Ha jönnek a robotok, nem lesz munkánk?
Arra halad a világ, hogy hamarosan - akár egy-két évtizeden múlva - a végzendő munkák felét robotok látják majd el. Hogyan fog ehhez a drasztikus változáshoz idomulni a munkaerőpiac? Egy "munka nélküli gazdaság" hajtómotorja vajon mi lesz?
Az utóbbi években gazdasági szakemberek gyakran vetették fel a többéves stagnálás vagy a minimális növekedés lehetőségét. Általában demográfiai trendekkel, globalizációval, az egyensúlyi állapot hosszútávú átrendeződésével, a technológiai innováció lelassulásával magyarázzák. A fejlett országokban minimálisan emelkedik a termelékenység, alig változnak a jövedelmek és a munkahelyteremtésben sem várhatók csodák.
Második gépkorszak
Két MIT-kutató, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee januárban megjelent és hamar bestsellerré lett könyve, A második gépkorszak teljesen más alapokról közelíti meg a jelent és a jövőbeli lehetőségeket. Neves futurológusok, például a transzhumanista Ray Kurzweil gondolataira rímelő elméletük nemcsak izgalmasabb és optimistább, hanem kontextusa is megalapozottabb, mint a stagnálást hirdetőké.
Tabukat döntögetnek, például megkérdőjelezik a legtöbb modern és posztmodern társadalomban elengedhetetlennek, minden mozgás alapjának tartott munka fogalmát, de leginkább a még ma is érvényben lévő, lényegében 19. századi értelmezését. Szerintük nem hogy stagnál a világgazdaság, hanem drámai növekedés kezdődik.
Az ok egyértelmű: a személyi számítógép ugyan már 1982-ben az év tárgya volt, a számítógépes-digitális kultúra viszont csak napjainkra érett teljesen nagykorúvá. A nagykorúság elsősorban döbbenetes feldolgozó-kapacitásokban, mesterséges intelligencia-teljesítményekben (Watson, vezető nélküli autó, Siri stb.), hálózati kommunikációban és „minden” egyre olcsóbb digitalizálhatóságában nyilvánul meg.
Míg a történelem „első gépkorszaka”, a gőzgép, majd az elektromosság kiteljesedése korábban soha nem látott mértékű gazdasági-társadalmi növekedést eredményezett. Az egyszerűség kedvéért a számítógéppel fémjelzett második még drámaibb változásokkal és nagyobb – már-már exponenciális – növekedést hoz el. Korábban követni tudtuk a mennyiségi növekedést, manapság viszont már képtelenség. Gépeink régebben sci-finek tartott feladatokat, munkákat is el tudnak végezni – egyre többet, egyre komolyabb kihívásokat abszolválva.
A fogyasztók nyernek a változásokkal: többféle, jobb minőségű és olcsóbb termék, szolgáltatás közül választhatnak. Az új gépek körül komplex ökoszisztémák alakulnak ki, tervezőik, finanszírozóik szintén a nyertesek között lesznek, akárcsak azok, akik kitalálják, hogyan lehet a leggazdaságosabban kihasználni a bennük rejlő potenciált.
A szerzők az Instagram és az első gépkorszaki Kodak példájával illusztrálnak: az egyszerű alkalmazást 130 millióan használják, 16 milliárd fotót osztanak meg rajta keresztül. 15 hónappal az alapítás után már a milliárdnál több felhasználóval büszkélkedő Facebook vásárolta fel, 1 milliárd dollárért.
A maga korának Instagramja, a Kodak néhány hónappal korábban ment csődbe. A Facebook/Instagram piaci értéke sokkal nagyobb, mint a Kodaké valaha is volt, vezetői is lényegesen gazdagabbak. A folyamat árnyoldala, hogy míg a Facebook/Instagram dúsgazdag vállalkozói 4600 személyt alkalmaznak, addig a Kodak fénykorában 145 ezren dolgoztak a cégnél, túlnyomó többségük a középosztályhoz tartozott.
Az első gépkorszakot a termelékenység, foglalkoztatottság és az átlagkereset együttes, egymással párhuzamos növekedése jellemezte. A másodikban a termelékenység jócskán megelőzi a másik kettőt. Az okok munka- vagy adótörvények helyett a digitális gazdaság alaptermészetében, a döbbenetes mennyiségű olcsón előállított kínálatban, a bőségben keresendők. Ezzel magyarázható a nagyobb – „technológiai” – munkanélküliség és az egyenlőtlenségek növekedése is. A jelenségről már Keynes is írt az 1930-as években: az emberi munka gépekkel történő helyettesítése rövidebb munkahetet, több szabadidőt eredményez. Eddig konszenzus volt arról, hogy a jelenség következményei időszakosak és csekély hatásúak lesznek. Úgy tűnik, ma már kevesen gondolják így.
Brynjolfsson és McAfee nem osztják a neoluddita félelmet, hogy az intelligens gépek térnyerésével automatikusan csökken a foglalkoztatottság. A történelem többi korszak-meghatározó technológiájához hasonlóan, az infokommunikációs eszközök is megváltoztatják a munkát, más típusú állásokra és képzettségre, azaz oktatásra lesz igény. Az ipari kornak egyszer, s mindenkorra vége, és úgy tűnik, az indusztriálisból a posztindusztriálisba történő átmeneten is túl vagyunk már.
Kreativitás foglalkoztatottság helyett
A szerzőpár gondolatai egybecsengenek az egyik legismertebb médiaguru, Douglas Rushkoff – radikálisabb – elképzeléseivel. Szerinte a mai gazdaságnak már nem a termelékenység, hanem a munka a célja. A számítógépes programok egyre szerteágazóbb és bonyolultabb tevékenységre, általában bizonyos szintű döntéshozást igénylő problémamegoldásra képesek, gyorsabbak és olcsóbbak, mint az ugyanazt a munkakört betöltő emberek, és eleve nincs is annyi személyre szükség egy robot fejlesztéséhez, mint ahány humán munkaerőt a robot helyettesít.
A munkanélküliség elleni harccal felesleges légvárakat építünk. Tény, hogy mindenki fizetést, szállást, élelmezést, magas életszínvonalat szeretne, és a fejlett államok – így Rushkoff – elég produktívak ahhoz, hogy polgáraiknak úgy biztosítsanak lakást, élelmet, oktatást és egészségügyi szolgáltatásokat, hogy a lakosságnak csak egy része dolgozna a szó klasszikus értelmében.
Éppen ezért nem azt kell kitalálnunk, hogy a munkanélküliek hogyan térjenek vissza a munka világába, hanem a foglalkoztatottság helyett valami másra épülő társadalom szervezési elvein kéne elgondolkoznunk. Például azon, hogy minél intenzívebben foglalkozhassunk információalapú termékek és szolgáltatások cserekereskedelmével. Olyan gazdaságon, ahol a munka rég nem ugyanaz, mint az első ipari kor foglalkoztatottsága, hanem valóban kreatív, otthonról, közösségi hálózatokon keresztül, p2p jelleggel is végezhető szórakoztató tevékenység.
Ez lenne a második gépkorszak egyik legfundamentálisabb változása. Az első az emberi izomerőt volt hivatott kiváltani, a második a rutinszerűen végzett információfeldolgozást.
Forrás: vs.hu
