Régóta ismerjük az aloe vera jótékony hatásait, és az élet számos területén használjuk is, az emésztés támogatásától kezdve a bőrtünetek enyhítéséig. Itt az ideje arra is gondot fordítani, hogy mi is jót tegyünk az aloe verával, legalábbis azzal, amit otthon tartunk!
A szukkulensek gondozása nem túl bonyolult, ennek ellenére igen mutatósak. Hiába nem túl komplikált a gondozásuk egy-két tippet mégis érdemes megfogadni, hogy sokáig élettel teli kis pozsgás növények díszíthessék kertünk, balkonládáink, szobáink.
A rózsa igazi klasszikus, bármilyen új kerti divat üsse is fel a fejét, a rózsák mindig a legelegánsabb, legszebb virágai maradnak kertünknek. Azonban mielőtt az ültetésbe kezdünk, érdemes körülnézni a lehetőségeket illetően, hiszen sokféle rózsából választhatunk!
Tegye fel a kezét, aki karácsony táján ünnepli születés- vagy névnapját! Esetleg házassági évfordulótok van december végén? Nocsak, milyen sokan vagytok! Azok pedig, akiknek valamelyik szerette mást is ünnepel a szereteten kívül, az bátran vigyen neki az alább ajánlott bokréták közül!
Itt a tavasz, kertészkedés, átültetés, kiültetés, kinti, ám télre bentre, vagyis melegebb helyre „száműzött” kisebb és nagyobb növények „kitelepítése” következik. Apropó, nagyobb növények! Apropó, kitelepítés! Te is megszenveded az óriási edények be- és kicipelését?
Csak februárban két szobanövényt is sikerült a padlóra küldenem... Hogy miért? Az ok nagyon egyszerű: elfelejtettem őket megöntözni. Ezt a fajta hanyagolást, amiből én már tényleg sportot űzök, nehéz lenne túlélni, szóval a hiba nem a növényekben van... Viszont tényleg hónapokig ellenálltak a merényleteimnek, így gondosabb kezek közé bátran ajánlom őket.
Gyakorló kertészek már javában készítik, vagy már fel is készítették a télre az udvar, a terasz díszeit. A növények már alig várják, hogy téli álomra szenderüljenek, amikor is nyugodtan ábrándozhatnak az eljövendő tavasz első napsugarairól. De mi a helyzet a virágcserepekkel?
Vagyis inkább a mogyoró és a kakaó tesz jót szervezetünknek, de az végülis ugyanaz.:-) Megeshet, eddig száműzted a mogyorót az étrendedből, mivel nem tartozik épp a diétás étkek közé. Pedig mértékkel fogyasztva inkább pozitív tulajdonságait kamatoztathatod. Az a kis kalóriatöbblet meg nem olyan vészes!;-)