Sors vagy véletlen? Túlélték szeptember 11-et!
A World Trade Center elleni merényletről emlékezünk meg a terrortámadás huszadik évfordulóján.
A dátum: 2001. szeptember 11., amely a történelembe fekete tintával írta be magát. Ma is emlékszem arra a napra. Pontosan mit is csináltuk, amikor szembesültünk a történtekkel. Az öcsém 11 éves volt. Este autóztunk Budapestre, együtt a családdal. Akkor hallottuk a híreket. Nem bírtuk felfogni. Nem hittük el. Ültünk döbbenten az autóba, és most is emlékszem, azon járt az agyam, hogy ilyen egész egyszerűen nem is létezhet, ez csak valami elfuserált fantázia szülemény. Egy Hollywood szülte film, abból is a rosszabbik fajta. Hát, kiderült, hogy az élet az sokkal rémesebb is lehet, mint egy film. Később is számtalanszor láttuk a leomló tornyokat a tévé képernyőjén. Felfoghatatlan volt. Nagyon sokáig.
Természetesen az első sokk után, szinte elképzelni sem tudtuk, mit élhettek át azok, akik ott voltak. Nagyon sok túlélő mesélt később az eseményekről és arról, mi is történt velük aznap. Akik megmenekültek, mai napig arról számolnak be, hogy nem tudták magukat a történteken túltenni. Évekig visszatérő rémálmaik, félelmeik és borzalmas, váratlanul felbukkanó emlékképeik, élményeik maradtak. Több embernek sikerült az ikertornyokból időben kimenekülni. Ezek között akadt olyan is, aki személyesen látta az alattuk lévő emeletekbe becsapódó repülőgépet. Stanley Praimnath a Fuji Bank alkalmazottja volt. Időben sikerült kijutnia kollégájával az épületből az egyetlen, még épen maradt lépcsőházon keresztül.
A National Geographic Channel egyik műsorában bemutatásra kerül például annak a férfinak a története, aki egy betonlapba kapaszkodva élte túl a tizenöt emeletnyi zuhanást. Erről nagyon sokáig nem volt pontos információ, hogy valóban így történt, de a tévéműsorban elmesélte az igazat. Pasquale Buzzelli köztisztviselő a 64. emeleten dolgozott, amikor a becsapódás történt. Valóban ő volt az, aki csodával határos módon így élte túl a katasztrófát.
Később pedig nagyon sok olyan ember mesélte el a történetét, aki valamiért aznap nem ért be időben a munkahelyére, és így élte túl azt a napot. Csoda? Véletlen? Sors? Vajon hogyan nevezhetjük ezt a jelenséget az életünkben? Mit mondhatunk annak az embernek, aki aznap a gyermekét késve vitte oviba, és emiatt nem ért oda időben? Vagy annak, aki egy telefoncsörgés miatt rohant vissza a lakásba, így életben maradt? A legelképesztőbb történet pedig azé a túlélőé, aki a sarki gyógyszertárba tért be aznap a mukakezdés előtt, mert a cipője feltörte a lábát. Ennek köszönheti, hogy ma is életben van. Nehéz ezt megmagyarázni.
Mindenesetre én most is igyekszem úgy tekinteni minden apró kis bosszantó eseményre az életemben, hogy azért történik, mert így kell lennie. Higgadtan érek oda a piros lámpához. Felhívom az ügyfelemet, ha kések a tárgyalásról egy dugó miatt, és nem veszekszem a kislányommal, ha kicsit lassabban készül aznap. Ilyenkor veszek egy nagy levegőt és megnyugszom. Mindennek oka van. Így kell történnie.
