Egy gyertya érte és egy gyertya magadért
Halottak napján mindig számot vet az ember. Vajon úgy élünk, hogy azok a szeretteink is büszkék lennének ránk, akik már nincsenek velünk. Az áldott nagymamák és nagypapák, a fiatalon búcsúzott édesapák és édesanyák, testvérek és gyermekek. Vajon Ők büszkék lennének ránk? S ha itt lennének, mit tanácsolnának?
Ha egy valamire rájöttem az évek alatt, amióta nincs velem az édesapám, az az, hogy az élőknek élnie kell. Nem csak látszólag. Nem csak imitálni kell az életet, hanem valóban ÉLNI. Nagybetűkkel. Pontosan ő értük, az ő tiszteletükre, mert ők már nem tehetik ezt meg.
Szükséges természetesen gyászolni, fogsz is. Sokáig. És lesz idő, amikor eszméletlenül hiányzik majd. Aztán ahogy telnek az évek, a hiányérzet gyengül... Majd amikor mindennek kereknek kellene lennie, de Neked mégis hiányzik valami, akkor rájössz, talán már soha nem lesz semmi sem kerek és egész. Valami miatt nem lehetsz teljesen boldog. Ez a hiányzó valami az a részed, ami a halottaiddal együtt távozott. Neked mégis tovább kell menni az úton, és hinni abban, hogy az életed még több lehet.
Lesz idő, amikor igazságtalannak tartod a halálát. Sőt, még az is előfordulhat, hogy dühös leszel Rá. Vagy magadra. Vagy az életre. De Neked itt van dolgod. Azzal nem hozod vissza, ha feladod, és Veled csak úgy megtörténnek a dolgod. Nem segít rajta, ha kiengeded az irányítást a kezedből. Neked erősnek kell lenned. Magadért és a körülötted élőkért. Ő is ezt tanácsolná. S ha így élsz, büszke lesz Rád és Te is magadra.
Ma gyújts Te is egy gyertyát a halottakért és egy kicsit magadért is!
