2015.05.26. 09:10:32 7751 215

A bőrsejtek negyede kóros elváltozást mutathat
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Egy középkorú ember bőrének több mint negyede már a rák felé vezető út elején tart, állapította meg egy tanulmány. Éppen ezért nagyon fontos, hogy évente járjunk szűrésekre.

Napozás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Napozás

A Cambridge melletti Sanger Intézetben 55 és 73 év közötti emberek szemhéjának bőréből vett mintákat vizsgáltak, és azt állapították meg, hogy a bőr minden négyzetcentiméterén több mint 100, a rák kifejlődéséhez köthető genetikai mutáció fordult elő.

A kutatók meglepőnek nevezték az eredményt. A bőrrákért felelős genetikai elváltozások közül sok eddig is ismert volt, de most arra voltak kíváncsiak, hogy ezek mikor jelennek meg először. A bőrsejtek egyharmada-egynegyede már elváltozást mutatott, miközben a sejtek még normálisan működtek.

Azt senki sem tudja, hogy pontosan mennyi elváltozásnak kell egyszerre jelen lennie ahhoz, hogy a rák kialakuljon.

A kutatók szerint a mutációk összeadódnak az évek során, és a legjobb, ha valaki folyamatosan védekezik a nap károsító UV sugarai ellen.

A kutatás eredményeit a Science magazin közölte.

Forrás: vs.hu

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...