Az emberi agy és a zene ritmusának összhangját vizsgálták az ELTE kutatói
Szinkronban lenni a zenével összetett folyamat eredménye, nem pusztán az agy ritmushoz való automatikus igazodása - derült ki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatóinak legújabb kutatásából, amelynek során azt vizsgálták, hogy mi segíti az embereket abban, hogy tartsák a ritmust, miközben zenélnek vagy táncolnak.

Az emberi agy és a zene ritmusának bonyolult összhangja régóta foglalkoztatja a kutatókat - olvasható az ELTE csütörtöki közleményében.
"Ahhoz, hogy együtt mozogjunk a zenével, mozgásunkat össze kell hangolni a ritmussal, agyunknak érzékelnie kell a zene ismétlődő, hangsúlyos pontjait, követnie kell a 'lüktetést'". Az, hogy miként történik ez, az alapja annak is, hogy együtt tudjunk zenélni, táncolni vagy akár csak tapsolni egy koncerten.
Megjegyezték, hogy az emberek nem egyformák a zenei képességekben: vannak, akik könnyedén tartják a ritmust, pontosan tapsolnak vagy dobolnak, míg másoknak ez nehezebben megy.
Az eddigi kutatások szerint a háttérben a szaknyelvben neurális entrainmentnek nevezett folyamat áll, döntően ennek minősége szabja meg, hogy az agy mennyire képes szinkronizálódni a ritmushoz.
"Az ELTE PPK kutatói - Maria de Lourdes Noboa, Kertész Csaba és Honbolygó Ferenc - a Nature Scientific Reports folyóiratban nemrég megjelent tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a ritmikus mintákhoz való neurális entrainment mennyire jelzi előre a szinkronizációs készséget felnőtteknél". Ehhez olyan kognitív jellemzőket is vizsgáltak, mint a munkamemória és a zenei képzettség.
A vizsgálat során EEG segítségével mérték a résztvevők agyi aktivitását, miközben ők rövid, ritmikus zenei részleteket hallgattak, amelyekkel semmilyen feladatuk nem volt. Ezek között voltak szabályos hangsúlyú, nem szinkópált, valamint hiányos, szinkópált ritmusok is.
A résztvevőknek ezt követően metronóm által játszott ütemre ujjukkal kopogniuk kellett, hogy felmérhessék ritmikai képességeiket. A kutatók vizsgálták a résztvevők rövid távú emlékezetét is. Azt már korábban számba vették, ki rendelkezik zenei képzettséggel.
"Meglepő eredmény született: azok, akiknek agya jobban követte a szabályos, hangsúlyos ritmusokat, gyengébben teljesítettek a kopogási feladatban, vagyis kevésbé pontosan és következetesen szinkronizálódtak a lüktetéshez. Ezzel szemben azok, akiknek jobb volt a munkamemóriájuk, pontosabban és egyenletesebben tudtak kopogni. A zenei képzettség nem bizonyult meghatározó tényezőnek, ami arra utal, hogy a zenetanulás nem feltétlenül fejleszti a ritmusszinkronizációs készséget, és lehet valaki zenész gyenge ritmuskészséggel is".
Mindez arra utal, hogy "szinkronban lenni" a zenével összetett folyamat eredménye, nem pusztán az agy ritmushoz való automatikus igazodása. Az erőteljes lüktetéshez való túlzott igazodás akár csökkentheti is mozgásaink időzítésének rugalmasságát. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a jó emlékezeti működés fontosabb szerepet játszik a ritmushoz való sikeres alkalmazkodásban, mint korábban gondolták.
A kutatás új nézőpontot kínál a ritmusérzék megértéséhez, és rámutat arra, hogy ez egy összetett, többféle területet érintő képesség. "Mivel egyes fejlődési zavarokban, mint például a diszlexia, a dadogás vagy a figyelemzavar, gyakran sérül a ritmusérzék, annak mélyebb megértése lehetőséget adhat arra, hogy célzott ritmusfejlesztéssel ne csak a zenei, hanem más, ezzel összefüggő készségeket is fejlesszünk" - összegezték a kutatók.
Forrás: MTI