2021.03.31. 13:53:50 9178 214

Idén is elmarad a Hollókői Húsvéti Fesztivál
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Idén sem rendezik meg a Hollókői Húsvéti Fesztivált és a locsolkodást, elmaradnak a Nógrád megyei világörökségi faluban a hagyományőrző programok is - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.

Húsvéti vásár - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Húsvéti vásár

Kelecsényi Péter közleményben azt írta: az immár két éve elmaradó húsvéti fesztivál, annak hagyományőrző forgatagával a vendégeknek és a szervezőknek is hiányzik, ezért úgy döntöttek, hogy augusztus 20. és 22. között háromnapos hagyományőrző fesztivált szerveznek ugyanolyan formában, mint húsvétkor teszik. Ennek részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Kelecsényi Péter kitért arra, hogy a hatályos szabályoknak megfelelően a kézműves- és ajándékboltok mellett a kiállítások sem látogathatók, nem kereshetik fel a turisták a várat sem. A településre érkező túrázókat, sétálni vágyókat korlátozott számban, a településen rendelkezésre álló parkolóhelyek erejéig tudják fogadni, míg a forgalmat a helyi polgárőrség mellett a rendőrség is irányítani fogja. A helyi vendéglők, élelmiszert árusítók és a helyi piac árusai elvitelre értékesíthetnek a szabályokat szintén betartva írta.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Egyhavi fizetést is elveszíthetnek évente az endometriózissal élő nők

A menstruációs szabadságot és a rugalmas munkavégzést tartanák a legfontosabb segítségnek az endometriózissal élő nők, akiknél a fájdalom és a kimerültség miatt gyakoribb a munkahelyi hiányzás és romlik a munkateljesítmény – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak a Preventive Medicine Reports folyóiratban megjelent új tanulmányából. Az első nagyszabású közép-kelet-európai vizsgálat eredményei szerint az érintettek átlagosan évi 1757 euró jövedelemtől esnek el, ami nagyjából egyhavi magyar átlagkeresetnek felel meg. A becslés ráadásul csak a hiányzásokból eredő veszteséget veszi figyelembe; a csökkent munkateljesítményből és az egészségügyi kiadásokból fakadó költségeket nem.

Csütörtökön kezdődik a XXV. Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

A szokásosnál egy héttel korábban, augusztus 13-16 között rendezik meg idén Szombathelyen a XXV. Savaria Történelmi Karnevált. A négy napon át tartó rendezvény fő látványosságai idén is a péntek és szombat esti fáklyás, jelmezes felvonulás lesz, amelyre több száz jelmezest várnak a szervezők.

Mit rejtenek a világ uzsonnásdobozai?

Egy gyerek uzsonnásdoboza sokat elárul arról, milyen ízekhez szokott hozzá a család. Van, ahol a szendvics az alap, máshol rizsgolyó, gyümölcs, sajt vagy éppen egy kis sütemény kerül a táskába. Ami számunkra különlegesnek tűnik, az egy másik országban teljesen hétköznapi tízórai lehet.