A szuvas fogak már nem jelentik azt, hogy foghíjasan kell élnünk, hála a modern orvostudomány nagy mértékben haladó fejlődésének. Még azok fogai is menthetők lehetnek, akik súlyos fogszuvasodást tapasztalnak, bár ehhez idejében el kell indulnunk a fogorvoshoz.
Sok felnőttet nem igazán zavart az enyhén csálé fogsora. Eddig. Most az online tér előretörésével - és a visszajelző képernyőrész nem túl minőségi felvételének megtekintésével - előtérbe került ez a kis hiányosság. Persze, voltak, akiket ez eddig is zavart, de azt gondolták, elkéstek a fogszabályozással.
Kortól függetlenül szembe találkozhatunk az ínygyulladás problémájával, kezdeti stádiumban talán nem is fájdalom, csak fogmosáskori vérzés formájában. Azonban már az elején érdemes vele kezdeni valamit, hogy a helyzet ne súlyosbodjon. Összegyűjtöttük, hogy mit tehetünk az ínygyulladás ellen házi módszerekkel.
A "fogorvosok ajánlásával" szöveget számtalanszor hallod naponta a reklámokból. Olyannyira, hogy az ajánlásuk szinte már közhelyszámba megy, pedig a való életben nem egy speciális fogkrémet vagy fogkefét próbálnak majd rád erőltetni, hanem tényleg hasznos tanácsokat adnak. 10 parancsolat, örök időkre.