Rejtő Jenő, a magyar "ponyva klasszikusa"
Kevés író műveit övezi olyan kultusz, mint Rejtő Jenő regényeit. Eseménydús, ám sajnos rövid élete és művei a mai napig megihletik a filmeseket, az írókat és a kiállításszervezőket. Most a Holokauszt Emlékév keretein belül nyílt egy Rejtő-tárlat a Budapesti Művelődési Központban. Hogyan emelkedtek fel Rejtő Jenő művei a betiltott írásoktól a mai napig hiteles és a magyar irodalomban egyedülállónak számító alkotásokká?
Rejtő Jenő 37 éves volt, amikor munkaszolgálatosként halálra fagyott valahol Ukrajnában. A saját korában is igen népszerű írónak igazán a Kádár-rendszerben támadt kultusza, amikor hirtelen százezres példányszámokban kezdték kiadni az ’50-es években még tiltott irodalomnak számító könyveit. Ekkor jelentek meg a Fülesben a Korcsmáros Pál által rajzolt képregény-feldolgozások, amelyek tovább gerjesztették a Rejtő-lázat. Az elsősorban kalandregény-paródiái révén kedvelt szerző szép lassan a hivatalos irodalomtörténet kánonjába is bekerült: a Petőfi Irodalmi Múzeum a rendszerváltás óta ápolja és kutatja a hagyatékot, a legutóbbi összefoglaló irodalomtörténeti szakmunkában pedig A ponyva klasszikusa címmel külön fejezet foglalkozik Rejtővel.
Miközben egyes családokban, társaságokban még ma is röpködnek a szállóigévé nemesült regényidézetei, más művészeti ágak is rendre megtalálják maguknak az írót. Pálfi György a szintén régóta tervezett Toldi előtt A szőke ciklont akarta megfilmesíteni a címszerepben Scarlett Johanssonnal, képregényben pedig nemcsak a klasszikus Korcsmáros-féle adaptációk felújított változatai jelennek meg folyamatosan, hanem új feldolgozások is készülnek. Eközben Rejtő időről időre felbukkan a középiskolai magyarórákon is, ahol fennáll a veszélye, hogy a diákok ugyanúgy távolságtartással kezelik a műveit, mint a legtöbb kötelező olvasmányt. Egyediségének titkairól, az adaptáció nehézségeiről és a mostani gimnazisták Rejtő-élményeiről beszélgettünk az életművel bensőséges viszonyt ápoló szakemberekkel.
Én egy virág vagyok
„Az új dalok fülembe csengenek
Már nem hallom a régi éneket
Az új dalokban száz vágy muzsikál
Az új dalok termője a halál”
Ismerős? Nem csoda, ha nem. Aki Ady Endrére tippelt, nem jár messze az igazságtól, az ifjú Reich Jenő költeménye nyilvánvalóan az Új vizeken járok vagy a Góg és Magóg fia vagyok én... szerzőjének hatása alatt íródott. Rejtőt az irodalom minden területe érdekelte, a megélhetés és a sikerélmények miatt kötött ki a parodisztikus ponyvaregényeknél és a kabarénál. Ettől függetlenül önmagát komoly írónak tartotta, erről tanúskodnak sokszorosan javított, átírt kéziratai, amelyek közül néhány a Budapesti Művelődési Központ és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közös kiállításán is látható. Az október 30-ig látogatható Menni vagy maradni címet viselő kiállítás egyik szervezője, Thuróczy Gergely szerint már csak az alaposan szerkesztett kéziratlapok miatt sem adhatunk hitelt annak a városi legendának, mely szerint Rejtő szalvétára firkantott szövegekkel fizetett volna a kávéházakban.
Thuróczy a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi muzeológusaként behatóan ismeri az író életművét, és a kiállításon is kísérletet tett arra, hogy Rejtő több arcát is megmutassa. Teljességre azonban nemcsak helyhiány miatt nem törekedhetett. A hagyatékot tartalmazó bőröndöt ugyanis Rejtő családja őrizte a vészkorszak után – Reichék Jenő kivételével túlélték a holokausztot –, az ’56 októberében zajló harcok alatt viszont az óvóhelyen eltüzelték a kéziratlapok egy részét. Thuróczy szerint elképzelhető, hogy öt regény is odaveszett. A hagyaték még évtizedekig kallódott, mielőtt bekerült volna a PIM-be, az előkerült szövegekből adták ki azóta Rejtő hitelesnek tekinthető emlékiratait fiatalkorának berlini, bécsi és párizsi élményeiről, ez lett a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című kötet, amely meglepte a rajongókat a pénztelenséget, kilátástalanságot, nyomort lefestő, korántsem vidám hangulatú visszaemlékezéseivel. Az olvasók túlnyomó többsége számára a komor, kiábrándult Rejtő legfeljebb a Csontbrigád alapján lehet ismerős, de az sem tartozik a legnépszerűbb regényei közé. Ahogy a Kádár-rendszerben, úgy ma is kizárólag az egyszerre keménykötésű és csupa szív, félelmetes és nevetséges férfihősöket felvonultató, kalandos-humoros történetekre vagyunk kíváncsiak.
Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan
A hajszolt életmódnak, a szerencsejáték-függőség okozta folyamatos anyagi problémáknak és nem mellékesen a ’30-as évek antiszemita politikájának hatására Rejtőn az idegbetegség jelei mutatkoztak, egy időre szanatóriumba is vonult. Mindez azonban csak áttételesen mutatkozik meg a regényeiben, ahol a zaklatott életvitel fordulatos kalandtörténetté változik, az egzisztenciális bizonytalanságot a bohém lumpenromantika szépíti meg, a folyamatos fenyegetettségnek pedig egy jól irányzott pofon vet véget. Rejtő ugyanazokat a sablonokat használta, mint a kor másik ötven ponyvaszerzője, külön-külön semmi sincs a műveiben, ami a kollégák munkáiból hiányzott volna. Mégis ő az egyetlen, akire a mai olvasóközönség emlékszik abból az időszakból, ennek pedig Thuróczy szerint Rejtő sajátos nyelvi zsenialitása az oka. „Ha az ember csupán kalandregényként olvassa, és nincs mögötte a nyelvi zamat, akkor csak érdekesnek tűnhet, de az érdekességen nem emelkedik túl” – vélekedik a szakember, aki szerint emiatt nem számíthatunk arra, hogy Rejtő fordításokban sikeres legyen.
Ez a nyelvezet ugyanakkor ma sem hat elavultnak, a Piszkos Fred, a kapitány vagy A láthatatlan légió mellé az újabb kiadások is legfeljebb egy-egy kifejezés erejéig mellékelnek lábjegyzeteket. Az izgalmas sztorik és a máig olvasmányosnak ható stílus miatt Rejtő valóban mindenkihez szól, életműve „azon kevés magyar kultúrjelenség egyike, ami igazán demokratikus” – ahogy Thuróczy fogalmaz. Szerinte a könnyű nyelvi hozzáférhetőség mellett az egyik kalandból a másikba keveredő hősök hozzáállása teheti újabb és újabb generációk számára vonzóvá ezeket a regényeket. A szereplők humora és nagyvonalúsága, jókedve és kitartása azt jelzi, hogy a legrosszabb körülmények között is meg lehet őrizni az emberségünket, és így lehet túlélni a megpróbáltatásokat.
„Pest lelkét írta humorba, azt a mindmáig létező lelkületet, amire azt mondjuk, hogy ilyen Pest. Ezt a pesti, tágabban közép-európai, sok nyomorral, szenvedéssel, igazságtalansággal terhes létet. Arról tanúskodik, hogy ezt mégis túl lehet élni, és ennek a túlélési eszköztárnak a legfontosabb eleme a humor, az önirónia” – összegez Thuróczy. „Ha az ember nemcsak búvalbélelten nézi a világot, hanem megpróbálja megkeresni azt, ami ebből a szenvedésből hasznosítható, és ezt a saját lelkén átszűri, akkor születik meg az a rejtői csoda, aminek nincs párja a magyar irodalomban.”
A Nagy Levin hálás tanítványai
Mikor a ’60-as évek elején újra elővették a műveit, hirtelen megszaporodtak a Rejtő-adaptációk is. Moziban ekkor elsősorban a kabaréjeleneteit, városi közegben játszódó humoros műveit dolgozták fel (Meztelen diplomata, Férjhez menni tilos!), a fontosabb regényeinek viszont máig sem született méltó filmváltozata. Bujtor István csaknem húsz éve elkészítette a maga A három testőr Afrikában-variációját, amely megmutatta, hogy a Rejtő műveiben kétségtelenül jelenlévő szegényesség mennyire rosszul mutat a vásznon. Pálfi György Szőke ciklonja továbbra is várat magára, tévében viszont időről időre előveszik Rejtőt: idén Madarász Isti forgatta le A Fekete Múmia átka címen A detektív, a cowboy és a légió önéletrajzi kisregényének adaptációját.
Korcsmaros Pál képregény adaptációja | Fotó: flagmagazin.huAz a művész, aki a legsikeresebben nyúlt Rejtő könyveihez, nem filmes, hanem képregényrajzoló volt. Korcsmáros Pál az író szinte minden népszerű regényéből készített adaptációt, a forgatókönyvek szerzőjével, Cs. Horváth Tiborral közösen a Kádár-kori magyar képregények emblematikus darabjait létrehozva. Ezek a művek az eredeti regények ismertségét is növelték, Korcsmároséknak kulcsszerep jutott a Rejtő-kultusz ápolásában. Ma is folyamatosan jelennek meg a klasszikussá vált adaptációk felújított változatai, amelyek az ezredforduló után is egyértelműen a legsikeresebb hazai képregények közé sorolhatók.
„A Rejtő-regényekben a mellékszereplő kisemberek az igazán zseniálisak. A szövegben a külsejük leírásával és a megszólalásaikkal jellemzi őket az író, Korcsmárosnak ezt sikerült valahogy különösen jól lefordítania képi eszközökkel, testtartásokkal, arckifejezésekkel, groteszk mozdulatokkal, a ruházatuk redőivel” – magyarázza a máig tartó siker titkát Bayer Antal, a Magyar Képregény-szövetség ügyvivője.
