2020.09.26. 12:26:31 8626 246

A népmesék ereje – Sokrétű tudás őseinktől
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Az eredendő műveltség fontos alapkövei a hagyomány és a mesék, amik a közvetlen forrásból származó tudást adják népünknek. A népmesék nemcsak a kicsik és nagyok szórakoztatására lettek kitalálva, hanem a fizikai világ törvényszerűségét is megismertetik a hallgatósággal, ugyanakkor fontos erkölcsi tanításokat is közvetítenek.

Népmese - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Népmese

Az egységes, természetes világkép kialakításában még nagyobb szerepe lenne napjainkban a népmesék és mondák ismeretének, mint korábban, hiszen most már számtalan nemzedék egymásra halmozott tudását szerezhetjük meg! A racionális tudás mellett nem mehetünk el a mesehallgatás vagy olvasás lelki élménye mellett sem. Ez főként a kisgyermekek számára lenne előnyös, mivel képletes formában, tömören megfogalmazva adják át az adott problémára javasolt megoldást, miközben megtanulhatják az emberi kapcsolatok és érzelmek széles skáláját. Az álmodozás és a játék rendkívül szükségesek a megfelelő mértékű kreatív és alkotó folyamatok kialakításához.

Az egysíkú gondolkodás bizonyítottan biológiai szintű hiánybetegségekhez is vezethet: feszültség, agresszió és depresszió. A népmesék tanulságai mindig az ember egészéhez szólnak, a fizikai síkon túl megérintik a lelki és a szellemi világunkat is. Ráadásul segítenek ezt a három területet harmóniába hozni!

Szeptember 30. - A népmese napja

A magyar népmesék (közöttük az állatmese, a bolondmese és a szólásmagyarázó mese) gazdagsága kétség kívül egyedülálló! A szóbeli költészet olyan formája ez, amelyek szájról szájra (mesemondók közvetítésével) terjedt a népmesegyűjtési időszakig. A gyermekek a fantáziadús történetek útján gazdagabb szókincset kapnak, a népmesék különlegesen fontosak a személyiségük fejlődésének szempontjából is. (A népdalokhoz hasonlóan a népmesék között is találhatunk olyanokat, amelyek a – pikánsabb -történéseket virágnyelven írják le.) A népmese napja Benedek Elek születésnapjának időpontjához kötődik, amelyet 2005 óta ünnepelhetünk meg.

Neked melyik a kedvenc történeted?

Forrás: wikipedia.org, nepmese.hu

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...