2023.02.28. 09:45:00 6265 228

Politizálás intelligensen? Így vitázz, hogy ne rajtad múljon a hangnem!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A politika még akkor is átszövi és irányítja az életedet, amikor úgy gondolod, hogy te mindezeket figyelmen kívül tudod hagyni. Sőt, akkor is politizálsz, amikor nem politizálsz! Az életünk döntések sorozata, és az is egyfajta döntés, ha nem döntesz, csak hagyod, hogy a többséggel együtt sodorjon az ár.

Elmérgesedett vita - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Elmérgesedett vita

Ahogyan az egyik ember imádja a paradicsomot, úgy a másik ki nem állhatja azt. De így vagyunk ezzel a körülöttünk élő emberekkel is: van, aki szimpatikus, mert hasonlítani szeretnénk rá, és van, akitől kiborsózunk, mert annyira zavar egyes tulajdonsága.
Én személy szerint nem haragszok azokra az emberekre, akik odáig vannak a paradicsomért, és természetesen azokra sem, akik másféle politikai nézeteket vallanak, mint én.

Ahogy a politikára beszélgetés közben tekinteni kellene

A veszekedés és a vita között van egy nagyon fontos különbség: A veszekedés ugyanis egymás szavába vágva zajlik, ahol a felek egyre hangosabban adják ki önmagukból a véleményüket. Igen, az ilyen jellegű kommunikáció nem arról szól, hogy meghallgassuk a másikat, itt inkább azon van a hangsúly, hogy önmagunkat kifejezésre juttathassuk. A veszekedésből hiányzik a tisztelet.
Tárgyalástechnikai képzéseken tanítják, hogyan kell olyan üzletet kötni, amelyik során mindkét fél nyertesnek érezheti magát - még akkor is, ha a domináns fél akarata érvényesül erőteljesebben.
Az asztal - és a véleménykülönbség - két ellentétes végén lévő személy tud egymással úgy kommunikálni, hogy mindkét fél mondanivalója kulturált hangnemben kifejezésre juthasson:
Érvek és ellenérvek révén, miközben tisztelettel meghallgatjuk a másikat, azaz a gondolatmenetét teljesen végighallgatva reagálunk a kijelentésekre. Tehát legyünk kíváncsiak a miértekre és a másokat mozgató tényezőkre! Ahogyan más és más a valláshoz fűződő viszonya a környezetünkben élőknek, úgy politikai téren is megvannak ezek a különbségek. Mindenki más élethelyzetben van, egy adott körülmény teljesen más befolyással van az életünkre, de azt nem lehet elvitatni, hogy ezek a dolgok érzelmi síkon és meggyőződés beli vonalon is zajlanak.
Éppen ezért fogadjuk el a másik ember véleményét, hiszen ellenkező esetben az érzései létjogosultságát is megkérdőjelezve érezheti. Különben is, attól még senki sem tért jobb belátásra, ha bárki lehülyézi a nézeteiért. Véleménykülönbség kialakulásakor is maradjunk higgadtak, és amikor személyeskedésre fordulna át a beszélgetés, vonjuk ki magunkat abból.

Ahol a politizálást hanyagolni illene

A munkahely nem a vallási és politikai nézetek megvitatásának helyszíne. A munkatársakkal akkor is együtt kell dolgoznunk, ha egy másik párt oldalán állnak, teljesen felesleges ilyen jellegű feszültséget szítani.
A családi események alkalmával sem túl szerencsés politikai vitát indítani, hiszen a felszínre kerülő indulatok tönkre vágják az eredetileg megalkotni vágyott ünnepi hangulatot. Még akkor sem ezek az alkalmak a megfelelő időpontok távolabbi rokonok nézeteinek feltérképezésére, amennyiben a szűk család kulturáltan tud eszmét cserélni bármilyen témáról, hiszen könnyen bekapcsolódhatnak más, ilyen helyzetben kérdésesen reagáló családtagok is a beszélgetésbe.
A baráti társaságok esetében is vannak olyan találkozók, amikor nem illik oda egy ilyen téma, míg lazább környezetben intelligens beszélgetés keretében meg lehet a maga helye egy ilyen jellegű véleménycserének.

A lényeg, hogy ne vegyük személyünk elleni támadásnak, ha valaki nem ért velünk egyet! Ha a vitapartner kiabálni és személyeskedni kezd, az azt jelenti, hogy kifogyott az érvekből, és versenynek tekinti azt, kinek is van igaza. Azonban a politika tekintetében is igaz, hogy nincs fekete és fehér, és a legritkább esetben lehet meggyőzni az embereket az állításaik ellenkezőjével.
Ahogy mondani szokás: Engedd el!

Szerző: GAM

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Amire a sztárok is esküsznek, avagy a matcha bűvös ereje

Néhány éve itthon még alig lehetett hallani arról, hogy mi az a matcha tea. Mára viszont ennek a különleges italnak egyre nagyobb kultusza van hazánkban is. Az egyedi ízvilágú, porrá őrölt zöld tea Japánból ered, amelyet ott hagyományosan teaszertartásokon fogyasztanak. Nemcsak kellemes íze, de egészségügyi előnyei miatt is közkedvelt. Ma már a világ számtalan pontján kapható, és egyre többen választják azok, akik az egészséges életmódra törekszenek. A hírességek közül is sokan isszák, színészekről, énekesekről, műsorvezetőkről olvashatjuk, hogy esküsznek a matchára. De mi a titka, és mitől olyan trendi?

Amit lehet, hogy nem tudtál az articsókáról – finom vegán recepttel

Az articsóka eredetileg a mediterrán térségből származik, ahol már évezredekkel ezelőtt is termesztették, ám mára világszerte népszerű alapanyaga lett a különböző nemzetek konyháinak. Változatosan felhasználható zöldség, amely nemcsak finom, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy látványban is mennyire különleges, sziromszerű levelei egyedi formát kölcsönöznek a növénynek.

Halloween programokkal várja a látogatókat a Fővárosi Állatkert október végén

Halloween programokkal, köztük zombitánccal, boszorkánykonyhával, bátorságpróbával, kreatív kézműveskedéssel, fényzsonglőr show-val és arcfestéssel várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert október 25-én este.