Csipkerózsika, Hamupipőke és a Jancsi és Juliska – A mesék sötét gyökerei
Gyermekkori meséink világát szívesen társítjuk tündérekkel, boldog befejezéssel, varázslatos erdőkkel, ám a legismertebb történetek gyakran sokkal komorabb valóságon alapulnak.
A Csipkerózsika eredetileg a 14. századi mondákból és gyűjteményekből származik, majd Giambattista Basile 17. századi változatában került papírra. Eredeti formájában jóval nyugtalanítóbb a története: Csipkerózsika nem pusztán elalszik, hanem álmában találkozik a sorsával – egy kegyetlen valóságot tükrözve. Később Charles Perrault és a Grimm testvérek szelídítették meg, így alakult át romantikus mesévé.
A Hamupipőke szintén Charles Perrault-nak köszönhetően vált világhírűvé a 17. században, ám a gyökerei még korábbra nyúlnak. Az ókori Egyiptomban is ismert volt egy történet Rhodopisról, a rabszolgalányról, aki egy elvesztett saru révén találta meg a boldogságot. A Grimm fivérek verziójában Hamupipőke mostohatestvérei még a saját lábukat is megcsonkítják a cipő kedvéért – mutatva a történet rideg tanulságát.
Jancsi és Juliska sztorija különösen valósághű elemeket hordoz. A középkori Európában, a pestisjárványok és éhínségek idején előfordult, hogy szülők elhagyták gyermekeiket a túlélés érdekében. A Grimm testvérek ennek a tragikus korszaknak adnak hangot, amelyet a mézeskalácsház képzelt édességei szépítenek meg.
Ezeknek a meséknek a valódi hátterei tehát messze nem a csillámporral hintett tündérvilágot tükrözik. Mégis, a történetek generációról generációra formálódtak, hogy végül reményt és tanulságot kínáljanak a hallgatóság számára.