2023.11.02. 08:35:00 5904 234

Verses búcsúztató halottak napjára
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Ismét egy több mint ezer éves katolikus ünnepnapra ébredtünk, hiszen a purgatóriumban az üdvösségre várakozó lelkek ünnepnapja van ma. Vagyis ez volt a halottak napjának eredeti célja 998-ban, amikor is bevezették ezt a megemlékezést, de azóta minden elhunyt szerettünk napjává alakult ez a szokás.

Mécses a megemlékezéshez - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Mécses a megemlékezéshez

A holtak tisztelete bizonyítottan létezett már az ókorban is, amit az ókeresztény szentmisék liturgiái is megjelenítettek. Halottak napján manapság is tartanak gyászmiséket az örök életet és a feltámadást hirdetve.
Legrégebbi hagyományunk ilyenkor, hogy az előzőleg rendbe tett sírokra gyertyát és mécsest helyeztek, amiknek lángja a hazalátogató lelkek visszatalálását segítette a nyughelyükre. Ehhez a szokáshoz csapódott később a koszorú és Magyarországon a (főként fehér) krizantém csokor kihelyezése a sírokra. (Kéretik figyelembe venni a tűzbiztonsági előírásokat a megemlékezés során!)

A halottak napja mára már nem csupán a keresztény hívő emléknapja, felekezettől függetlenül és hit nélkül is meg lehet méltó módon emlékezni az elhunyt szeretteinkről. Így, aki nem akar vagy nem tud imádkozni szerette lelki üdvösségéért, gyönyörű búcsúztatókat talál ehhez az alkalomhoz:

Kronos - In memoriam (dalszöveg)

*“Emlékedet őrzi mind, ki hű barát.
Elrabolt az ár életed hajnalán,
Fájdalmas szívünkből egy dallam kiált:
Mért vitt téged el ez a rút világ?

Sötét fátylat vet az ég, az éj szomorú,
Gyémántcseppek hullnak alá.
Kifakult a jelen, csak a múlt eleven,
Vérzik a szívünk, sohasem feledünk,
Emléked örökké él.”*

Csepeli Szabó Béla

“Aki ember volt, küzdő, tiszta ember,
változzék át bár porladó rögökké,
az élőkben tovább él - mindörökké.”

Fülöp Áron

“Szent napján a kegyeletnek
Én is felgyujtom mécsemet,
S míg árnyaik körüllebegnek
Szárnyadon, bús emlékezet:
Imádkozván ím újra látom
S ontom értük hő könnyemet -
Vágyam, szerelmem, ifjúságom:
Halottaim - pihenjetek!

Forrás: hu.wikipedia.org, www.citatum.hu

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...