Kutya és gyerek, két jóbarát
Amikor én kicsike lány voltam, minden kóbor állatot meg akartam menteni. Különösen a kutyákat. Otthon is rengeteg állatunk volt, nem csak kutyusok. Cicák, nyuszik, tyúkok, libák, malacok. Megszoktam, hogy szinte egy farmon élek. Számomra ez teljesen természetes volt.
Az első saját kiskutyámat hatévesen kaptam. Ő már tényleg az enyém volt, és ezt alaposan ki is használtam. Egy csivava végtelenül édes és ragaszkodó fajta, Mirának hívták. Babakocsiban tologattam, és mindig együtt voltunk, amit nagyon élvezett. A kutyáktól sohasem féltem. Talán ezért is adódott úgy, hogy könnyen összebarátkoztam velük. Egyszer egy idősebb néni a buszmegállóban odajött hozzám. Egy édes kis fekete, gombszemű kutyust tartotta a kezében. Még aprócska kölyök volt. Azt mondta, nem tudja mit csináljon vele, ha tetszik, akkor nekem adja. Nem sokat hezitáltam. Beleegyeztem. Elvettem tőle a kutyust, és ő tovább is állt. Én ott álltam a buszmegállóban a kiskutyával, és akkor eszméltem rá, hogy de én most nem is haza megyek, hanem az iskolába! Már késésben is voltam. Nincs időm a kiskutyát hazavinni.
Elindultam hát az iskolába, lesz ami lesz. Amikor odaértem, már becsengettek az első órára. Én ott álldogáltam a kiskutyával a kezemben az üres folyosón, és fogalmam sem volt most mihez kezdjek. Harmadikos voltam. Megijedtem, hogy most mi lesz, és elsírtam magamat. Arra jött az egyik felsős tanár. Én még nem ismertem őt, csak azt tudtam, hogy felsősöket tanít. Meglepetten kérdezte mi a gond, amikor meglátta a karomban a kis fekete gombócot. Elmosolyodott, és megkért, hogy menjek vele. Megszeppenten, a könnyeimet törölgetve követtem őt az osztályába. Pont nem volt órája. Eltűnt a szertárban, majd kisvártatva előkerült egy közepes méretű karton dobozzal. Azt mondta, hogy most ide elszállásoljuk a kutyust egy kis időre, amíg neki órái vannak. Majd menjek vissza hozzá, és együtt kitaláljuk mihez is kezdjünk vele. Addig ő majd vigyáz rá és meg is eteti. A megbeszélt időpontban visszamentem hozzá. Addig eldöntötte, hogy mi legyen a kutyus sorsa. Befogadja. Hazaviszi ő. De megkért, hogy ha már én gondoskodtam róla, akkor én is adjak neki nevet.
Nem sokat gondolkodtam: Bogáncs lett a becsületes neve. Pont olyan kis fekete, borzas gombolyag volt, mint a Fekete István regény főhőse. A tanár hazavitte Bogáncsot. Én pedig sokáig érdeklődtem a sorsa felől. Nagyon megszerették. Az pedig már csak számomra volt nagyon nagy meglepetés, hogy az én tanárnőm megdicsért az osztály előtt.
Amikor megszületett a kislányunk, nem is volt kérdés, hogy lesz mellette majd egy kutyus. Miért? Mert egy kisgyermek számára nagyon komoly személyiségfejlesztő hatású egy állat barát jelenléte. Minden téren kihívás, ez való igaz, de rendkívül sok örömöt is jelent neki. Az állat, a kutyus, a kiszolgáltatottságával megtanítja a gyermeket arra, hogyan vigyázzon újdonsült barátjára, hogyan gondoskodjon róla. Természetesen egy kutyus minden nap igényel figyelmet és törődést, tehát azt is meg kell szoknia, hogy nem hanyagolhatja el. Ezzel komoly önfegyelemre és kitartásra is neveljük a gyermekünket. A végtelen ragaszkodás, odaadó, töretlen szeretet és hűség a kiskutyától, pedig nagyon megerősíti egy gyermek önbizalmát.
A közös időtöltés, a gondoskodás, a játékok mind mind olyan magas szintre emelhetik a barátságukat, hogy egy idő után már szinte egymás rezdülését is ismerni fogják. Továbbá a kutya elég önző állat. Szinte kiharcolja magának a figyelmet. Egyszerűen nem lehet mellőzni, mert olyanná válik a családban, mint egy második gyermek. Vagyis, ezáltal arra az önzetlen szeretetre is megtanítja a gyermekünket, amit egy kistestvér iránt, egy szeretett családtag iránt érezne. Ha egyke gyermeket nevelünk ez például lehet egy fontos szempont és érv egy kis házikedvenc mellett. Egy dolog biztos, ha jól választunk kutyust és türelmesen, szeretettel bánunk vele, tanítgatjuk, nagyon boldoggá tesz majd mindenkit.