Bayer a Képes Kiadó szerkesztőjeként is dolgozott, ők adják ki színesben a Rejtő/Korcsmáros-albumokat – a kiadót nem mellesleg Korcsmáros Pál fia alapította. Bayer szerint annak idején szinte minden rajzoló, köztük Zórád Ernő vagy Gugi Sándor is feldolgoztak egy vagy két Rejtő-regényt, ma mégis csak Korcsmáros munkáira emlékeznek az emberek. A képregényszerzőket mindazonáltal a mai napig sem hagyja nyugodni Rejtő: idén jelent meg Az ellopott futár Kiss Ferenc és Garisa Zsolt feldolgozásában, A láthatatlan légiós címmel pedig az író életét tervezi képregényes formába önteni a Boruzs Gergely – Pozsgay Gyula alkotópáros.
Kavarja, vagy nem kavarja
Adaptációk tehát folyamatosan készülnek, a könyvtárakban pedig még mindig rongyosra olvassák a Rejtő-könyveket, ahogy erről Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár régióigazgatója, a Menni vagy maradni kiállítás egyik kezdeményezője beszámolt. Könyvtárba viszont inkább az idősebbek járnak – mi a helyzet a mostani középiskolásokkal, ők hogyan viszonyulnak Rejtőhöz? A kétszintű rendszer bevezetésével jött létre Az irodalom határterületei nevű kategória az érettségi feladatsorokban: itt kaphatnak helyet a populáris műfajok képviselői, köztük Rejtő. A nyolcadik osztályos tankönyvben is szerepel egy rövid Rejtő-részlet, Arthur Conan Doyle és Agatha Christie mellett. Teljes Rejtő-regényekkel inkább irodalomfakultációkon találkozhatnak a diákok, főleg itt veszi elő a szerzőt Tamás Ferenc, az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke is.
Tamás szerint egy részlet nem elegendő ahhoz, hogy érdemben foglalkozni lehessen Rejtővel, jobb, ha valamelyik regényt elolvassák a tanulók, mert az író hatásosságához hozzátartozik, hogy rengetegszer megcsavarja a történeteit. Viszont amikor legutóbb Rejtőt tanította, nem sikerült mindenkivel megkedveltetnie. „Azt mondta rá az egyik lány, hogy ez férfihumor, ami nem is hatott rá elemi erővel. Egész addig én mindig azt gondoltam, hogy ez egy tuti dolog, egy igazi pad alatti olvasmány. Mindig kétséges, hogy mi lesz a pad alatti olvasmányokból, ha felhozzuk őket a pad tetejére, mert akkor nagy ügyességet kívánnak. De ettől teljesen elbizonytalanodtam.”
Tamás szerint az az észjárás, ami a Rejtő-könyvek elbeszélőit jellemzi, valóban jellegzetesen férfias, az életnek ezt a fajta tálalását és humorát nőként nehezebb értékelni. Ugyanakkor a humort, az iróniát tanítani a legnehezebb feladatok közé tartozik.
Ami Rejtő kitartó népszerűségét és megújuló olvasóbázisát illeti, Tamás Ferenc szerint ez is viszonylagos: aki fiatalon megszerette az írót, szereti azt gondolni, hogy más is így van vele. Ő viszont úgy látja, egyre kevésbé van jelen a családok részéről az enyhe nyomás, hogy a gyereknek bizonyos műveket illik elolvasnia, és ezt az egyébként nagyon szórakoztató Rejtő-regények is megsínylik. „Épp ezért is vagyok bizonytalan a magam dolgában, mert nekem ez annyira természetes, az anyanyelvemhez, az anyakultúrámhoz tartozik, tehát tudom, hogy hamis a perspektívám” – magyarázza Tamás, hogy miért vonakodik gyakrabban előhozakodni Rejtővel az osztályaiban. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy egyre nehezebb olyan írót találni a magyar irodalmi kánonból, akit magától értetődően értenének és szeretnének a diákok.
Tamás szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az adott osztály karaktere, belső dinamikája. Ha összeverődik néhány tanuló, akik körében sikk olvasni, akkor könnyebb dolga van a tanárnak, de ez merőben szerencse kérdése – a magyarórákon Rejtő sem indul jobb helyzetből, mint Ady Endre vagy József Attila.
Vagyis hiába Rejtő az egyik legkönnyebben olvasható írónk a két világháború közötti évek irodalmából, ugyanúgy ráfér a reklám, mint bármelyik kortársára, akár a legnagyobbak közül. A friss filmes, képregényes vagy színpadi adaptációk, az emlékét ápoló kiállítások mellett a személyes ajánlásokra ma talán sokkal inkább szükség van ahhoz, hogy Rejtő Jenő továbbra is a magyar irodalom nagy túlélői közé tartozzon.
Forrás: vs.hu
