdemes többet munkálkodni, azok minőségét folyamatosan növelni – leginkább a család, a rokonság, a partnerkapcsolat és a barátság tartozik ezek közé. Ez utóbbi kapcsolattípus kapcsán kérdésként merülhet fel, hogy vajon melyik nem képviselői képesek és készek hosszabb távú barátságok kialakítására és fenntartására?
A hűség és hűtlenség kérdésétől szinte elválaszthatatlan a monogám kapcsolatok megértése. A The Michigan Daily értelmezésében az egész életen át egyetlen partner melletti élés gondolata sokakat megrémít. Egyes meglátások szerint mindez egyfajta biológiailag és érzelmileg is megerőltetőnek, egyúttal fenntarthatatlannak titulált társadalmi rituáléként van jelen az emberek életében.
Gyakori bók anya-lánya párosoknál, hogy testvéreknek „nézik” őket, azonban testvér szintű viszonyhoz hasonló kapcsolati viszony nem ideális a két különböző élethelyzetben lévő nők között! Hogyan lehet úgy lavírozni, hogy önállóságra nevelő, de bizalommal teli kötődés alakulhasson ki egy anya és a lánya(i) között?
A tavasz a megújulás, az új élet, a szerelem időszaka. Ám van, hogy az élet úgy alakítja, hogy a legvirágosabb évszak valaminek a lezárását hozza. Mondjuk egy szerelemét, egy hosszú kapcsolatét. Legyen bármilyen szép, kíméletes, vagy éppen közös megegyezésen alapuló a búcsú, az elválás sosem könnyű.
Nem minden szerelem végződik happy end-del. Mert vannak olyan szerelmek, amiknek csupán néhány hét, hónap, esetleg egy nyár jut. És ebben az életben már nem, talán egy következőben folytatódnak majd.
Talán már Veled is megtörtént, talán eddig kimaradt az életedből, de a gyász valamilyen formában sajnos mindenkit utolér. Jó lenne abba a hitbe ringatni magunkat, hogy tragédiák csak a hírekben vannak, csak másokkal történhetnek meg, de az élet kiszámíthatatlan. Gyászolni pedig muszáj.
Egy kapcsolat kezdetén sok mindent elnézünk a leendő kedvesünknek – persze, csak akkor, ha az a bizonyos belső hang is azt mondja, hogy érdemes. És legyünk őszinték, magunkkal szemben is sokkal megbocsátóbbak vagyunk, hiszen néha-néha megengedünk magunknak egy-két apró füllentést. De szabad-e ilyet egyáltalán?