Családok háborús helyzetben
Ha azt mesélem, hogy hetek óta alig alszom vagy ha mégis, elég nyugtalanul és éberen, akkor ezen ma szinte senki sem lepődik meg. Gondolom, a jelenséggel egyáltalán nem vagyok egyedül. Február végén kitört egy háború. Háborúk sajnos dúlnak a világban, amihez egyáltalán nem lehet hozzászokni, de ez most valahogy mégis más, hiszen velünk szomszédos ország érintett benne, és elég szorosan kapcsolódunk hozzá sok tekintetben.
Én Kárpátalján születtem. Számomra ez a háború olyannyira sokkoló, hogy igazán ki sem tudom fejezni, csak próbálom szavakba önteni az érzéseimet. El lehet azt képzelni, hogy a gyermekkorom és a fiatalságom nagy része olyan városban és területen telt, ahol nincsenek igazán meghatározva a származások? Ki kicsoda, milyen állampolgárságú, milyen nemzetiségű, hány nyelven beszél, milyen vallású, honnan is származik valójában és kik az ősei? Ez az ország, és Kárpátalja, olyan terület volt a történelem során, ahol a háborúk miatt mondhatni nemzetek átjáróháza jött létre. Együtt nőttem fel a magyar, ukrán, ruszin, orosz, sváb, lengyel, szlovák, szlovén gyermek társaimmal, ahol ugyan a felnőttektől gyakran hallottuk, hogy kitől is kellene félnünk, meg olykor nagy verekedésekkel bizonygatta egy-egy csapat, hogy márpedig ők az "őshonosak" ezen a területen, de azzal mindig mindenki tisztában volt, hogy ez nem meghatározható. Egyáltalán nem. Emberek vagyunk és ennyi. Származástól függetlenül.
Ezzel a háborúval sokkal nagyobb tragédia történt, mint az, hogy lebombáznak városokat és földönfutóvá tesznek embereket. Ezzel a háborúval családok millióit szakították szét, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Hiszen a két ország népe évszázadok óta szoros kapocsban élt egymással.
Néhány napig segítettem az ukrán-magyar határon tolmácsolni, és eligazítani a menekülteket. Nagyon sok családdal találkoztam ennyi idő alatt. Minden egyes ember, család, külön tragédia és sors. Összefoglalni sem tudnám az ott hallott történeteket. Minden történet azonban egyvalamiben azonos: mindkét oldalról erősen érintett szinte minden család. A férfiak a háborús helyzet miatt nem hagyhatják el az országot. Ezzel eleve már szétszakított családok érkeztek a határra, ahol a nők igyekeznek menteni a gyermekeiket, hátrahagyva a családfőt, aki, mint ahogy ez is kiderült néhány esetben, már nem is élt, mert a harcok során elesett. Apák, orosz és ukrán katonák, akiknek a családjai együtt menekülnek a borzalmak elől. Rengeteg a vegyes házasság. Szinte nincs is a területen olyan család, ahol egy-egy családtag ne Oroszországban élne és orosznak vallaná magát. Ezek a családok most felfoghatatlan helyzetben vannak.
A bombázások okozta sokk, a teljes egzisztenciájuk elvesztése, a gyermekeik életének a féltése, a családfők elvesztése és a nemzeti ellentétek okozta pszichés teher nehezedik minden egyes Ukrajnából menekülő emberre és családra. Ezt nem lehet majd egyik pillanatról a másikra semmissé tenni és csak úgy elfelejteni, kiheverni. Ehhez most, ha a pillanatnyi sokkon túl is lesznek, még nagyon, nagyon sok idő és türelem kell majd. Ezen kell még elgondolkodnunk, és akik befogadják a menekült családokat jó, ha tisztában vannak a történések lelki hátterével. Nem biztos, hogy képesek lesznek menekülő és befogadó családok a helyzetet, a pszichés terheket egyedül kezelni és megoldani. Aki csak tud és felismeri, hogy képtelen megoldást találni egyedül, forduljon azonnal szakemberhez, pszichológushoz. Ezzel is rengeteget segítünk mindenkinek, aki most magára maradt az érzéseivel.
