2018.06.02. 15:17:47 10759 348

Szereted a sajtokat? Akkor voksolj a hazai mellett!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány A magyar sajt jó címmel; a kezdeményezés pénteki budapesti sajtóbemutatóján a bor-sajt párosításokban rejlő lehetőségekre is felhívták a figyelmet.

Sajtok - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Sajtok

Sándor Zsolt, a Bükki Sajtmanufaktúra vezetője felidézte, hogy a magyar sajtkultúra a 19. század végéig vezethető vissza. Akkor még elsősorban juhtejből készültek a magyar sajtok, kezdetben svájci, olasz és holland sajtmesterek vezetésével. A 20. század elejére aztán több magyar sajttermelő szövetkezet is elindult Magyarországon, de előbb egy száj- és körömfájás járvány, majd a kollektivizálás állta útját a magyar sajtkultúra kibontakozásának - emlékeztetett.

Elmondása szerint a rendszerváltás után ismét egyre többen kezdtek sajtkészítéssel foglalkozni, 2018-ra pedig már Magyarország számos régiójában működnek sajtmanufaktúrák annak ellenére is, hogy egyre kevesebben tartanak tejelő állatokat az országban.

Sándor Zsolt az MTI-nek elmondta, legalább húsz-harminc magyarországi sajtmanufaktúra termékeit tudja biztonsággal ajánlani, és ezek száma egyre bővül.

Papp Gergely, a Capella Kecskesajtok egyik tulajdonosa a kecseksajtok világáról szólva kiemelte, hogy a kecsketejnek számos pozitív élettani hatása ismert, rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz és közelebb áll az anyatejhez, könnyebben emészthető, mint a tehéntej. A jó emészthetőséget a kecskesajtban található apró zsírmolekulák is segítik, béta-kazein tartalmának köszönhetően pedig tejérzékenyek is bátrabban fogyaszthatják a kecsetejet- és sajtot - számolt be Papp Gergely.

Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő értékelése szerint a magyar sajtok között már akadnak olyanok, amelyek szigorú, nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket. Egy jó sajt kiválasztásakor egyaránt vizsgálni kell a külső megjelenést, a textúrát, a zamatgazdagságot és az ízek tartósságát - közölte.

Bort inni és sajtot enni természetesen lehet magában is, ha azonban valaki jó bor-sajt párosítást választ, még komplexebb élményt kap - hangsúlyozta Mészáros Gabriella. Egy friss kecskesajthoz kiválóan illik egy reduktív, illatos fehérbor, például egy sárgamuskotály. Egy faszénkérges, lágy sajthoz a szakértő komolyabb fehérborokat, például egy hordós olaszrizlinget ajánl, a vörösboros kéregben érlelődött sajtokhoz pedig természetesen vörösbort, például egy szekszárdi kékfrankost.

Az egyéves érlelésű keménysajt már komolyabb, tanninosabb kísérőt igényel - akár egy egri bikavér superiort -, a selymes textúrájú, élénk, pikáns és lendületes ízvilágú kékpenészes sajt komplexitásához és koncentrációjához pedig édes bor, például egy tokaji édes szamorodni illik a legjobban - mondta el Mészáros Gabriella.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

Gyerekcipő a tanévkezdéshez – a legszebb modellek fiúknak és lányoknak

Ahogy közeledik a szeptember, minden szülő egyre gyakrabban teszi fel magának a kérdést: vajon milyen cipőt válasszak az iskolakezdésre? A gyerekcipő nemcsak az iskolai öltözék egyik legfontosabb eleme, hanem a gyermek egész napos komfortérzetének záloga is. Az ideális modell ötvözi a stílust, a kényelmet és a strapabírást – mindezt úgy, hogy a gyerek szívesen is viseli. A CCC.eu kínálatában megtalálhatók a legújabb trendek, megbízható márkák és divatos megoldások fiúknak és lányoknak egyaránt.