2022.03.25. 12:26:22 6520 203

Több mint 50 ingyenes program várja a látogatókat a Déryné Fesztiválon
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Több mint 50 ingyenes programmal, köztük koncertekkel és színházi előadásokkal várja a közönséget a Déryné Fesztivál július 20. és 24. között tíz helyszínen, Sátoraljaújhelyen és környékén.

Zenei esemény - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Zenei esemény

A második alkalommal megvalósuló rendezvényen fellép többek között a Szabó Balázs Bandája, a Csík zenekar, a Kerekes Band, valamint a Ferenczy György és a Rackajam.

Mint kiemelik, a Déryné Fesztivál, amely az első évében több mint 2500 látogatót vonzott, az idén gazdagabb zenei kínálattal és színvonalas színházi produkciókkal várja az érdeklődőket. A színházi produkciók között kiemelt szerepet töltenek be a Déryné Társulat előadásai. Bemutatják Sütő András Balkáni gerle című darabját, valamint Petőfi Sándor János vitéz és Weöres Sándor Holdbeli csónakos című művét.

A fesztivál műsorában megtalálhatók a Déryné Program Országjárás és Vándorszínház alprogramjában szereplő alkotók is. A Fabók Mancsi Bábszínháza A székely menyecske meg az ördög című előadást hozza el Széphalomra, a Zenthe Ferenc Színház A tanulmány a nőkről című produkciót, míg az Aradi Kamaraszínház A Zördög című darabját mutatja be. A műsort táncos, zenés produkciók is színesítik. Dánielfy Gergő előadásában lesz látható a Szimpla vágyak című mono-musical, valamint az Urban Verbunk is fellép a Völgyszínházban a Rózsa story című táncelőadással.

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan a Csavar Színház A helység kalapácsát, valamint A nagyidai cigányok című interaktív előadást mutatja be. A fesztivál zenei palettáján olyan zenekarok szerepelnek, mint a Csík zenekar, a Szabó Balázs Bandája, a Kerekes Band vagy Ferenczi György és a Rackajam. A fellépők között van a Borteraszon a Sentimento, a Gipsy Jazz Five, a Beatangok, a Valami Swing, a Fruzsikás, a Talamba, a Hutchky & Stars és a Resti Kornél zenekar. A Zsólyomkai pincesoron egyszál gitáros akusztikus produkcióval várja a közönséget Papp Sándor és Ritter István. Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma-park ad otthont a családi programoknak, köztük a Nagy János vitéz játéknak, de a gyerekek artistákkal, bohóccal, mesemondóval is találkozhatnak, valamint báb- és hangszerbemutató is helyet kap a programban. Emellett népi játszóház, népi mondókák és Kerekítő-foglalkozások is várják a gyerekeket.

A közleményben kiemelik: júliusban Sátoraljaújhely és környéke megtelik zenével, színházzal, kulturális és interaktív családi programokkal. A Kossuth Lajos Művelődési Központban, a Völgyszínházban, a Borteraszon, a Zsólyomkai Pincesoron, valamint Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeuma-parkban is szerveznek programokat. A mozgó színházi karaván, a Theater Wagen Alsóberecki, Füzér, Füzérradvány, Mikóháza, Hollóháza, Telkibánya és Boldogkőváralja településekre látogat.

Kis Domonkos Márk, a Déryné Program, Déryné Fesztivál igazgatója kiemelte: Sátoraljaújhelyen és környékén minden olyan érték találkozik, amely a Déryné Program missziója. Azon dolgoznak, hogy a kicsiktől a kamaszokon át az idősebb korosztályokig mindenki megtalálja a kedvére való kulturális programot. "Bízunk benne, hogy nem csak Sátoraljaújhely és közvetlen környékén, hanem megyei szinten is meghatározó kulturális eseménnyé válik a Déryné Fesztivál" - mondta. A fesztivál programjairól további információ a derynefesztival.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.

10 filléres háztartási trükk, amit még a nagymamád sem ismert

A háztartás vezetése mindig is kreativitást igényel, de nem kell mindig drága kütyükre vagy különleges termékekre költeni, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen az életünk. A régi praktikák mellett léteznek modernebb, filléres megoldások, amiket még a nagymamák sem ismerték. Ezeket a trükköket könnyen be lehet illeszteni a mindennapokba, és gyakran azonnal érezhető a hatásuk.